Az Ikozhahedron egy konvex, szabályos poliéder, melyet húsz háromszöglap alkot – ezekből a csúcsokon öt-öt találkozik. Tizenkettő csúcsa és harminc éle van.
Az Ikozhahedron a Korog zenekar 1999-ben megjelent Álmodj Makkal cìmű első nagylemezének harmadik dala, melynek csúcsa és éle van, de ez az album bármelyik daláról elmondható. Ezek a csúcsok és élek szúrják-vágják a hallgatót 47 percen keresztül, kegyetlenül, sebészi precizitással, hogy aztán ott hagyjanak egyedül a sötétben a frissen szerzett sebeiddel. Végül persze magad mászol vissza a műtőasztalra, mert kell újra ez az élmény bár, hogy minek, azt magad sem tudod...az egész valahol ösztönös, mint mikor a fájos fogadat basztatod a nyelveddel. A Korog amúgy is egy ilyen ösztönös zenekar, mert ezt az elborult darabolást csak szívből lehet csinálni, vagy sokkal inkább gyomorból, hiszen végül ott rezonál vissza a kitekert rock’n’rolljuk, valahol a hasüregben, a belek környékén.
Jómagam akkor ismerkedtem meg a zenekarral, mikor már Csihar Attila vokalizált és emlékeim szerint valamelyik Szigeten csíptem el őket főműsoridőnek koránt sem nevezhető műsorsávban. Bár sokminden erősen homályos, arra azért emlékszem, hogy rendesen betalált a műsoruk, így felírtam agyba, hogy itt van végre egy fasza magyar zenekar, akikkel érdemes mélyrehatóbban is foglalkozni. Nyilván az is fűtötte a kíváncsiságomat, hogy a black metal legismertebb pedagógusa tölti be a frontemberi posztot, azonban zenéjében sokkal izgalmasabbnak éreztem a produkciót a Csihar féle metál-színháznál.
Az Álmodj Makkal csak ezt követően landolt a lejátszómban és már néhány hallgatást követően igazolódott, hogy a Korog működik Csihar meg a busójárás nélkül is. A lemezt hallgatva kapásból a Neurosis ugrott be, ám kizárólag hangulatában éreztem a rokonságot, mivel a srácok zenéje annyira egyedi, hogy tényleg semmi értelme bármihez vagy bárkihez hasonlítani. Az énekesi posztot akkoriban elfoglaló Simon Gábor nyakatekert szövegei remekül harmonizálnak a hasonlóan szövevényes muzsikával, bár harmóniáról beszélni az Álmodj Makkal esetében talán nem annyira helyénvaló. Az Ágoston Péter (gitár), Keszei Krisztián (gitár), Sebestyén Balázs (basszus) és Lukács Dávid (dob) által keltett hangorkán inkább a káosz felől közelít és erre a zűrzavarra fekszik rá Simon borús acsarkodása (egyszerűen nem tudom szebben megfogalmazni, hogy mit is művel pontosan frontemberünk…), ami a magyar szöveg ellenére csak erős odafigyeléssel érthető (bár az érthetőséggel sem kerülünk közelebb az értelmezhetőséghez, de azt egyszerűen el kell engedni, langue és parole ugyebár, aki tudja az érti, de nem kell mindig mindent érteni…).
A zene elsőre sűrű, meg másodikra is, harmadikra és így tovább. Nem könnyű hallgatnivaló, de nem is olyannak készült, türelem kell hozzá és kitartás. Aztán szépen lassan megadja magát, vagy inkább te adod meg magad és néha kívánni kezdi a tested, az enyém például így télvíz idején, de akkor is csak mértékkel, kis adagokban. Pedig tele van ötlettel a lemez: egy nótán belül is annyi, hogy abból kijönne egy komplett EP, és pár hallgatás után azon kapod magad, hogy a sok matek meg tempóváltás között előbújik a funk (Csao Mao / Ikozhahedron),a prog vagy a népzenei motívumok (Telet ácsol, Az Egy gyűrűje). Amúgy is népzene ez, csak éppenséggel valami ultra-beteg kannibál törzsnek a zenéje, akik már rég felzabálták egymást, de hála a Korognak nem merülnek a feledés homályába. Az olyan dalokba, mint az Ezer Ima és a ritmikájában egyértelműbb Varázsgömb valamivel könnyebb belekapaszkodni, de persze 99-ben sem ezek vezették a MAHASZ toplistát (nyilván később sem). A lemezt anno a Bahia gondozta, ami nem egy EMI, így a promóciót sem tolták túl, bár az is ott fityeg a borítón, hogy szerzői kiadásról van szó, szóval elég önerő szaga van a dolognak, így nem csoda, hogy végül a Korog nem lett sztárvendége a kocsonyafesztiváloknak és falunapoknak. Pedig képzeljük csak el, mekkora flash lenne azt látni, ahogy mosolygó anyukák nyakukban a gyerekkel azt üvöltik, hogy “Ikhozhaaaahedrooon”!
Egyébként is túl normális fazonokból áll a zenekar, a heavy metal meg nagy adag póz is egyben, főleg az eladhatóbb része. Ha az ember fellapozza a CD (vagy kazetta) füzetet nem a Dimmu Borgir köszön vissza a zenekari fotón, inkább a Helmet néz ránk: öt átlag csávó rövidnadrágban, hullasmink helyett vászoning meg farmernadrág. Amúgy sem az a rock ‘n’ roll, hogy bőrgatyában bespeedezve kikúrod a tévét az ablakon, hanem, hogy ezek itt öten ilyen zenét csinálnak.
Az Álmodj Makkal-t követő Próbáld újra remix album után (melyre felkerült a szintén remek Corpus Kriszti demó újrakevert változata is), Simon Gábor énekes elhagyta a bandát. A cím nélküli Korog album (illetve a Live in Studio EP) már Csiharral készült, aki aztán visszament a Mayhembe, így a 2008-as Mumuson már Molnár Kolos a.k.a. MK Atorz (Neural Booster) köszörüli a torkát, a legutóbbi Maybe Airlines lemezen pedig rendhagyó módon már tiszta ének hallható Tanka Balázs (Turbo) jóvoltából (fenti képen ez a legutóbbi inkarnáció látható). A zene viszont maradt mindvégig az a jó kis korogos rock ‘n roll, aminek az esszenciája számomra továbbra is az Álmodj Makkal.
