Röpke hat évet kellett várni a svéd matek istenek magyarországi visszatérésére, mondhatni nem tegnap volt az előző alkalom. Nem mondom, hogy ne lett volna rá igény, sőt, de most, hogy végre újra volt lehetőség elcsípni ezeket a stílusteremtő gépisteneket és esély nem volt rá, hogy kihagyjam ezt az estét.

Mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy a múlt heti Animals As Leaders okozta sokk óta csak mostanában tértem magamhoz, szóval elvárás az megint volt, de aki ismeri Jens Kidmanék teljesítményét, az látatlanban is tudja, hogy a szint meg lett ugorva, egy dolog volt igazán kérdés: milyen menüvel gyalulják le az agyunkat?

De mielőtt előre szaladnánk, volt itt egy előzenekar is, hazánk fiai, a két éve alakult Harmed. A srácok zenéje teljesen rendben volt, nem hiába vannak túl már ennyi koncerten, dicséretes munkát hoztak nekünk. A lendületes és kaotikus zenéjük egyértelműen a fiatalos lendület szellemében fogant, volt is bennük energia, nagyon nem is lehet rosszat mondani rájuk. Két észrevétel talán. Az egyik, hogy talán kicsit több fogós rész kell majd a jövőbeli dalokba (de ez tényleg csak jószándékú szőrszálhasogatás), a másik, ami égetőbb: basszert, de gyorsan! Az nagyon kell a kvartettnek, de tényleg csak ennyi! Egyébként fullra rendben volt a dolog, biztos vagyok benne, hogy fogunk még találkozni!

Amekkora szünet volt a Harmed és a Meshuggah között, akár még egy másik előzenekar is befért volna, majdnem, ha nem több, mint negyven perc volt a két csapat között, ha jól emlékszem. Ez persze nem volt le semmit a buli értékéből, de érezni lehetett, hogy sok volt már a csend, mire a színpadra léptek a svéd gépállatok.

Mint sokan tudják, Fredrik Thorendal helyett (jó ideje már) a Scar Symmetry agya, Per Nilsson szaggat a honfitársakkal, aki mintha mindig is a Meshuggah tagja lett volna, úgy hozta a nyakatekert témákat. Igen, egy-két szólót kicsit a saját arcára szabott, de ennyi meg bőven belefért ebbe a jó egy óra húsz percnyi büntetésbe.

Anyám, borogass! Milyen szettel jöttek ezek a mai metal képére nem kis hatással lévő káoszteremtők! Egy szó nem lehetett a dallistára! Sorban szállították a kötelező slágereket, az ikonikus matekozásokat, a megjegyezhetetlen, de mégis mindenki agyába beégett riffeket. Volt itt tényleg minden: Pravus, Future Breed Machine, Stengah, Clockworks, de a ráadásban jött a két, kegyelemdöféssel is felérő oktatás: a Bleed és a Demiurge (és még volt itt más is!). Istenem! Igaz, végig ment a pogo, amit nem is vártam volna (valamiért), de még ez sem zavart, elöl kellett lennem, ott kellett állnom a tűz közelében, érezni és élvezni minden pillanatát a koncertnek.

De hol volt a hiba? Ugyan, hol lett volna? Hol? Ezek nem emberek! Gépek! Nincs bennük ilyen kód, hogy hiba. Nincs! Nem is kell keresni! Precíz, hibátlan témák, Jens Kidman ordítása, a húrok csattogása és Tomas Haake alapjai. Ezek mind olyan dolgok, amiben nem lehet megtalálni azt, amit hibának hívnak. Elöl mondjuk talán az elején kicsit mocskos volt a hangkép, de idővel az is tisztult, ott is szépen hallani lehetett mindent. Kommunikáció nem sok volt, nem is vártuk, pár szó és ennyi. A többiben jött a kegyetlen, hideg fém. Ahogy vártuk és ahogy kellett. Egyenesen a testünkbe, fájdalom nélkül. Imádtam!

A fények is erősítették a gépies, fagyos miliőt, nagyon nem volt túlvariálva, de elég is volt, ami. A kevesebb néha több! Plusz aki húzta a száját az este után, az biztos nem normális, olyan menüt kaptunk, hogy mi kértünk elnézést! Aki ettől nem hódolt be, semmitől sem fog... Annak semmi sem lehet elég, de ilyen arc szerintem nem volt. Kétlem, hogy lett volna.

Jó lenne, ha minél hamarabb, visszatérne hozzánk a Meshuggah, de ha egy ideig nem is járnak megint erre, akkor is elégedetten osztom majd be az itt kapott bőséges porciót, mert van mit! Ez már nagyon kellett nekünk. És meg is kaptuk. Köszönjük! De tényleg!

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. Még több kép ITT.