Danny Carey jó hangulatában volt a NAMM-en, kotyogott is egy kicsit egy meet and greet alkalmával. (A lenti videót is felvevő) Dirk Doucette kérdésére Carey elfecsegte, hogy a tervek szerint április közepén érkezik a régen várt korong, melynek a zenei része már teljesen kész van, sőt, az év elején Maynard James Keenan arról számolt be, hogy az éneksávok is már bent voltak a dobozban. Higgyünk neki, vagy kezeljük óvatosan?

A modern prog metalban utazó Leprous mindig valami kellemesen nyakatekert dologgal lepi meg a rajongóit. A csapat legutóbb 2017-ben adott ki a korongot, ez a nálunk is kétszer bemutatott Malina volt, így már lassan érik az új CD-re az igény, amire talán már készülnek is a norvégok. De hogy addig is legyen mivel foglalkozni, egy feldolgozással kedveskednek a fanatikusoknak, ami a Massive Attack Angelje. A nóta most magukhoz képest kicsit talán kevésbé progos, kevésbé nyakatekert, de ennek ellenére így is teljesen utaztató lett.
Pénteken jelent meg King Diamond nálunk is többször bepromózott új koncertlemeze, a Songs For The Dead Live. A két teljes bulit tartalmazó csomag egyik felét, a Fillmoreban felvett részt a kiadó hivatalosan is hallgathatóvá tette, vasárnapi ebéd mellé pont ideális hallgatnivaló az egész családnak. King Diamond új nagylemeze idén és jövőre, azaz két részletben fog megjelenni, viszont erről, ezekről egyelőre még nem tudni semmi konkrétat azon kívül, hogy már javában készül.
A nyár közepére irányozta be az új albumának, a 2016-os Brotherhood Of Snake utódjának a megjelenését a Testament, legalábbis Chuck Billy szerint. A Magyarországot is rendszeresen célbavevő, idén nyáron, egész pontosan 
Eheti dalmegosztásunkban is van minden, mint a búcsúban. Lesz itt angol post hardcore, germán szimfónikus metal, svéd glam/sleeze, hard rock/stoner Brooklynból és San Francisco-i extrémitás.
Nyelőcsőrákban, ötvenhat éves korában elhuny Bruce Corbitt. Az egy ideje már, ahogy a betegsége a kezelése miatt elhatalmasodott rajta, zeneileg is inaktív Corbitt az utolsó pillanatig küzdött a betegségével, amelyet 2017 májusában diagnosztizáltak nála. Nyugodjon békében.
Ma debütál az Extremely Wicked, Shockingly Evil And Vile című film, igaz, még csak a Sundance Film Festivalon. A neves amerikai sorozatgyilkosról, Ted Bundyról szóló moziban a főszerepet Zac Efron, a Bundyt hűvösre tevő rendőrt, Bob Haywardot pedig a Metallica frontembere, James Hetfield fogja alakítani, így részünkről is kiemelten érdekesnek mutatkozik a mű. De olyan arcok is ott lesznek a vásznon, mint mindenki Sheldon Coopere, Jim Parsons, aki ügyvédet fog játszani, így a felhozatal mondhatni, már az eddigiek alapján sem olyan rossz. Hogy azért az átlagember is kicsit bele tudjon kóstolni a várhatóan elég érdekesre sikerülő alkotásba, egy előzetest már elérhetővé tettek. Magyar bemutatóról egyelőre még nem tudni.
Egy videóval támogatta meg az epikus hosszúságú új nagylemezének, a The Great Adventurenek megjelenését a Mike Portnoyt, Randy Georget, Bill Hubauert, Eric Gilettet, valamint természetesen a zenekar névadóját, Neal Morset magába foglaló The Neal Morse Band. A két lemezes, történetmesélős anyaghoz a nyilvánvalóan progrockos ízű, nagyon is finom I Got To Run kapott egy zenélgetős klipet.
Tegnap óta mindenki számára elérhető lett a zenei spektrumon egyre inkább a könnyed és gitárzörej mentes irányba elmozduló Bring Me The Horizon új lemeze, az Amo. A csőmetalosokat már (ha nem a korábbi lemezek, akkor) az előzetes tételek által is kiakasztott album teljes egészében megfülelhető, igazából ha nem mint tufarocker hallgatod, azért lejön, hogy nem is olyan rossz ez. Csak kell egy vagonnyi nyitottság a másféle zenék irányába. Hamarosan majd mi is megmondjuk, mit is gondolunk róla.
Ahogy várható volt az utóbbi időben, Danko Jones és csapata bejelentette a legutóbbi nagylemez érkezését. A trió A Rock Supreme címre keresztelte a friss, tizenegydalos korongot, mely
Mivel a Megadeth belépett a szép kerek és az átlag ember számára is minden bizonnyal az egyik legemlékezetesebb, azaz a harmincötödik életkorba, Dave Mustaine úgy érezte, hogy összeszedi a csapatának örökzöldjeit és egy szép kis kiadvány keretében átnyújtja azokat a rajongóknak. A három CD-n, vagy négy vinylen beszerezhető Warheads On Foreheadsnek már azt is lehet tudni, mi lesz a beltartalma, a szépen időrendi sorrendbe pakolt nóták az alábbiképpen fognak csücsülni a már ismert borítójú kiadványon.
A napokban adta ki a Parkway Drive a legfrissebb videóját. A csapat a tavaly megjelent nagylemez, a Reverence Shadow Boxing című dalára készítette el a klipet, mely egy kicsit hajaz a korong első előzetesére, a Wishing Wellsre - valószínűleg nem véletlenül.
Kiadta a
A Pantera Walkját mindenki ismeri. Lényegében a dal javát mindenki el is tudja játszani, aki három hónapnál többet tartott a kezében gitárt, de pont ezért zseniális az egész dal! A Dimebashen néhány neves muzsikus, így Dave Grohl, Corey Taylor, Rex Brown, Scott Ian, Chris Broderick és Charlie Benante össze is fogott egy Darrel-tisztelgésre, melyről, mint félig-meddig rocktörténeti pillanatról videó is készült.