Ha valakinek mond valamit a kolumbiai Medellin neve, az a várost feltehetően a szervezett bűnözés fellegváraként ismeri. A helyi drogkartellek központja azonban ennek ellenére vagy talán épp emiatt a kolumbiai thrash és egyéb underground metal irányzatok egyik központja is. Rövid kitérőként említsük meg a helybéli God Of Lies, Warthrash és Viperforce zenekarok neveit, akik mindannyian rendelkeznek magyar kötődéssel is, hiszen egyes kiadványaikat kazetta formátumban a miskolci ThrashZone kiadó szabadította a hazai alvilágra.

A legnagyobb név Medellinben a thrash vonalon talán a veterán Witchtrap, illetve szintén tekintélyes múltra tekinthet vissza a Disaster is, bár ők egy kevésbé termékeny alakulat. Az utóbbi csapat ugyan még a múlt század végén alakult, de a tényleges, lemezes bemutatkozásra tizenöt évet kellett várniuk. A köztes időben csak egy próbatermi demó készült. A jelenleg klasszikus trió felállásban muzsikáló bandában a gitáros/énekes Andrés és a basszer/vokálos Esteban körül sorra cserélődtek a ritmusgitárosok, illetve több dobost is elfogyasztottak már. Jelenlegi társuk, Juan az első lemez előtt csatlakozott a duóhoz.

Aki ismeri a fenti csapatok bármelyikét, tisztában van azzal, hogy a kolumbiai brigádok zsigeri thrash metalban utaznak, makacsul ápolják a nyolcvanas évek közepének hagyományait, az utóbbi három és fél évtized zenei trendjeiről tudomást sem hajlandóak venni. Épp ez a helyzet a Disaster esetében is.

Ezt a zenét nem kell csócsálni, magyarázni, értelmezni, megfejteni, ez a muzsika csuklóból és szívből jön. A kiadói promólap szerint a Disaster előzenekarként már szerepelt az Exodus és a Havok előtt is, bár ezek a nevek tévútra vezetnek, ha erről a tényről arra asszociálunk, hogy a Disaster hozzájuk hasonló zenei világban mozgolódik. A kolumbiaiak főbb hatásai inkább a Venom, a Possessed és a korai Sepultura lehettek, bár esetenként technikásabb részek is felütik a fejüket egyes Disaster szerzeményekben.

A Cold Blood és a Living Fast... többkörös szólói jó példák erre, sőt az előbbi tételben némi death metalos vokalizálásba is beleütközhetünk. A Suffer In Pain akár a legutóbbi Witchtrap lemezen is ott lehetett volna. Ez tipikusan az a fajta thrash, ami a kolumbiai bandák védjegye. A Without Tomorrow meg akár egy korai Venom nóta is lehetne, a maga három perces, punkos háborgásával. A Blinded pedig egy ősmetal hatásokkal megpakolt stílusgyakorlat. A záró instrumentális tétel, a Dissillusions hasonlóan kezdődik, mint a Kreator: Behind The Mirror című nótája, majd egy rendhagyó tétel bontakozik ki belőle, ami kissé idegennek is hat az előzmények tükrében. Szóval egy szimpla, ösztönös zene ez, megspékelve az ezerszer lerágott és visszaöklendezett okkult szövegekkel.

Ha zsigeri dél-amerikai thrash metalról van szó, akkor a Disaster új korongja nélkülözi az egyéniség szikráját is, ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy a Secters From The Past a maga ligájában maximális teljesítmény. A barbár thrash rajongói bátran a keblükre ölelhetik a lemezt (mínusz Dissilusions), én viszont sajnos nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy ez a korong már 1989-ben is anakronisztikus lett volna, de azt is értékelnem kell, hogy ezek a dél-amerikai figurák hiteles arcok, akik a mindennapokban is megélik a metalt.