Tommy, The Wall, Operation:Mindcrime, Scenes From A Memory. Négy évtized, négy lemez, mely kora emblematikus kiadványa. A The Who, a Pink Floyd, a Queensryche és a Dream Theater albumai olyan konceptlemezek, melyek nagyságát sokan sok helyen méltatták már, és bátran kijelenthetjük, hogy a jövőben is hivatkozási alapok lesznek mindenkinél, aki olyan lemezekben gondolkodik, melyek hátterében egy mögöttes, az összes dalon átívelő gondolati szál húzódik.
Életkoromnál fogva az utóbbi kettőhöz tudok személyes emlékeket kapcsolni, de itt és most eltekintenék a sztorik ismertetésétől, hiszen néhány kattintás után bárki felgöngyölítheti ezeket a bizonyos szálakat. Jelen gondolatsor arra hivatott, hogy a bevezetőben harmadikként említett album kapcsán felhívja a figyelmet a nyár folyamán megjelent, soron kívüli remasterizált újrakiadásra. Az Universal által gondozott dupla digipack CD-nek köszönhetően ugyanis 2006 után ismét begyűjthető a konceptalbum és a londoni Hammersmith Odeonban 1990 őszén rögzített élő verzió egybe csomagolt változata.
A megszállott gyűjtők pedig egy eddig nem látott ötlemezes box formájában is magukévá tehetik az 1988-as albumot. Az eredeti korong feltehetően mindenki előtt ismert… Az 1982-ben alakult seattle-i csapatot a kezdeti időszakban a szakma egy része elintézte egy jól sikerült Iron Maiden kópia jelzővel. Az 1983-as EP és a rá egy évre megjelent tényleges bemutatkozás, a The Warning kétségtelenül magán viselte a britek hatását, de ha másban nem is, a dalszerkezetekben rábukkanhatunk a korai Rush befolyására is. Az ötös az 1986-os Rage For Orderrel egy nagyot lépett a saját identitás megtalálásához vezető úton, a dalok misztikus jellege fokozatosan háttérbe szorult, a stafétát a kortársak közül a Crimson Glory és a John Arch korszakos Fates Warning vették át.
Az 1988-as Operation:Mindcrime pedig jóval többnek bizonyult a logikus következő lépcsőfoktól. A megbonthatatlannak tűnő ötös – Geoff Tate énekes, Michael Wilton és Chris DeGarmo gitárosok, Eddie Jackson basszusgitáros, valamint Scott Rockenfield dobos - az épp esedékes Rush lemezek producerével, Peter Collinsszal vonult stúdióba, a munkálatokba pedig bevonták a jó egy évtizeddel később a Metallica S&M albumával a rockerek között is közismertté vált Michael Kamen zeneszerzőt, illetve Pamela Moore énekesnőt is. Előbbi a nagyzenekari részekben segédkezett, utóbbi pedig a hangját kölcsönözte Mary karakteréhez.
A lemez a drogos Nikki emlékfoszlányain keresztül a korabeli amerikai társadalom kritikája. A dalok láncolatából a csapatnak mégis sikerült kiszakítania két olyan szerzeményt, melyekkel a progresszív metalt be tudták vezetni a mainstream kultúrába. Az Eyes Of A Stranger és az I Don’t Believe In Love ha nem is forgatták fel a slágerlistákat, de legalább a köztudatban elhintették a csapat nevét. Ahogy a bevezetőben is említettem, nem célom kisregényt írni a lemezről, a részletes sztorinak, a listás helyezéseknek, a stílus korabeli helyzetének, a turné állomásainak és minden egyéb járulékos körülménynek bárki utána tud nézni, ha mélyebben szeretne elmerülni Nikki és a zenekar világában. A csapat a két évvel későbbi Empire lemezzel és elsősorban a Silent Lucidity balladával népszerűség terén még tovább lépett, a soron következő Real World balladával a grunge korszakban is sikerült talpon maradniuk, majd az alapító ötös a Promised Land képében még egy alapművet tett le az asztalra.
A későbbi lemezek megítélése már korántsem olyan egyöntetű, mint az első öt korongé; az Operation:Mindcrime 2006-ban publikált második része is megosztotta a még meglévő rajongótábort. A lényeg, hogy a kerek évforduló, és bármilyen egyéb apropó nélkül számomra váratlanul érkezett újrakiadás ismét egy remek alkalom az alapmű gyűjteménybe illesztéséhez!
