Osztálytalálkozó. Hőség. Alkohol. Hangos zene. Tömören a csütörtök este történései. Bővebben pedig azt lehet elmondani, hogy nagyon jó dolog rajongónak lenni mostanság. Jó lemenni egy hétköznap este és találkozni sok ismerőssel. A sztónerekkel, a hácésekkel, a metálfejekkel, mint egy nagy boldog család. Kétnaponta van egy kuriózum buli, már arról szól a történet, hogy mit tud kihagyni az ember, hogy ne rokkanjon bele anyagilag, vagy egészségügyileg, vagy szimplán nem kíván ennyi élő zenét. A hétre elengedtem a Dropkickot, a Walking Paperst, és így is láttam 6 bandát.
A Grizzly esett áldozatául annak, hogy az embertömegben meg-megállva mire eljutottam a karszalagom felvételéig, már be is fejezték a műsort. Nem gondoltam volna, hogy 2019-ben ennyien kíváncsiak a Red Fang bulijára. Első alkalommal még németbe' láttam őket a Mastodon előtt, de a Murder and Mountains lemezüknél tovább nem jutottam. Ez volt azt hiszem az 5. Red Fang koncertem, és meg kell mondanom, hogy ritka az ennyire stabilan teljesítő zenekar. Mindig feszesek, mindig jól szólnak ( legalábbis elől nagyon fasza volt a hangzás, a hátul állóktól mást hallottam ), így tegnap ismét átértékeltem a kapcsolatomat az újabb lemezeikkel, és a mai napot már ennek behatóbb megismerésére szántam.
Élőben amúgy is egy masszává áll össze az egész. Ettől eltekintve úgy kezdtek, ahogy azt kell. Régi nótákkal. A közönség pedig elejétől a végéig partner volt, énekeltek, táncoltak, és mindez a kémia egy olyan pályára állította a résztvevőket, amiről már nem lehetett letérni. A Prehistoric Dog ugyanakkora ovációval lett díjazva, mint a kevésbé bulis vagy ismert nóták. A Malverde nagyon fasza volt, külön piros pont amúgy, hogy a Wires-t is elsütötték már a buli közepén, és nem erre az egyértelműen legnagyobb slágerre hegyezték ki a setlistet, hogy majd a végén mindenki arra elégüljön ki.
Nem tudom, hogy van - e olyan regnáló zenekar, akik relatíve idősebb korukra lettek ismert zenészek, de Bryan Giles és David Sullivan két Muppet Show - karzatos öregre hajaz, akik ugyan teszik a dolgukat, de közben az arcukon ott van, hogy 20 évvel el vannak csúszva. Bryan Gilessel beszélgettem 9 - 10 éve, és akkor is fáradt volt. Tegnap is fáradt volt. Ennek ellenére felmennek a színpadra, és olyan egységben zavarják le rendre a koncertjeiket, amiért csak elismerő taps lehet a jutalom. Aaron Beam elnézést kért, amiért Budapestet hanyagolták 5 évig, de egyértelmű volt, hogy ezt ők még nálunk is jobban bánják.
Sokszor leírtam már, de megteszem újra: közel s távol nincs olyan hálás és lelkes közönség, mint mi magyarok. És ezt a zenekarok díjazzák, mert ugyan a németeknél, osztrákoknál jobb a pénz, itt cserébe fanatizmussal, aktivitással, rajongással kárpótolhatják magukat. Persze nem mindenki, csak az arra érdemesek. A tegnapi napon a Red Fang minden elismerést kiérdemelt. Négy imádni való középkorú csávó, akik semmi újat nem találtak ki, mégis elérték, hogy alanyi jogon legyen ilyen közönségük. És ezt azzal a hozzáállással lehet csak kivívni, mint amit tegnap is láthattunk tőlük. Bryan megígérte, mi pedig mihamarabb visszavárjuk őket, mert megérdemeljük egymást!
FOTÓK: RÉTI ZSOLT
