Az ohiói Parma egy nyolcvanezer fős „kisváros” Cleveland déli szélén. Be kell valljam, ezidáig a település létezéséről sem volt információm, de mint tudjuk, a metal csápjai mindenhová elérnek. A tágabb értelemben vett clevelandi metal színtérről felszínesen ugyan, de vannak értesüléseim. Az utóbbi időszakban több formációba is belefutottam erről a vidékről, legyen szó az oldalunkon már emlegetett Dark Arenáról, a nagyobb múltra visszatekintő Attaxe-ről, vagy akár az első lemezes Hell and Backről.
Az utóbbiakhoz hasonlóan a Lower 13 is egy relatíve friss formáció. A 2006-ban alakított trió három szerzői formában megjelentetett lemez után, a 2016-os harmadik korong, a Restore The Order tavalyelőtti újrakiadásával került a német Pure Steel Records-hoz. A kiadó fő profilja a hagyományos metal, de időnként náluk is befér néhány formabontóbb megjelenés. A fent említett clevelandi csapatokhoz hasonlóan a Lower 13 is döntően klasszikus metalban utazik, de jó néhány csavar, váratlan fordulat is akad a zenéjükben. A fanatikusoknak talán elég annyit írnom, hogy főként progos hatásokban sem szűkölködő US metalról van itt szó, Lower 13-ék az 1998 környéki amerikai irányt vetítik át napjainkra, összehasonlítási alapként olyan nevekkel dobálóznék, mint a Wardog, a Ballistic, a Warrior vagy az Imagika. Természetes tehát, hogy zenéjükben a hagyományos metal elemek mellett –e lsősorban a vokáloknak köszönhetően - feltűnnek hard rockos részek, illetve esetenként modernebb thrash metalos témákra is felkaphatjuk a fejünket, ahogy extrémebb énekhangok is gyakran előfordulnak.
A negyvenegy perces Embrace The Unknown tehát semmiképp sem nevezhető egy szimpla hagyományőrző anyagnak. Nemcsak a metal, hanem a magyarok is mindenhol ott vannak, az egyik énekes, a basszusgitárért is felelős Sean Balog családneve mindenesetre helyettem is beszél. A nyitó, egyben címadó tételben kapásból szinte minden felvonul a csapat eszköztárából, szikár riffek, magabiztos középtempó, sokszínű, hörgéssel is színesített vokálok. Az énekcentrikusabb Reflection Of Me pedig a dallamosabb oldalt villantja fel, itt már érezhető némi hard rock befolyás is, noha a zenei alapok ebben a tételben is kellően bonyolultak. Ahogy utaltam rá, a csapatban két zenész is kiveszi a szerepét a vokálokból, így Sean mellett a gitáros Patrick Capretta is énekel, arról viszont nincs információm, hogy melyikük felel a dallamos témákért, illetve kinek köszönhetők a szélsőséges hangok. A Hollowed egy modernebb felfogású thrash metal szerzemény látszatát kelti, mind zenei, mind vokális téren, majd egy váltás után klasszikus US metalt hallunk, végül az ezredforduló környéki Soilwork zenei világa is felsejlik…, mindez egyetlen, négy perces tételben.
A trió bátran fogott bele a dalszerzésbe; a soron következő Dark Days Ahead már egy power balladának tűnik, aztán megint berántanak minket a zenei útvesztőjükbe, de a vezérdallamot ezúttal végigviszik a dalon. Szóval a lemez összes dalát szét lehet cincálni, van mit értelmeznie, megemésztenie, átgondolnia annak, aki fogékony az efféle muzsikákra. A fentieken túl példaként említeném az akár kortársnak is nevezhető riffelésű Last Of Our Kindot, ahol a nyakatekert gitárjáték tetejébe melodikus énektémákkal álltak elő, a dal vége pedig a szélsőséges és a dallamos vokálok ütköztetésére épül, ahogy a groove-os basszussal indító Self Sabotage is egy újabb, eddig nem emlegetett árnyalat a zenekar palettáján.
A leírtak alapján joggal vetődhet fel a kérdés, hogy egy ennyire szerteágazó lemez képes-e kerek szerzeményeket, dalokat prezentálni?! Nos, szerintem igen, de az ezzel ellentétes véleményeket is képes vagyok elfogadni. Azt viszont nehéz lenne vitatni, hogy a Lower 13 a metal kereteiből ki nem lépve egy izgalmas, kalandvágyó csapat.
