A rockzene a férfiak lázadása, ez máig egy férfiak uralta terület, nők nem tudnak érvényesülni ebben a kemény világban. Nem csoda, hiszen az elragadóan elegáns öltözetű, kifinomult előadásmóddal vokálozó hölgyemény, még mindig elfogadottabb, jellemzőbb jelenség, mint amelyik szakadt dzsekiben vadul tépi a húrokat.
Maria Brink, Alissa White-Gluz, Lzzy Hale, Otep Shamaya,Chelsea Wolfe, Merel Bechtold, Orianthi, Skin, Jennifer Batten, a sor marha hosszú, de sajnos nem kimeríthetetlen. Döbbenetesen véges azon nők listája, akiket számottevő jelenlévőként tudunk sorolni a fémzenében - hát még a producer, dalszerző vonalon! Megesett, mikor még ennyien sem voltak.

Az első lánycsapatok az 50’ években indultak, többnyire énekes trió, vagy kvartett formájában. Nulla autonómia, szigorú koordinálás, a zeneipar vezetői mérsékelten sem vették komolyan őket, mindössze egyéniségfosztott eszközök voltak a slágergyártáshoz. Ráadásul javarészt fekete lányok voltak, ami akkoriban alapból nem jelentett meseszép sorsot. Gyors ütemben cserélődtek, hamar eltűntek. Azt hinnénk, a helyzet pár év múlva javult, ám a társadalmi szemlélet beskatulyázta a nőket egy bizonyos zenész bálványt körbeugráló szerepbe. Tovább mélyítette a helyzetet ahogy jött Elvis, a Beatles, látszólag lehetetlenné vált kirobbanni az istent rajongó csitri funkcióból, hangszert ragadni meg pláne. Egészen 1972-ig kellett várni arra, hogy meghatározóbb változás következzen be, ekkor vette meg ugyanis Joan Jett az első gitárját. Az pedig, hogy a gitártanárát faképnél hagyta, mert nem volt hajlandó neki folk zenén kívül mást tanítani, holott Ő rockot akart játszani, már legenda. Aztán a The Runaways formációval úttörővé váltak, kitaposták az ösvényt többi hölgy előadó számára. Készült a karrierjükből egy baromi rossz film is. Ám akadt még bőven fal, amit le kellett bontani. Habár a The Runaways-en kívül főleg Janis Joplin- nak szoktak még jelentőséget tulajdonítani a témában, rengetegen küzdöttek, teljesítettek azért, hogy napjainkra teret kapjanak a nők a placcon. Elvétve hangsúlyozzuk az érdemeiket, annak ellenére, hogy kulcsfontosságú, amit hozzátettek. Nézzünk csupán néhányat közülük.

Fanny (1969–1975)

Az 1969-ben alakult los angelesi lány együttes tehetséges zenészekből állt, küldetésüknek tekintették, hogy élőben kifogástalanul játszanak, bizonyítva ezzel az alkalmasságukat a kétkedő társadalom felé. Kivívták egyaránt a kritikusok és a tömeg elismerését, neves kiadókkal szerződtek, Billboard listás sikereket zsebeltek be. Egy interjúban David Bowie méltatta őket, Cherie Currie azt mondta, ők adtak hitet neki. A Hill albumukat javaslom meghallgatásra, mai füllel is élmény. Tökösebb, komplexebb, mint sok akkori faszi munkája.

Girlschool (1978–)

A leghosszabban aktív női zenekar a földkerekségen, idén 41 éves fennállásukat ünneplik. Az igazi alapvetés. A londoni heavy - metal ikon Girlschool súlyosan összefonódott a Motörhead- del: közös turnék, kollektív studiózás, folyamatos együttműködés, életre szóló barátságok. Ettől függetlenül is rendesen odabaszósak. A szexizmus elleni harc zászlóvivői. 

Suzi Quatro (1964–)

A detroiti multiinstrumentalista nem akart senki nyomdokaiba lépni, ment a saját feje után. Édesanyja magyar származású, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, több alkalommal fellépett Magyarországon. Eleinte zongorázni, illetve dobolni tanult, de a basszusgitár az igazi szerelme. Az imidzse elengedhetetlen része a bőrruha. Tisztában van a saját fontosságával, azt nyilatkozta “Valakinek ki kellett nyitnia azt a kaput…” A BBC kitüntette a Queens of British Pop díjával, mindössze tizenegyen kapták meg a címet rajta kívül.


Heart (1973–)

A jóöreg GTA 4-ben kaptam fel a fejem anno egy kellemes dalra, melyet maga Iggy Pop válogatott be a játékba, nem más volt az, mint a Straight On. Azóta már tudom, hogy a nagy slágerük a Barracuda. Ann és Nancy Wilson sikereit, világra mért hatását, díjait, eredményeit felsorolni hosszadalmas lenne, talán érdemes kiemelni, hogy 2013-ban helyet kaptak a  Rock and Roll Hall of Fame-ben, valamint hangszeren éppoly erősek, mint vokálok terén. A Bad Animals nevű saját studiójukat olyan együttesek használták, mint a Pearl Jam, Soundgarden, vagy az Alice in Chains.

Pat Benatar (1972–)

A négyszeres Grammy Díjas énekesnő egy energiabomba, erőteljes lendülete átsütött a tv képernyőn. Operaénekesnek készült, második férje, Neil Geraldo mellett jött rá, hogy valójában a rock az ő műfaja. Eddigi életműve módfelett gazdag, engem a Heartbreaker nótával vett le végérvényesen a bakancsomról.

Bikini Kill (1990–1997)

Mivel a zenekar punkban jeleskedik, ők a leginkább agresszívan feministák, hamisítatlan forradalmárok. Sokakat kiakasztottak a provokatív megmozdulásaikkal. A skinheadek szabályosan férfiak elleni háborúnak vélték a viselkedésüket, láncokat dobáltak fel nekik a színpadra, fenyegették őket. A Bikini Kill alkotta meg a Girl Power fogalmat, a Black Power szlogenből áthúzva. “Girls to the front” rendszert vezettek be a fellépéseiken, vagyis előre hívták a lányokat, akik így sorfalat állva biztonságosan tudtak táncolni, visszanyerve a teret a brutálisan pogózó férfiaktól.

A fenti lajstrom nagymértékben hiányos. Patti Smith munkásságáról könyveket lehetne regélni. Az extrém Wendy O. Williams annyira kivételes fenomén volt, hogy egy külön terjedelmes cikkben sem lehetne összefoglalni. A The Bangles pihekönnyű pop, mégsem hagyhatom említés nélkül. Stevie Nicks és Grace Slick énekesnők százai számára jelképek. Debbie Harry minden idők frontasszonya. A Vixen a glam metal-ban követelte ki a nők helyét sikerrel. Joni Mitchell a Rolling Stones magazin szerint, Földünk egyik legnagyobb dalszerzője, de ki tudja felsorolni, hogy mennyi minden még? Valószínűleg sosem felejtem el, hogy tizenévesen tátott szájjal hallgattam a Kittie lemezeiből előtörő haragot, az ugyanakkor teljesen biztos, hogy az itt leírt nők megváltoztatták a Világot a többi nő számára.