RockStation

OM (US), The Bug (UK) @ Dürer Kert, 2019.08.04.

Isteni hangjáték

2019. augusztus 06. - RaczUr

_dsc3315.jpg

Igen durva kényeztetés, amit zeneileg a nyakunkba kapunk a nyár finise felé haladva. Még élénken él bennem a Neurosis okozta katarzis, a rá pár napra bekövetkező áll ledobás a Thou által, és közben a negyedik Desszert Feszt is egy igen komoly bulival rúgta be a motort. Az OM nem épp az a zenekar, amelyik szétturnézná magát, nem is fossa magából a lemezeket, amit viszont eddig adott a világnak, már az is bőven elég a lelki üdvösségünkhöz. 

Mondjuk ez teljesen nem vonatkozott a support zenekarra (pontosabban DJ-re) a The Bugra. Nem nagyon tudtam, hogy mire lehet tőle számítani, de arra semmikép nem gondoltam, hogy elég középszerű dub/jah mixek fognak pörögni. Kurva hangosan. Kiszámíthatóan. És jócskán nem az OM elé illő hangulattal. Alapjáraton ez a fajta zene nem áll hozzám túl közel, de így, hogy egy olyan volumenű zenekar előtt próbált előmelegíteni, amelyik tényleg baromi egyedi a maga módján, nagyon kevésnek éreztem a The Bug produkcióját. Mondjuk a szép számban gyülekező népeknek így maradt idő a rekreációs vasárnapi sörözésre.

_dsc3236.jpg

Az OM Budapestre látogatása két okból is a kuriózum kategóriába tartozott. Egyfelől nem az a fajta zenekar, amelyik hátára veszi a turnétáskát és körbe járja a fél világot évente kétszer-háromszor. Másfelől meg Al Cisneros személye is egy igen vonzó pontja volt az estének. A tavalyi Sleep lemez 2018 egyik legfaszább lemeze volt. Cisneros ezen projectje meg egyébként is igen közel férkőzött a szívemhez, a God Is Good, és az Advaitic Songs pár éve nagyon telibe kapta a hallójáratomat. Meg amúgy is egy olyan zenekarról van szó, amelyik az egyik legfurább és mégis működő fúziót hozta össze zeneileg, amiben ugyanúgy megfér a meditatív psych, a bizánci kereszténység, és a súlyos doom.

Azt lehetett sejteni, a mostanában adott koncertjeik alapján, hogy az Adavaitic Songs, és a God Is Good adja majd a gerincét a koncertnek. Fél 10-kor pedig szépen beindult a Gethsemane gránát biztos basszus szólamával a buli. Mondjuk a buli szó eléggé erős túlzásnak hathat, mert nagyjából teljes odafigyelést vár el magától ez a zene, és a monotonitás mint erény van jelen náluk. A State Of Non-Return, Sinai jött még a legutóbbi lemezükről, és szép lassan beért nálam a produkció. Al Cisneros végig nagy odafigyeléssel pengetett, Emil Amos nagy elánnal pengetett, Robert Lowe pedig remekül ékesítette a keleti hangulatú szinti szólamokkal a dalokat.

_dsc3308.jpg

Belecsúszott néha pár elütés, félre fogás, ütemcsúszás, viszont elég jó érzékkel tértek vissza a mederbe. Az Advaitic Songs blokk erős lett, és a közönség (jó két harmad ház lehetett a nagyteremben) is egyre nagyobb szeretettel fogadta a fejzsibbasztó zene áramlatot. Ez után Al bátyó gitárt cserélt, és a God Is Good került terítékre. A Cremation Ghat két felvonásban mozgatta meg a közönség nyakát, majd jött a Thebes is. Ha őszinték akarunk lenni, ez a hármas kicsit kisebbet ütött, mint ahogy elkezdődött a koncert, talán azért is, mert bár Al istentelenül jó basszeros, hiába játszotta tele a négy húrossal ezeket a dalokat, pont emiatt kicsit már túl monotonná is vált az egész.

A záró Meditation is the Practice of Death viszont újfent libabőr volt. Ha ezt az egész estét egy nagy meditációnak tekintjük, akkor ennél szebb halált nem is választhatnánk. Felemelő dolog volt hallani, és látni az OMot, még úgy is, hogy a hangerő miatt inkább előtérben volt a doom vonala a bandának, és az apróbb lebegősebb dolgok kicsit háttérbe szorultak. Viszont így is baromi erős összképet hozott a koncert, és újfent áldassék a sors, hogy ilyen zenekarokat sikerül látnunk, mint az OM.

_dsc3214.jpg

FOTÓK: RÓZSA TAMÁS

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6614996396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum