A decemberrel beköszöntött a havazás is, de ez nem jelenti azt, hogy hanyagolnunk kellene a sivatagot. A hazai instumentális stonerrock koronázatlan király a Band In The Pit nem szarozik és így az év végére kihozott még egy albumot az egy dalos Mecoptera mellé. Itt a Durée!
Nem tudom, hogy mi van Dunaújvárosban a vízben, vagy a Szalki-sziget hatása, de a Band In The Pit olyan termékeny idén, hogy azt bármelyik zenész megirigyelné. Emellé pedig még minőségi muzsikát is szállítanak nekünk. A szeretetteljes felkonferálás után a Perpetual személyében egy harmincöt perces dalt ismerhetünk meg, amiben minden van! Mégsem lesz összecsapott mocsok, hanem egy igényes, szépen magába húzó örvény inkább.
A nyitó témáról azt hittem, hogy a zenekar elkavarodott egy totál másik, psy vonal felé, ami kicsit alteros is, és még Lovasit is megszégyenítené az újrakiadott Kispál albumok mellett. Az elmebaj az ötödik perc felé kezd el lenyugodni, hogy aztán tovább hömpölyögjön a maga kis medrében. Eléggé keskeny mederben mozog a zenekar, ugyanis valljuk be, nem sok instrumentális, JÓ, minőségi stonerrock zenekarral van dolgunk manapság itthon. Az átvezető egy remek Russian Circles-ös téma is lehetne, ami némi gerjedéssel van megtámasztva. Ebből jön egy olyan markáns riff, amit egész este dúdoltam. Ja, hozzá kell tennem, kétszer hallgattam meg a lemezt és már a fejemben ragadt. Tegnap kaptam meg az anyagot és az első hallgatás után tudtam, hogy ezen nem fogok sokat ülni. Abban biztos vagyok, hogy a már említett Russian nagy hatással van Szabiék munkájra. Nagyon sok helyen érezhető a párhuzam, de nem kópia! Imádom, ahogy a következő riffre átvezetve Norman játszik a cinekkel. Annyira baljós hangulatot kelt ez a rész. Tipikusan olyan feeling, amit hallgatni akarok, amikor kint havazik ezerrel. Érdekes, hogy a zenekar most használ samplert, különböző bejátszásokat, amiktől marha érdekes lesz a zene. Na, nem esnek túlzásba, de azért érezhetően jót tesz az átvezetéseknek ez a kis támogatás. Az újabb riff a szám felénél ér minket, ami olyan monoton, annyira maga alá gyűr. Imádom ezt a hangulatot. Az a jó a srácok zenéjében, hogy nem vállnak unalmassá. Fenn tudják tartani az érdeklődést folyamatosan. Persze, ha nem csíped a stoner monotonabb műfaját akkor neked unalmas lesz, de ha nyitott vagy, akkor nagy élményben lehet részed! Külön tetszik, hogy a dal a vége előtt kicsit bedurvul aztán gyönyörűen leül. Az a bontogatós téma a végén…. Ha csak az menne körbe, én akkor is azt mondanám, hogy jó az album!
A második dal már rövidebb. A Flux éppen, hogy nem nyolc perc. Azért ez sem egy rövid szerzemény egy átlag zenekarhoz képest. Itt már másfajta hatásokat érzek. Sokkal inkább a lengyel Belzebong hatása van számomra jelen, persze jóval kevesebb durvulással. A monoton riffelés, a harsány lábas hatású cinnel arra késztet, hogy a gép előtt is folyamatosan bólogassak. Emlékeztek még a Dunajam-re? Ha lenne, ennek a zenekarnak ezzel a dallal száz százalékosan ott lenne a helye. Az a durva, hogy itt egy ilyen zenekar, és nem kap elég figyelmet pedig…
Pedig ANNYIRA JÓK! Sokkal több gyengébb zenekar van, akikre annyian kíváncsiak, és ezt rossz látni. Nyissátok ki a fületek és járjatok Band In The Pit koncertre!
