Ø3 címmel novemberben jelent meg az Ørdøg harmadik nagylemeze, amely egyöntetű siker legalábbis az eddig olvasott kritikák és rajongói visszajelzések szerint. Ennek okán beszélgettünk Vörös András énekessel, természetesen szó esett ezenkívül sok mindenről és egy kínzó kérdésre is választ kaptunk mindjárt az elején.
Hogy van Rácsai Donát?
Jól, köszöni, pláne, hogy most már saját Facebook-profilt és emailcímet is kapott, amiket nem mi csináltunk, úgy küldte át őket egy ismerősöm, hogy tessék, parancsoljatok. És a sztori még itt sem ért véget, mert kiderült, hogy a törzsközönségünk egyik kedves tagjának van igazi, hús-vér Rácsai nevű ismerőse, aki ugyan nem tudta a zenekarról, hogy létezik, de most már tudja, és ő is rajtunk keresi titkos rokonát. Aki pedig most ezt olvassa, és nem érti, miről beszélünk, az nézzen rá a Facebook-oldalunkra, tekerjen le pár posztnyit, és mindenre fény derül. Vagy majd az első koncerten, amikor végre eljátszhatjuk A legszebb szín című dalunkat, és biztosan el fogjuk röhögni az első versszakát.
Mondtad, hogy nagyon spéci online show kell ahhoz, hogy ilyen eseményt megérje megcsinálni. Nálad egy ilyen buli, hogy nézne ki?
A mi világunkban egy koncertnek az a varázsa, hogy interaktív, mert tudsz ugrálni, énekelni, ordítani a zenére, hogy kiszakít a hétköznapokból, mert hangos, villognak a fények, vicsorogva izzadnak a szereplők a színpadon, árad az erő, és még az is benne van, hogy ha épp besokallsz, elmehetsz a pulthoz inni, ismerkedni, beszélgetni. Ebből egy online előadáson pont semmit nem lehet megvalósítani, ami nem baj, csak akkor találni kell helyette valamit, ami más, de ezzel egyenértékű adrenalinfröccsöt ad. El tudnék képzelni mondjuk olyat, hogy adott online koncertre 100 ember „jöhet be”, őket tízes csoportokban összesorsolja a gép, és fél- vagy egyperces váltásokban egy-egy csoportnak kell kezelnie a fényeket vagy a kamerákat némi automata rásegítéssel, hogy ne legyen élvezhetetlen akkor se, ha bénáznak. Így tényleg minden idegszáladdal rá kellene koncentrálnod az akkor és ott történő előadásra, hiszen az egyik pillanatban néző vagy, a másikban meg épp te irányítod, hogy mindenki más mit lát, és mivel csoportban kell dolgoznod, még a társasági élmény is megvan. Én közönségként ilyesmiben imádnék részt venni, miközben a sima online koncertek egyáltalán nem izgatnak, és amennyire érzékelem, túlzottan másokat se. És igaz, hogy a fent leírt vízióhoz egyelőre nincs kifejlesztett platform, de szerintem különösebb technikai akadálya ennek ma már nem lenne, szóval ha valaki indítana rá egy startupot, szóljon, beszállok én is!
Benneteket a mostani helyzet mennyire állított a falhoz?
A civil életünkben mi is megszenvedjük ezt az évet, ki többé, ki kevésbé, de zenekarként annyira nem, mint azok, akiknek a megélhetése is függ tőle. Persze, mi sem örülünk neki, hogy 2020-ban összesen 1 darab koncertünk volt, de az a rengeteg szeretet és pozitív visszajelzés, amit az új lemezzel kaptunk, bőven kárpótol ezért. Azt viszont nagyon várjuk, hogy élőben is megmutathassuk végre az új dalokat, meg egyáltalán, hogy mindenféle programokra, társaságba járhassunk, szóval azért lassan legyen vége már.
Talán a Shockmagazin kritikájában olvastam, hogy a "gondolkodó paraszt muzsikája". Te mennyire látod így a zenéteket?
Ó, azon nagyon nevettem egyrészt, másrészt meg eléggé fején találta a szöget. Soha nem tudtam volna ilyen szépen megfogalmazni, de nagyon örülök, ha kívülről is úgy hallatszik, hogy egyszerre ott vannak benne a kis titkok, amiket működő agysejtekkel kell megfejteni, meg az a tulok őserő, ami miatt szeretjük a kemény zenét. És amennyiben a közönségünket aposztrofáljuk gondolkodó parasztnak, az is teljesen ül, mert én igazán büszke vagyok rá, hogy mennyi okos, izgalmas emberrel találkozunk köztük, és milyen magától értetődő természetességgel tudunk beszélgetni egymással nemcsak zenéről, hanem minden másról is.
A szövegi inspirációid honnan jönnek?
Földből, vízből, levegőből, bármiből, tényleg. Legendásak - vagy nekem legalábbis azok - a gyerekeim elszólásaiból született sorok, mint a Sötétanyagon a „piros alma, anya rág” vagy az „okos szamár szenved”, amiből aztán a ritmusképlet miatt „okosabb szamár szenved” lett, de az Ø3-on már nem annyira van ilyen, mert a lányaim lassan kinőnek a klasszikus „gyerekszáj”-korszakból. De a család mindig kifogyhatatlan tárház: a VIII-ben például a „tiéd, csak azért, hogy otthagyd” sor azt a mindennapos jelenetet idézi, amikor a gyerekek kiveszik a tálból a legjobb falatokat, kicsit összeturkálják őket, aztán közlik, hogy nem kérnek többet. Te pedig eleve úgy szedsz magadnak, hogy tudod, a kihűlt maradékokat is te fogod megenni. De hát nyilván nem a családi ebédekről akarok énekelni, úgyhogy általában kiirtom a főnevek többségét a szövegekből, hogy minél kevésbé legyenek egyértelműek, mindenki azt láthasson beléjük, amit akar. Így aztán már a VIII is sokkal inkább szól mondjuk egy kizsákmányoló kapcsolatban érzett magányról, mint a félig megrágott csirkecombról, de igazság szerint én se tudtam, mi lesz belőle, amikor belekezdtem. Soha nem ülök úgy le, hogy most írok egy szöveget valami konkrét dologról, meg eleve nem is ülök le papírral és ceruzával, hanem csak hallgatom a kész dalt, beugrik valami kép vagy rímpár, aztán jön hozzá még valami, és hagyom, hogy folyjon, vigyen magával, aztán a végére kiderül, hova érkezik meg. Nincsenek jegyzeteim, félkész szövegeim tartalékban, mindig csak azzal az egy dallal foglalkozom, amelyik épp soron van, azt hallgatom körbe-körbe, és a fejemben énekelgetem, ami eszembe jut, leírni pedig csak a stúdióban szoktam, közvetlenül feléneklés előtt, hogy tudjak puskázni.
Hogy látod, ha beindul az élet újra, akkor is lesz igény online koncertre? Ez lehet akár egy plusz bevétel egy zenekarnak?
Meg vagyok róla győződve, hogy hosszabb távon az online előadások teljesen át fogják venni az uralmat, de ahogy az imént szó volt róla, szerintem nem a jelenlegi formájukban. Amit most megismertünk, azzal valami elindult, de a közeli jövőben valószínűleg olyan lesz a valódi és az online koncertek aránya, mint a nyomtatott könyvé és az e-booké: mindannyian tudjuk, hogy az utóbbié a jövő, de egyelőre csak a piac töredékét fedi le. Aztán jön majd valami technológiai újdonság, ami átszakítja a gátat, és teljesen átalakítja a fogyasztói szokásokat, de ezzel azért most még kár lenne tervezni.
A lemezen rengeteg motívum megjelenik. Melyik áll a szívedhez a legközelebb?
Nem tudnék választani, mert mindegyik kell hozzá, hogy kijöjjön ez a végeredmény. Szokták mondani, hogy viszonylag egyedi, amit csinálunk, és ennek persze örülünk, de ez egyáltalán nem tudatos koncepció. Egyszerűen csak arról van szó, hogy megvannak ugyan a közös ízlésbeli alapjaink a zenekarban, de azon belül már mindenki más irányt követ. Szentpéteri slágerrockot ír, Salim Primust vagy éppen Toolt, Miki meg természetesen Wackort. És ha ezeket sikerül összekaparni valami relatíve egységes dologgá, akkor az már nem fog egy az egyben hasonlítani egyik alkotóelemére sem, viszont ha bármelyik hiányozna belőle, akkor valószínűleg sokkal unalmasabb lenne.
Mesélted, hogy a dalok otthon születnek a három szerző által. Közösen nem is szoktatok zenét szerezni? Kimondom, jammelni?
Dehogynem, persze. Az előző lemezek, mint ahogy a Superbuttok is mind a próbateremben születtek, bár akkor is megvolt, hogy melyik dalnak ki hozta a lényegét. Most erre kevesebb lehetőségünk volt, és ahogy haladtunk, rájöttünk, hogy nem is kell mindenáron erőltetni, de azért így is több olyan szám van, amit átnéztünk a próbateremben, és az adott szerző még alakítgatott rajta ezt-azt.
A zenekar akusztikus "verziója" a Diabolus In Musica az elmúlt hónapokban - már amikor lehetett - elég aktív volt. Tervezitek-e a formáció hasonló aktivitással való további működését, illetve ennek a formációnak mennyi hatása van az Ørdøg mai zenéjére?
Szentpéteri és Salim, akik az Ø3 tíz dalából nyolcat írtak, nincsenek benne a Diabolusban, úgyhogy annak az Ørdøg zenéjére igazán nincs hatása. Az énekre viszont valószínűleg valamennyire van, mert az akusztikus felállás rengeteg új tapasztalatot ad, hiszen ott nem torzított alapokra kell kiabálni, nem nagyon lehet kamuzni, minden tisztán hallatszik. Tök jó kihívás, élvezem is nagyon, és egyáltalán nem tervezzük, hogy leállunk vele, sőt, ellenkezőleg. Az elejétől fogva úgy voltunk vele, hogy a Diabolus ne arról szóljon, hogy ugyanazokat a dalokat elprüntyögjük akusztikus gitárral, erőtlenebbül és unalmasabban. Nem az Ørdøg gyenge pótléka akart lenni, hanem teljesen más koncepció, más repertoár, részben más tagság, és azzal együtt, hogy a Keringő meg a Natasa biztos ott lesz a Diabolus műsorában jódarabig, és az Ø3-ról is dolgozunk majd át, most már a saját lábán is megáll a zenekar. És persze az se mindegy, hogy míg az Ørdøggel van mondjuk legfeljebb húsz város, ahol van értelme koncertet szervezni, a Diabolussal olyan helyekre is el tudjuk vinni a dalokat, ahova másképp nem jutnánk el.
Az új lemez a szegedi Miracle Sound falai között lett felvéve Vári Gábor segítségével. Mi az a plusz, amit itt tudtatok a hangzáshoz hozzátenni?
Vári Gábort magát, leginkább. Azt hiszem, a 21. században technikai szempontból már tökmindegy, hol dolgozol, kis túlzással egy telefonban is benne van minden, amivel jó hangzást lehet kreálni, csak nem mindegy, ki használja. Vári Gabi most a lehető legjobb választás egy olyan zenekarnak, mint a miénk: szakmailag már vérprofi, komoly munkákkal a háta mögött, de még nem rutinból dolgozik, és hajlandó a szívét-lelkét beletenni a produkcióba. Mi is nagyon könnyen megtaláltuk vele a közös hangot, és mivel nem magunkat dicsérem vele, hanem őt, bátran mondhatom, hogy az eredmény magáért beszél.
A hazai rockzenei palettán hova pozicionálod a zenekart és milyen célok vannak még előttetek?
Egyre világosabban látszik, hogy sok általunk nagyrabecsült zenekarhoz hasonlóan mi sem igen tudunk beállni semmilyen sorba, vagy ha úgy tetszik, semmi alá. Nyilván könnyebb, ha valamilyen jól megfogható stílusban mozogsz, és mind zeneileg, mind karrierépítés szempontjából megvannak a panelek, amiket használhatsz: fizess be három turnéra előzenekarként, menj el a Dalba, posztolj sokat az Instagramra és meg is vagy. Teljesen persze mi sem tudjuk függetleníteni magunkat mindettől, de értjük, hogy nem kell klasszikus pályákban gondolkodnunk semmilyen szempontból. Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy annyira különlegesek lennénk, hiszen sokan vagyunk ilyenek, és mindannyiunk előtt csak a saját utunk áll, aztán majd vezet, ahova vezet. A magam részéről én azt hiszem, nem vagyok alkalmas arra a fajta iparosmunkára, hogy évente-kétévente hozz ki egy nagyjából ugyanolyan lemezt, szervezd meg a turnét, tedd ki a karácsonyi posztot meg a zenekari tagok születésnapjait és forgasd a kereket így évtizedekig. Annyi érdekes dolog van a világon, hogy meghalnék az unalomtól, ha csak rockzenésznek kellene lennem, de persze akkor is, ha nem ordibálhatnám ki magamból, amit szeretnék. Szóval, jól van ez így, ahogy van, és akárhogy lesz a jövőben, biztos az is jó lesz.
Az új lemezt nem tudtátok sajnos bemutatni a Dürerben, jövőre hová tervezitek a bemutatót?
Az Analog Music Hallban lesz április 10-én, szombaton, és nagyon reméljük, addigra már nem lesz akadálya, hogy tényleg legyen is.
A jövő évi vinylkiadásról mit lehet tudni?
Ebben a pillanatban annyit, hogy mindenképp tervezzük, ha minden igaz, lesz rajta egy bónuszdal is, feldolgozás, ami egyébként már januárban napvilágot lát majd egy válogatásalbumon. Hogy pontosan mikor és hogyan jöjjön a vinyl, azt elkezdjük szervezni az ünnepek után, és igazából valószínűleg csak annyi a kérdés, hogy tavasszal vagy ősszel jelenjen meg. Ahogy kiderül, szólunk.
