Még mindig keresem a gondolatokat a szerda esti A38-on történtekkel kapcsolatban. Ha valaki előre megmondta volna, hogy ez a buli magasan pályázni fog az év koncertje díjra, ha nem is röhögtem volna ki, azért egy jótékony legyintéssel biztosan letudtam volna. Erre most itt vagyok és... Ahogy írtam, még mindig nem tudom, hogy öntsem szavakba ennek a három zenekarnak az előadását. Mert ami itt történt egy progmetal álom volt, amiből sosem akar felébredni az ember!

A koncert már hetekkel előre teltházas lett, így arra számítani lehetett, hogy nagy tömeg lesz, ez be is jött, bár úgymond szerencsére a két előzenekarnál, az Unprocessednél és a Car Bombnál és volt hely a nézőtéren. Emberek! Akik őket kihagyták, azok szívhatják a fogukat, mert ez az este az első, igen, szó szerint az első pillanattól kezdve tökéletes volt!

Az Unprocessed egy fiatal, német modern prog zenekar, annak is a javából. Most ismertem meg igazán őket, eddig egy-két dalba füleltem bele, de amit itt hoztak, felülmúlta minden várakozásomat! Kezdjük ott, hogy a Plini kiesése miatt kerültek csak be a programba, így utólag átgondolva, talán nem is baj. Előbbit már úgyis láttam pár éve az előző Animals As Leaders koncert előtt, akkor tetszettek is, de most jobban is esett most ez a vérfrissítés. Mondhatni szerencsés véletlen jótékony áldozatai lettünk. Mert az öttagú csapat amit leművelt! Esküszöm, nem értettem! Zsigeri egyszerűséggel hozták a kőkemény modern progresszív témákat, mindezt rengeteg súllyal, de egyben dallammal és fogóssággal is megfűszerezve! Ilyen nincs, gondoltam magamban és mégis volt!

 A srácok három gitárral álltak ki, közülük egy az énekes Manuel Gardner Fernandes volt, aki egyben a csapat vezetője, agya is. A vokálokat a basszer, David Levy  szállította, aki bizony nem a háttérben megbúvó kétbites témákat hozta, nem tette meg ezt a szívességet! Olyan témákat pengetett le, melyek némelyikétől szó szerint borsódzott a hátam, kerekedett a szemem! És még ott volt két másik gitár és egy dob! Mindenki olyan lazasággal hozta a témáit, mintha épp csak valami egyszerű valamit kellene tolniuk, közben egy dalban annyi frankó ötletet összehalmoztak, mint más egész élete alatt nem tud... Remélem, minél hamarabb visszatérnek hozzánk a srácok, mert erre még lenne igény bőven! Nem sűrű, hogy egy első előzenekar már a nyitódal után olyan ovációt kap, mint egy főbanda! Márpedig itt ez történt, talán nem is kell részleteznem, milyen hatásuk lehetett.

És még akkor nem beszéltünk a New Yorkból előrángatott Car Bombról! Mondanom sem kell, őket sem ismertem eddig behatóan, de akkorát büntettek, hogy ezután esélytelen lesz, hogy ne nézzem meg őket, amikor lehet! Azért elég vicces volt, amikor kiállt négy kiöregedő HC-arcnak tűnő ember és belefogott ebbe a Meshuggahba oltott NYHC varázslatba! Eskü, úgy néztek ki, mintha Totya, Zozi, Petya, meg Sanyi lementek volna grillezni és csak úgy pengetgettek volna valamit úgy mókából, de AMIT lepengettek, az minden volt, csak nem egyszerű!

Én rendesen majdnem sírva fakadtam, főleg, hogy ez zsinórban más a második teljesen príma előadás volt egy este alatt és még nem tartottunk a főzenekarnál! A kvartett maximálisan kihasználta a rendelkezésre álló időt, olyat zakatoltak, mint nagyon kevesen tudnak! Mindezt tették akkora lazasággal, mintha valami tábortüzes lötyögést kellett volna előadniuk! Volt itt tűz, igen! De a zenében! És olyan, ami az arcunkat egyből rongyosra égette, de hogy ne fájjon annyira, az agyunkból készített koktéllal igyekeztek hűteni. Egyszerűen darabokra tépett mindenkit ez a zene is, legalábbis én úgy láttam. Mondjuk figyelni nem volt sem erőm, sem időm, mert úgy sorjáztak a szaggatott ritmusok, mint a boltban a termékek. Csakhogy ezek a dalok éltek és minden egyes ötlettel egyre mélyebbre kaparták magukat az agytekervényeinkbe. Újabb csapat a "zsákban", akiket KÖTELEZŐ jelleggel meg kell majd nézni, ha megint erre hozná őket a sors. Márpedig hozza, mert tényleg akkora büntetést csináltak, hogy...

Hogy az Animals As Leaders - számomra legalábbis - utánuk már csak egy könnyű afterezésnek tűnt. Tosin Abasiék persze mindent megtettek, hogy ne így legyen, de a meghirdetettnél húsz perccel későbbi kezdés, talán kicsit leültette a hangulatot, nem beszélve arról, hogy a rengeteg ember (naná, mi legyen teltháznál?) okozta hő és nyomás sem segített annyira az élvezeti szint fenntartásán. Mindenesetre egy Wave Of Babies nyitányt követően mentek a jobbnál-jobb instru jazzmetal torzítások, természetesen mesteri, sőt, talán afeletti oktatással. Mindezt körülbelül egy órában és tíz percben hozták Javier Reyesék, melybe csupán egy kis hiba csúszott be: a hőben felfőtt a samplerekért felelős masinéria, kellett neki egy restart. Hiba a tökéletességben? Jött is az ováció!

Lehet, velem van a hiba, én mondjuk azt hittem, hogy ha már az első albumra emlékeznek (tíz éves lett ugyebár a korong) azt kapjuk majd meg koppig, plusz néhány kötelezőt, de nem így volt, máshogy lett összeállítva a szett. Persze jutott a debütkorongról pár dal, de a legutóbbi Madness Of Manyről is, ez a két lemez, illetve ezeknek az anyaga el is vitte a koncertidő nagy részét a hátán. Igen, azért jutott még ez-az, voltak örök kötelezők, mint az Arithmophobia, vagy a The Brain Dance, de a műsort ügyesen összeválogatva mindenből csakis a legjobbakat hozta a trió, ahogy ez el is várható tőlük. Nyilván a főblokkot a csapat egyértelmű megaslágere, a CAFO zárta (egy szándékosan trollra, rissz-rosszra vett Smoke On The Water megidézéssel), majd jött a ráadásban a Physical Education, de ez mind már csak hab volt a tortán.

Egy olyan tortán, aminek minden egyes szelete, darabja, falatja maga volt a megtestesült Mennyország! Egy pillanatig nem éreztem, hogy ne kaptam volna meg a legtisztesebb elbánást a forintjaimért, egy hangra nem mondtam volna, hogy az nem kellett volna oda, egy pillanat nem volt, amikor ne az államat, vagy a gondolataimat, esetleg a kirobbantott agysejtjeimet kerestem volna. Egyszerűen tökéletes volt minden, de szó szerint minden perce! Még mindig nem értem, hogy lehetett ennyire egyben az egész csomag, de ha az összes turné ilyen masszív felhozatallal támadna, én hamar összeesnék örömömben. KÖSZÖNÖM a fellépő zenekaroknak és a szervezőknek is, hogy elhozták őket! Tényleg KÖSZÖNÖM! Csupa nagybetűvel!

Fotók: Somogyi Lajos - Bands Though The Lens. További képek ITT.