RockStation

Már félig kész Marilyn Manson új lemeze

2019. április 10. - theshattered

marilyn-manson-robert-altman-08.jpgPár hete masszívan felpattintotta az érdeklődés-kapcsolót a rajongók fejében Marilyn Manson, amikor bejelentette: stúdiózik éppen, készíti a tavalyelőtt megjelent Heaven Upside Down nagylemez folytatását. Az egykori botrányhős a napokban azt is elhintette, hogy körülbelül az anyag fele már készen is van, sőt, azt is elmondta, hogyan került Shooter Jennings a képbe.

"Úgy éreztem, itt volt az ideje a változásnak. Időközben pedig barátok lettünk Shooterrel. Ő egy zenei zseni! Shooter emlékeztet engem Tökire a Nagy Lebowskiból... Megvan közöttünk az összhang, ami miatt nem igazán kell elmondanom neki, mire is gondolok. Nem is tudtam, de a fiatalkorában nagy rajongóm volt, ahogy a faterja, Waylon Jennings is. Szóval beleadott egy nagyon szokatlan alkotóelemet az egészbe."

Ha hihetünk Mansonnak, az új lemez hangulatilag David Bowie Diamond Dogsának és a Killing Jokenak egyfajta keveréke lesz, hát, majd meglátjuk.

Nem mellesleg Manson és Jennings már dolgozott együtt, közösen dolgozták fel David Bowie Cat People (Putting Out Fire) című dalát Jennings 2016-os feldolgozáslemezére, a Countach (For Giorgio)-ra.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3414752765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum