RockStation

Nyersebb, kevésbé szimfonikus lemezre készül a Dimmu Borgir

2020. október 27. - theshattered

dimmu_borgir_2018.jpgKicsit megcsipkedte magát a Dimmu Borgir. Míg az Eonianre nyolc évet kellett várni, addig az utódját hamarabb össze szeretnék rakni, igaz, erre talán a karantén is rásegít kicsit. A tervekről, folyamatokról Silenoz mondott el pár gondolatot, melyek között egy nyersebb, kevésbé szimfonikus anyag ötlete is szerepel.

Silenoz: "Még nagyon az elején vagyunk a következő lemez megírásának. Eddig könnyen mennek a dolgok, hogy őszinte legyek. Rengeteg ötlete van mindegyik zenekari tagnak, amit bedobhatunk a Dimmu-üstbe. Ezt majd jól megkavarjuk és ebből jön ki a cucc. Kicsit olyan, mint egy húsdaráló. Elég hosszú folyamat, de egyben jó szórakozás is, sosem voltunk híján az ötleteknek és riffeknek. A legnagyobb kihívás, hogy mindezeket összeillesszük. Hogy ne legyen rajtuk semmi felesleges zsír. Jól érezzük magunkat, nem fog tíz évbe telni, míg megjelenik az új lemez, ezt megígérem! (nevet)"

A következő anyag zenei irányáról: "Mindig nehéz erről beszélni, főleg a dalírási folyamat ilyen korai fázisában, de úgy érzem, kicsit lecsupaszítottabb anyag lesz. Többet nem akarok erről mondani, mert annyiféle ötletünk van. De úgy érzem, hogy kicsit vissza fogunk venni, főleg a nagyzenekari részekből. Szóval nem nagyon kell majd meglepődnie senkinek, ha egy kicsit szellősebb Dimmut fognak hallani a következő albumon."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5716259452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum