RockStation

Mire való ez a gomb? - Egy este Bruce Dickinsonnal

2019. október 21. - sunthatneversets

bd.jpg

Bruce Dickinson a világ egyik legismertebb és legsokoldalúbb előadója. Amellett, hogy az elmúlt évtizedekben a heavy metal rajongói az Iron Maiden élén bemutatott extravagáns előadásairól ismerhették meg őt, Bruce Dickinson a színpadon kívül is rendkívüli életet élt és él. 

2017-ben kiadott – Magyarországon tavaly megjelent – Mire való ez a gomb? című, világszerte best-sellerré vált önéletrajzának megjelenése után Bruce Dickinson, könyvét promótálandó, elvállalt néhány felolvasóestet, mely eseményeken a közönség előzetesen feltett kérdéseit is megválaszolta. A Mire való ez a gomb? – egy este Bruce Dickinsonnal elnevezésű esemény azóta kész egyszemélyes műsorrá vált, ami inkább emlékeztet egy stand up komikus előadására, mint átlag felolvasóestre. A több mint két órás műsort Bruce mára a világ számos országában bemutatta, és one-man show-ját mind a közönség, mind a kritikusok kitörő lelkesedéssel fogadták – többek közt a világ legnagyobb művészeti fesztiválján, az Edinburgh Festival Fringe-en is.  

brucedickinsonbookcoverbigger.jpg

A műsor két részből áll: az elsőben Bruce humoros, olykor szatirikus hangvételben mesél hajmeresztő kalandokban sem szűkölködő életútjáról. A történeteket fotókkal is illusztrálja, és természetesen nem a könyvet “mondja fel”, azaz számos olyan sztori is előkerül, ami az önéletrajzába már nem fért bele, avagy egyenesen ki kellett hagyni, mert már túl rázós lett volna beletenni…Az este második részében Bruce a közönség – általában vicces, kíváncsiskodó, őszintén érdeklődő vagy egészen agyament – kérdéseire válaszol, természetesen a rá jellemző módon: spontán, szellemesen és olyan szórakoztató módon, hogy azt még véletlenül sem lenne érdemes kihagyni.  Egy egészen különleges estének lehetnek tehát tanúi azok, akik megnézik a világ egyik legnagyobb ikonjának és legérdekfeszítőbb személyiségének egyszemélyes előadását – egy Iron Maiden koncerthez képest mindenképpen intim közegben. Bruce Dickinson budapesti one-man show-ja november 2-án a Budapest Kongresszusi Központban különleges élményt fog nyújtani rajongóinak és pusztán csak tisztelőinek egyaránt. Az eseményről további infók ITT érhetőek el.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5315244448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum