RockStation

Szeptember végén érkezik a friss Borknagar-lemez, a True North

2019. június 20. - theshattered

borknagar2019.jpgVégre-valahára elkészült a Borknagar a legfrissebb, ezúttal már Vintersorg nélkül készült albumának, a True Northnak mindenféle munkálataival. A szeptember 27-én érkező korong frontborítóját már be is mutatta a tagadhatatlanul zseniális csapat, melyről az alapító gitáros, Øystein G. Brun is elárult néhány gondolatot.

truenorth.jpg
Øystein G. Brun: "Ez valóban egy elég viharos utazás volt, úgyhogy már nagyon várjuk, hogy megmutathassunk valami újat a hamarosan megjelenő lemezünkről.

Majdnem két évbe telt a True North dalírása, felvétele és utómunkálata, nagyon büszkék vagyunk arra, ami ez idő alatt megszületett a kezeink között. Az egész zenekar nevében bátran mondhatom, hogy kitoltuk a zenénk által érintett határokat, miközben a zenei gyökereink még jobban beleágyazták magukat az északi anyaföldbe. Ez az eddigi legváltozatosabb, erőteljesebb és grandiózusabb Borknagar nagylemez! Efelől nincs kétségünk!

A borító és kivitelezés ismét Thor Erik Dullum és Marcelo Vasco keze munkáját dicséri. Egészen a folyamat elejétől kezdve azt akartuk, hogy a lemeznek egy tiszta, erőteljes és természetes borítója legyen, amely egyből leszögezi az album hideg és északi esszenciáját. Mi is lehetne természetesebb, mint a mi saját északi környezetünk? Továbbá örömmel tudatjuk, hogy meghosszabbítottuk a szerződésünket a Century Media Recordsszal."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1914902506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum