RockStation

Augusztusban jön a Leprous következő albuma, az Aphelion

2021. június 10. - theshattered

leprous2021.jpgNem terveztek lemezt, mégis összeállt a Leprous következő albumának anyaga. A munkálatok eredménye, illetve annak kidolgozott kivonata Aphelion címen lát majd napvilágot, a 2019-es Pitfalls utódja augusztus 27-től lesz elérhető.

Einar Solberg: "Nem terveztünk új lemezen dolgozni, aztán jött a Covid. Az Aphelion egy nagyon más album lett. Nagyon intuitív és spontán anyag. Sokféle dalírási metódussal kísérleteztünk, újabb munkamódszereket fedeztünk fel magunknak. Nem volt helye a túlgondolásnak, a túlzott perfekcionizmusnak, vagy a gondosan kitervelt daloknak. Úgy hiszem ez az egyik erőssége ennek az albumnak. Élőnek hat, szabadnak érződik és hallhatóan nincs túlkalkulálva.

aphelion.jpg

A lemezt három különböző stúdióban vettük fel, néhány dal egyes részletein ténylegesen mind a háromban dolgoztunk, ezek a Ghost Ward Studios, az Ocean Sound Recordings és a Cederberg Studios.

Az aphelion az a pont az égitestek keringési pályáján, ahol a legtávolabb vannak a Naptól, ennek pedig egy szimbolikus jelentése is van. Ennek az értelmezését már a rátok hagynám."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7216587398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum