
Jön a Sleep basszusgitárosa által vezetett Om új lemeze

A hajdani Replika zenekar soraiból ismert Csató Péter énekessel készített új dalt a 2010-ben, Mantra tagokból alakult OM zenekar. Vijaya Gauranga das gitáros és Rajahamsa das dobos Kanyó Pétert (City of the Moon) vették be az énekes/basszusgitáros posztra, Csató Péter most viszont a teljes friss dalban hallható, igazi megszokott Replika hangulatú dallá alakítva azt.
Az OM 2011-ben adta ki első nagylemezét „Érted” címmel az EDGE Records gondozásában, 2013 óta viszont csend volt a zenekar körül, amit most három új dallal törtek meg. Az OM 2010-ben alakult volt Mantra tagokból (Vijaya Gauranga das - gitár és Rajahamsa das - dob), akik Kanyó Pétert (City of the Moon) vették be az énekes/basszusgitáros posztra. Péter jellegzetes, többszólamú éneke miatt ezek is tipikus OM szerzemények, de a nyersebb gitár-, és dobhangzásról inkább a Mantra jut eszünkbe, talán nem véletlenül, de mindez nagyon is mai. A szövegvilág hasonlóan elgondolkodtató, érzelmekkel teli, mint korábban. A tagok elmondása szerint folyamatosan készülnek a dalok, melyeken vendégek felbukkanása is várható, és folyamatosan közreadják azokat.
Igen durva kényeztetés, amit zeneileg a nyakunkba kapunk a nyár finise felé haladva. Még élénken él bennem a Neurosis okozta katarzis, a rá pár napra bekövetkező áll ledobás a Thou által, és közben a negyedik Desszert Feszt is egy igen komoly bulival rúgta be a motort. Az OM nem épp az a zenekar, amelyik szétturnézná magát, nem is fossa magából a lemezeket, amit viszont eddig adott a világnak, már az is bőven elég a lelki üdvösségünkhöz.
A napokban Al Cisneros az alibi.com-nak adott interjúban elárulta, hogy mostanában nagyon elfoglalt, mert az OM és a Sleep (!) is új albumon dolgozik. Előbbi még nem is volna meglepő, de a Sleep ezidáig utolsó lemeze 2003-ban jelent meg Dopesmoker címmel azóta pedig új hangzóanyagot nem is jelentettek meg, sőt úgy lehetett tudni, hogy Matt Pike inkább a High On Fire dolgaira szeretne koncentrálni. Minden esetre, ha Cisneros igazat mondott és lesz új Sleep lemez, az az utóbbi évek egyik legnagyobb durranása lenne.
Miután kellőképpen beleástam magam az új OM lemezbe, alig vártam, hogy élőben is átélhessem azt a semmihez sem fogható hangulatot, ami a zenekar lemezeiből árad. A koncert korai kezdése, előzenekarok mellőzése itthon elég ritka dolog. Mint rutinos koncertre járó, általában kellően felkészülten, ráhangolódva érkezek az adott bulira, ami sajnos ezen az estén több okból sem sikerülhetett.
Al Cisneros fél évente jelentkezik az éppen aktuális bandájának soron következő lemezével vagy turnéjával. Elég nyughatatlan és termékeny fickó lehet, mert a babérjain szerintem egy percet sem ül. Ha éppen nem Scott Kellyvel vagy Winoval vagy Matt Pike-kal hányja halomra a besztondult riffeket, akkor másik játszótársával, a 2009-es lemezen (God is Good) debütáló, de amúgy 2008 óta együtt lélegző Emil Amos-szal tesz egy időtlen utazást a világ különböző vallásai által megihletett zenéjével. Az OM Al Cisneros egyik mellékhajtása, amiben kifejezésre juttatja, milyen szorosan kapcsolódik életünkhöz, létünkhöz a vallás és a zenében ennek energiája milyen mélységekben és magasságokban képes megmutatni magát.
Lassan vége a nyárnak és a Fesztiválszezonnak, végérvényesen eljön az ősz és vele egy halom koncert is. Több részes sorozatunkban röviden bemutatjuk, hogy mire készülhettek, a koncertszervezők kiket hoznak el nektek az év hátralévő hónapjaiban. A sort Concerto Music-kal folytatjuk.
Újabb különleges koncertre készülhet a budapesti underground színtér: szeptember 18-án érkezik a Dürer kertbe a Sleep egykori bőgőse által alapított OM zenekar, hogy egy transzcendentális hangulatú koncert segítségével hangolja rá az egybegyűlteket a világegyetem természetes rezgésére. A meditatív hangulatú dob és basszusgitár szólamok, valamint ájtatos hangulatú énekek nem csak a stoner vagy a doom metal kedvelőinek ígérnek izgalmas zenei élményt.
Az Al Cisneros nevével fémjelzett OM őszi turnéja keretében ezúttal nem hagyja ki Budapestet és szeptember 18-án a Dürer Kertben lép fel. A banda nemrégiben jelentkezett új Advaitic Songs című lemezével. A Concerto Music által szervezett koncertre a jegyek elővételben 3.900 Forintba, míg a koncert napján 4.500 Forintban kerülnek. További részletek később!
Nem is olyan rég nálunk járt a Sleep, hamarosan pedig itt az új Om album, amit annyira de annyira várunk, hogy nehéz csúnya szavak nélkül megállni mennyire. Pláne ezen bemutató nóta hallatán!