Előbb vagy utóbb ennek is be kellett következnie, nem igaz? A tengerentúli thrash metal második vonalához tartozó, Arizona államból indult Sacred Reich a 2006-os újjáalakulása óta koncertfronton folyamatos aktivitást mutatott. Abban a kérdésben viszont, hogy lesz-e valaha új stúdiófelvétel, még három évvel ezelőtt – amikor Wiley Arnett gitárossal interjúztunk – sem tűnt egyértelműnek a csapat álláspontja.
Tavaly aztán a korai anyagaikat is megjelentető Metal Blade-hez szerződtek barátaink, vagyis valószínűsíthető, hogy szépen komótosan írogatták már a friss számokat az utóbbi néhány év során. Azóta az alapító Jason Rainey gitáros helyét átvette az ifjú Joey Radziwill, dobos poszton pedig a Machine Headből visszatérő Dave McClainnel erősített a banda, úgyhogy ennyivel is izgalmasabb lett a történet. Idén áprilisban érkezett az Iron Reagannel közös kislemez, majd júniusban az Alive 2019 EP, amelyen a négy élő felvétel mellett az Awakening nóta is helyet kapott.
A legegyszerűbben talán úgy lehetne bemutatni az immár ötödik, fél órát alig meghaladó Sacred Reich albumot, mint az 1993-96 között készült Independent és Heal korongok (ezeken már Dave játszott) továbbgondolását. Ez annyit jelent, hogy a kezdeti idők zenei intenzitása kerekebb dalfelépítésekkel és frappánsan kidolgozott énekdallamokkal társul. A már ismert címadó pontosan ebben a szellemben – meg a végén azzal a feltűnően Prong hatású döngöléssel – indítja a lemezt. A Divide & Conquer a maga sűrűn teleírt verzéivel még korábbra, a The American Way-ig ás vissza, majd ennek mintegy ellenpontozásaként jön egy már-már heavy / power metalosan himnikus refrén, ahol Phil Rind bőgős-énekes igencsak feszegeti a saját határait, de azért megbirkózik a feladattal. A Manifest Reality-ből is csupán egy hasonlóan ötletes refrént hiányolok ahhoz, hogy felnőjön az előbb említett tétel mellé Az arculcsapással felérő, három perc alatti Revolution ellenben úgy tökéletes, ahogy van.
Ugyanakkor a rockos „elhajlások” is megfigyelhetők, akárcsak huszonhárom esztendeje. A Black Sabbath ihletésű Death Valley azonban sajnos nem sikerült olyan ízesre, mint a Healen az Ask Ed vagy a címadó. A Salvation és a Killing Machine a menetelős középtempók jegyében fogant, Phil mindkettőben remekel. Sőt, előbbiben a hathúrosok is parádéznak: mind az ikergitáros téma, mind a szóló nagyon rendben van. A Something to Believe megint csak sallangmentes hagyományos heavy metal, elejétől a végéig (a Maiden-féle The Prisoner riffje is felsejlik benne). Kiemelkedőnek nem mondanám, de kétségkívül pozitív hangulatban zárja az albumot.
Egyszerre energikus és változatos lett az Awakening. Minden bizonnyal épp olyan, amilyennek megálmodta a négyes. Emellett a szövegek nyíltan politizáló-társadalomkritikus éle szintén megmaradt, szóval e tekintetben is hamisítatlan Sacred Reich anyag a végeredmény.
Phil Rindék is megalkották a maguk meghatározó lemezeit és dalait, de fércmunkát sosem végeztek. Így az Awakeninget hallgatni olyan, mint amikor az ember hosszú idő után találkozik egy régi cimborájával, akivel mindig jól érzi magát. Ugyanezt várhatjuk november 15-én a Dürerben is, különösen azok, akik anno 1991-ben már láthatták a csapatot a szép emlékű Petőfi Csarnokban a Sepultura előtt. Komoly old school thrash táncmulatságra van kilátás!
