Nem ez az első alkalom, hogy egy zenekarral  majdhogynem a véletlen hoz össze és  a szokásosnál jobban meg tudom kedvelni! Természetesen a Boston Manorban is az fogott meg, mint sok más "sorstársában": mer kicsit másabb lenni, mint a mezőny többi része. A Glue a maga fiatalos lendületével és szemérmetlen változatosságával együtt egy piszkosul jó album lett!

Azt persze már az első hallgatásnál levágtam, hogy jó eséllyel nem az első, a zenekar nevét viselő lemezről beszélünk és nem is tévedtem: a Glue már a harmadik korong a csapat keze alól. És ugye a hármaska mindig sorsdöntő egy formáció életében, itt dől el, hogy irány a csillagos ég, vagy akkor redőny, süllyesztő. Nos, az előző két albumukat még nem hallgattam, de ha csak a Glue anyagából indulok ki, akkor a rejtélyes hármas számú alkotás meg fogja adni nekik azt a löketet, ami a jövendőbeli előretöréshez szükséges lesz, én azt mondom, nem érdemtelenül!

De akkor miről is beszélünk? Lendületes, igazi "fiatalos" punkról nyakon öntve valamennyi elektronikával és az ismét éledező nu metal hangulatképével. Ha valaki ezektől a szavaktól, vagy a várható eredmény hallatán inkább kiszaladna a szobából, az most fejezze be az olvasást, köszönöm az eddigi figyelmet! De ha mindez felkeltette az érdeklődést, már ne menjetek sehová!

Köszönöm, ha ezt is olvassátok, már indíthatjátok is az albumot! A Glue egyetlen negatívuma (bár ez nézőpont kérdése), hogy elég hosszú. Több, mint ötven percen keresztül érkeznek a dalok, ami először, vagy főleg egyben egy kicsit sok lehet, de ha meg ráharapsz az ötös világára, akkor ez egy megfelelően bőséges porció ahhoz, hogy kibekkelj vele egy hosszabb időszakot.

Ha nagyobb hatásokat kellene keresnem, azt mondanám, hogy a srácok biztos nem vetik meg a középkorszakos Bring Me The Horizon, a Depeche Mode és a Korn zenéjét sem és akkor még nem gondolkodtam azon, hogy honnan jönnek a modern punkos részek, amik az egésznek az alapját képezik. Tényleg az a jó ebben a lemezben, hogy szinte sejted, mire kell számítani, mégis kellően diverz és ennek megfelelően még többszöri hallgatásra sem lesz unalmas. És tényleg ez az, ami jól tudott esni a fülemnek az album hallgatása közben, ez a széles hangulati skála, amin mozognak a dalok! Tényleg vannak színtiszta lendületpofonok, mint a nyitó (és klipes) Everything's Ordinary, de elektro-balladák is, mint a (szintén) videós On A High Ledge. De akad még a tárházban az én "olvasatomban" Marilyn Manson-ízű Only1, vagy Kornos Ratking és ahogy a TV-shopban mondani szokták: "Ez még nem minden!".

Hogy őszinte legyek, még attól a kijelentéstől sem ijedek meg, miszerint a Boston Manor zenéje egy kellemes "kapudrog" lehet a mostanában kezdő rockercsemeték számára. De ez nem jelenti azt, hogy csak "kezdőként" lehet hallgatni, az idősebbeknek és nyitott ízlésvilágúaknak is tartalmazhat kellemes pillanatokat, meglepetéseket a Glue. Pont annyira lázadó, mint amennyire befogadható és pont annyira változatos, mint amilyen hosszú. Ráadásul még nem is írtam, de talán sejtitek: úgy szól az egész, hogy csak pislog az ember! Persze, nem agysebészet, amit játszik a zenekar, de egy ilyen bika hangzással még inkább beüt, ha egy jól irányzott refrénben berobbannak a gitárok! Lehet nyomatni!