Ha a lengyel Exist neve semmit sem mond, ne magadban keresd a hibát! A 2014-ben indult csapatban ugyanis kiskorúak kezdtek el thrash metalt játszani, az énekes/gitáros Kacper csak tavaly augusztusban töltötte a második X-et, de a promo fotók alapján a többiek sem tűnnek sokkal idősebbnek.
A lengyel srácok feltehetően a szülők poros kazettáit a polcok mélyéről előbányászva képezték magukat a műfajjal, netán kisiskolásként a 2010-es évek elején underground virágzásnak indult retro thrash csapatok korongjai ragadtak be náluk. Akárhogy is történt, a négyes az elmúlt hat-hét évben maradéktalanul elsajátította az old school techno thrash metal fortélyait. A srácok első életjele egy szerzői kiadásban megjelent 2017-es EP volt. A CD ilyen kondíciók mellett jószerivel semmilyen promót sem kapott. A februárban debütált első nagylemez -sajnos- ismét szerzői hátteret kapott. Ha a legnépszerűbb stream portálon véletlenül nem ütközünk, feltehetően sosem futok össze ezzel az albummal. Szerencsém volt... Az In The Void We Last technikás oldalról ragadja meg a régi iskolás thrash metalt.
Ezt olvasva persze már lehet is citálni az olyan kortársak neveit, mint a Havok vagy a Vektor, a képlet a lengyel barátainknál azért nem olyan bonyolult, mint a két amerikai csapat esetében. Egyrészt rövidebb kompozíciókban gondolkodtak, mint David DiSantoék, másrészt a dalszerkezeteik könnyebben kibogozhatók, mint David Sanchez bandájának feladványai. A dalok vonalvezetése azonban így is bőségesen tartalmaz töréseket, kanyarokat, váratlan helyeken felbukkanó szólóáradatokat.A lemezt indító Far Beyond The Light záró instrumentális része például olyan gitárvirgákkal lett megpakolva, mintha Malmsteen kezdene neoklasszikus stílusban thrashes szólókba. A két gitáros kezei gyakran megszaladnak a húrokon, de ennek ellenére nem lépnek be az öncélúság mezsgyéjére, a technikázások nem mennek a nóták rovására, azaz sikerült dalokban gondolkodni. A hangzás kristálytiszta, old school arcoknak akár túlpolírozottnak is tűnhet a megszólalás. A mindössze hét dalt rejtő In The Void We Last alig haladja meg a félórát, az utolsó tétel ráadásul egy kvázi hangszeres outro, szóval a korong csak a kellő jóindulat mellett nevezhető nagylemeznek.
Az érem másik oldala, hogy manapság egyáltalán érdemes-e még az egyes formátumokon lovagolni. A futurisztikus, szerény véleményem szerint egy fekete lyukat ábrázolni próbáló borító ugyan a muzsikával ellentétben nem lett a végletekig kidolgozva, de bemutatkozó anyagként tökéletesen megteszi a dolog. Ráadásul, ha a 2017-es EP borítójához hasonlítom, akkor a friss korong frontja csillagos ötöst érdemel. Remélem, hogy a fiatal lengyelekre előbb-utóbb lecsap majd egy jobb szimatú underground kiadó, ugyanis a magabiztos hangszerkezelés mellett a dalszerzés végett sem kell a szomszédba menniük.
Félreértés ne essék, ez a műfaj távolról sem az, ahol forradalmi újításokat lehetne találni, de jól sáfárkodva a három évtizedes paneleket még ma is ügyesen lehet egymás mellé pakolni, melynek eredményeként akár most is születhetnek értékes produkciók. A technikás thrash metal rajongóinak melegen ajánlott elveszniük a lengyelek által kreált „üresség”-ben!
