RockStation

Karanténklippel jelentkezett a Pit Of Saron

2020. április 05. - sunthatneversets

pos_promo_2020.pngA debreceni Pit Of Saron 2019-ben kezdett dolgozni harmadik nagylemezén, ami négy részletben jelenik meg. Az első negyed tavaly nyáron jött ki, egy klippel egyidejűleg, amit a No More Void című számhoz forgattak, a debreceni Hangszerarzenál új üzletében. Azóta történt a zenekarban egy tagcsere dobos poszton és már az új felállással léptek fel a fiúk a Tankcsapda előzenekaraként a T30-as turnén a Főnix csarnokban.

A koncertezés mellett az album folytatásán is dolgoztak a srácok, ennek eredménye a most vasárnap, azaz április 5-én megjelenő következő 3 dal, az Everdream, Joy Rush és Smiley Reapers. Az Everdream című nótához készítettek egy videót is, melyet a jelenlegi helyzetnek megfelelően, mindannyian otthon rögzítettek.

Mivel a koncertezés helyett most teljes energiájukkal az album következő két negyedére tudnak koncentrálni, így ha minden jól megy már tavasz végén – nyár elején jön az újabb 3 számos dalcsokor tőlük.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3915590508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum