Nem vagyok híve a tribute dolgoknak. Sőt, azt sem tartom poénnak, ha valaki popdalokat torzított gitárral ad elő és ráhörög, „merazmetal”, ahogy az sem üti meg nekem a szintet, ha valaki bendzsón penget el klasszikusokat, „merazjó”. Nekem ennél sokkal több kell, ha feldolgozásokról, azoknak az előadásáról van szó. Ennél több, jobb, minőségibb, kidolgozottabb valamire, valami sokkal kellemesebbre. A Brass Against nevezetesen megugrotta az általam felállított, nem is alacsonyan lévő  lécet, legalábbis a neten elérhetővé tett dalaikkal, így nagyon kíváncsi voltam, mit hoznak el nekünk ide, a Dürer Kertbe.

Az első önálló Európa-turnéján nyomuló kilenctagú gárda már a nevében sem tagadja, kik a legnagyobb ihletforrások, kiknek a dalaira kell számítani, ha átiratokról van szó: Rage Against The Machine. Pont. Nincs mese, már nyert helyzetből támadnak, de mit sem számítana ez az egész, ha nem lenne ott az a bizonyos plusz! Ami nem más, mint az egy gitáron, az éneken és a dobon kívül megjelenő hat főnyi rézfúvós gárda. Ez az, ami megadja az a kalapemelő tulajdonságot (én magam is zenéltem rézfúvós hangszeren), hogy nem csak eljátsszák a nagyok dalait, hanem visznek bele egy igazi kanyart, veszik a fáradtságot, hogy hozzányúljanak a klasszikusokhoz és átkomponálják azokat. És most végre élőben is megcsodálhattuk ezt az egészet, mert azért a YouTube mégsem ugyanaz!

Nem volt túlbonyolítva az este, nem volt semmi előzenekar, semmi ilyesmi, csak jött a kilenc ember, elnyomta a (meghirdetettnél húsz perccel később kezdődő) műsorát jó másfél órában, mindenkit elvarázsolt, emelte a képzeletbeli kalapját, lementek a merchhöz, aztán… De ne rohanjunk ennyire!

Ahogy írtam is, minden különösebb intro nélkül lépett fel a nyolc fehérbe bújt zenész és Maya Azucena energiabomba (egyben énekesnő) ideiglenes Zach de la Rocha pont olyan, amilyennek elvárhatnánk egy ilyen formáció élén: a dalok közben harcos amazon, az átvezetőkben viszont egy tünemény! Visszatérve a dalokra! Elsőre nem egy RATM-klasszikus, hanem az Audioslave Cochise-a csendült fel, amit rögtön követett a Bulls On Parade – ha esetleg az első tételtől nem csapattunk volna instant seggest. Mindezt pedig megemelték a Tool The Potjának tényleg lenyűgöző átértelmezésével, csak hogy ezzel végképp a rabjaikká tegyenek… Nem mintha addigra sokat kellett volna dolgozniuk rajta, már addigra is táncolt az egész nézőtér, a körülbelül kétharmadig kényelmesen telített nagyterem, innen már hibázni nem lehetett. Nagyot robbant még a Black Sabbath-féle War Pigs is, de tényleg minden egyes tételnél lenyűgöző teljesítményt nyújtottak, amennyire a hangszerek engedték, még a muzsikusok is próbálták kivenni a részüket a showból. Persze Maya Azucena egymaga is vonzotta a tekintetet, úgy belakta a rendelkezésre álló teret, amennyire csak lehetett, nagyon karakteres frontasszony, a hangjáról nem is beszélve!

A nótákra, melyek között rövidebb hangszeres szólókat is kaptunk alkalomadtán, egyáltalán nem lehetett panasz, sőt, még egy exkluzív ráadást is kaptunk George Ezra Budapestjének képében, igaz, ezt csak ének-gitár verzióban. Természetesen nem is várhattuk el, hogy hirtelen átírják a dalt kilenc főre, így is örömteli, kellemes meglepetés volt, le a kalappal érte, még ha alapesetben annyira nem is kedvelem a tételt, vagy épp el is ütött a repertoárból.

Na, persze a zárásban még megkaptuk a két über-RATM-dalt, a Bomb Track és a Killing In The Name képében, amivel úgy istenigazából helyreraktak mindenkit, mintha addig nem éreztük volna a törődést, majd a meghajlás után volt lehetőség a merchnél a spannolásra is, úgyhogy teljeskörű kiszolgálást kaptunk a New Yorkból származó csapattól.

Ha eddig nem tudtátok volna leszűrni, a Brass Against az első magyarországi jelenésével konkrétan mosolyra, táncra fakasztott mindenkit, aki csak megjelent, még én is, aki egyébként nem egy nagy mozgolódós is azon kaptam magam többször, hogy szinte táncraperdültem a dalok hallgatása közben, ami igen nagy teljesítmény! Én azt mondom, hogy ha valaki átirat-bulikra megy, akkor ilyenekre áldozza be a pénzét, mert habár ténylegesen nem saját tételekkel operál a Brass Against sem (azért kíváncsi lennék olyanokra is), de amit átvesznek, azt olyan brutális igényességgel gyúrják át, amivel nem sűrűn találkozunk! Remélem, lesz legközelebb!

A képeket Bende Csaba (Zenefestő) készítette, további fotókat IDE KATTINTVA találtok.