RockStation

Már öt dal kész Robb Flynn szólólemezére

2020. március 05. - theshattered

0machinehead2019_01_eredmeny.jpgAhogy korábban már beszámoltunk róla, egy vendégekkel rogyásig telített szólóanyaggal jelentkezik majd a Machine Head arca-vezére-hangja, Robb Flynn. A természetesen a zenekarával is rendesen foglalkozó frontember egy interjúban elárulta, egy marékra való dal már kész is van a Robb Flynn & Friends címen megjelenő feldolgozás-csomaghoz, erről pár gondolatot el is árult a nagyszájú vezér.

"Az elmúlt hét évben, minden szülinapi koncertemen volt egy Robb Flynn & Friends című dolog, ahol csak jammelgettünk néhány barátom társaságában - feldolgozásokat, ilyesmiket. Ekkor nem játszok Machine Head-dalokat. Csak kilencvenes évekbeli hip-hop, klasszikus rock, némi thrash - csupa olyan dolog, amin felnőttünk. Jó móka, szétrobban tőle a ház! Minden alkalommal hatalmas élmény így tolni. Ott van mondjuk olyan harminc-negyven különböző zenész és játszanak. A legutóbbi alkalom olyan jól sikerült, hogy eldöntöttem: ezt rögzíteni kell! Van már saját stúdióm. Mondtam, hogy menjünk be, nyomjuk neki, aztán meglátjuk, mi lesz. Élőben vettünk fel mindent, hatalmas élmény volt!

Öt dal már teljesen készen van, most megyek majd és megcsinálom - azt hiszem most a kilencvenes évek hip-hop csapatai jönnek. Felvettünk néhány Snoop Dogg-dalt, meg néhány ilyesmit. Elég vad lett - laza, zsíros, izzadt érzés van benne. És mindez csak a móka kedvéért. Jelenleg egyáltalán nem tudom, mikor fog megjelenni. Az biztos, hogy a Nuclear Blast imádja, tetszik nekik az egész koncepció, remélhetőleg hamarosan ki tudjuk adni."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7715504472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum