RockStation

Hamarosan rajtol a negyedik Desszert Feszt Budapest!

Megint erős bulikat habzsolhatunk az év hátralevő részében

2019. augusztus 02. - RaczUr
desszertz4_nyomtata_s_ve_gso.jpg
Bibliai lesz az idei Desszert Feszt
Tíz prémium bál várja a stoner/doom/sludge rajongóit, köztük olyan legendákkal, mint a Trouble az Earth vagy az Eyehategod.

Már megszokhattuk, hogy augusztustól decemberig a Desszert Feszté a főszerep Budapest klubjaiban, idén pedig minden túlzás nélkül történelmi line-upot rittyentett össze a Cudi Purci Booking. Közép-Európában még nem is nagyon volt hasonló fesztivál, ahol ilyen kultzenekarok gyűltek volna össze, hiszen az augusztus 4-i nyitóbálon rögtön a Sleepben is érdekelt basszusgitáros, Al Cisneros vezette Om játszik, négy nappal később pedig a new orleans-i sittes-kultzenekar Eyehategod rombolja porrá a Dürer Kertet.
Szeptemberben rápihenhet mindenki az évzáróra; mert az pedig tényleg bestiális lesz: októberben érkezik a Church Of Misery, a Dopelord,  az Inter Arma és a Dopethrone, novemberben pedig a görög Godsleep után két olyan zenekar érkezik Magyarországra, akik már a stílus csikóéveit végigkísérték: a Psalm 9 lemez harmincötödik évfordulóját turnéval ünneplő Trouble, illetve a Dylan Carlson-vezette Earth. Végül a szintén már hagyományszerű, december végi záróbulin lehet levezetni, ahol a Shapat Terror és egyéb hazai kiválóságok társaságában lehet ráfordulni az ünnepekre.
A Desszert Feszt Budapest & a Cudi Purci Booking bemutat!
----------------------------------------
Desszert Feszt Budapest IV.
NYITÓBÁL
08.04. Dürer Kert
OM (usa)
The Bug (uk - DJ set - Black Wax Attack dub session)
event: https://www.facebook.com/events/338772710320476/
----------------------------------------
08. 08. Dürer Kert
EYEHATEGOD (usa)
Zuriaake|葬尸湖 (china)
tix: https://tixa.hu/EHG_bp
----------------------------------------
10.09. Dürer Kert
Church of Misery (jap)
+ vendég
----------------------------------------
10.10. Dürer Kert
Dopelord (pol)
+ vendég
----------------------------------------
10.24. Dürer Kert
Inter Arma (usa)
+ vendég
----------------------------------------
10. 26. Dürer Kert
Desszert Feszt Budapest Parádé
Dopethrone (can)
Pozvakowski
Wasted Struggle
Ueum
Boru
----------------------------------------
EXTRA I FREE
11. 05. Robot
Godsleep (gr)
+ vendégbanda
-----------------------------------------
11. 13. Dürer Kert
Trouble (usa, 35th Anniversary 'Psalm 9')
Magma Rise (10 éves jubileumi koncert)
-----------------------------------------
11. 26. Dürer Kert
Earth (usa)
+ vendég
-----------------------------------------
ZÁRÓBÁL I FREE
12.20. Robot
Shapat Terror
+ sztárvendégek
.
A BÉRLETEK ELFOGYTAK!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9814991910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum