Az amerikai Holy Mother és az általa képviselt heavy / power metal számára az 1990-es évek második felében odahaza finoman szólva nem volt a legkedvezőbb a zenei légkör, Európában viszont nagyot mehettek volna. Mégis mind a mai napig csak szűkebb körben cseng ismerősen a név, és a Mike Tirelli vezette csapat most innen próbál előbbre jutni. Hogy miért nem alakult szerencsésen a zenekar pályája annak idején, és hogy milyenek a jelenlegi kilátásai, azt maga az énekes fejtette ki nekünk a budapesti koncert alkalmával. /Nyitókép: Holy Mother facebook/
Üdv Európában hosszú idő után először – egyben Magyarországon az első alkalommal. Ahogy a mostani turné legtöbb állomásán is első ízben jársz, igaz?
Mike: Épphogy ideértünk, de holnap szabadnapunk lesz, úgyhogy szét fogunk nézni a városban. Horvátországban két bulinkat is le kellett mondanunk…
Mindjárt a turné elején?! Eddig egy németországi koncert törléséről lehetett tudni…
Mike: De legalább Oberhausenbe eljutunk! A másik zenekarom, a Messiah’s Kiss pár tagja azon a környéken él, a közeli Dinslakenben, vagyis durván húszpercnyire Oberhausentől. (Az interjú óta, mint kiderült, az eseményt Essenbe helyezték át, és sajnálatos módon Lengyelországon kívül mindenütt lefújták a lekötött bulikat – a szerk.)
A Toxic Rain lemezzel kezdődő időszakban mennyire sűrűn turnéztatok Európában a Holy Motherrel? Úgy emlékszem, Wackenben például felléptetek. Netán a Messiah’s Kiss volt az aktívabbik csapat ezen a téren?
Mike: A Messiah’s Kiss csak 2002-ben alakult. A Holy Motherrel valóban jártunk Wackenben, pont egy időben a Criminal Afterlife album felvételeivel, vagyis a Toxic Rain után. Az egész európai körünk kilenc napig tartott. Utána hazahúztunk az Államokba és már nem tértünk vissza Európába. Egy kicsi kiadónál voltunk, amely nem támogatott minket a turnézásban, így aztán szégyenszemre a Toxic Rainnel sem turnéztunk.
Pedig a Toxic Rain viszonylag sikeres anyag volt.
Mike: Igen, sőt nagyon sikeres lett. Elég szomorú is, hogy nem adódott alkalmunk turnézni. Mint mondtam, a kiadó és menedzsment részéről nem jött támogatás, és persze nem voltam boldog ettől.
Most viszont a német Massacre Recordsnál vagytok, ami komoly szintugrás az eddigiekhez képest. Feltételezem, ők rendesen odateszik magukat. Elégedett vagy azzal, amit a zenekarnak nyújtanak?
Mike: Eddig minden jól alakul. A Holy Mother már tizennyolc éve nem hozott ki semmit. Elhatároztuk, hogy újra kezdjük és elkezdtünk kiadó után kutatni. Felhívtam Thomas Hertlert, a Massacre tulaját, ő meg belelkesedett: „Benne volnék! Szeretnék a Holy Motherrel dolgozni és kiadni egy albumot tőletek! Óriási lenne!” Szóval itt vagyunk tizennyolc év után a Face This Burnnel. Izgalmas volt a megírása. Jimmel (J. Harris), a dobosommal dolgoztunk rajta, aki sajnos nem vehet részt ezen a turnén, pedig bárcsak itt lehetne! Randall Reekstin jött el helyette. Ő egy bandában játszik Greggel (G. Giordano), aki a lemezen gitározott. Turrigenous a nevük, erősen progresszív hatású heavy metalt nyomnak. Greg hívta hozzánk, ami jó ajánlólevél, ő pedig szépen meg is tanulta a számokat. Remek munkát végzett. Huszonhét éves és ki van éhezve rá, hogy Magyarországon játsszon (igen, ez itt a szándékolt „hungry - Hungary” szójáték helye volt – a szerk.). Russell (R. Pzutto, basszusgitáros) sem lehet most velünk. Dee Sniderrel próbál, mert januárban vele fesztiválozik Floridában. Azonkívül határidős munkái is vannak. Így aztán Erric Bonesmith jött el a Killcode-ból beugró bőgősként.
A Face This Burn klipjében a jelenlegi hivatalos felállás látható?
Mike: Igen. Greg sok dalban basszusozott is, mivel Russell csak később csatlakozott. Az alapokat Jimmel raktuk össze úgy, hogy én gitároztam. Ezeket a felvételeket adtam oda Gregnek, ő meg, hogy úgy mondjam, hozzátette a szakértelmét mindehhez. Lényegében így zajlott a folyamat. Nagyszerűen éreztük magunkat a nóták írása közben. Imádom a lemezt, imádom a hangzását. A keverést Kane Churko végezte, akinek az apja, Kevin dolgozott a Disturbed, a Five Finger Death Punch, a Papa Roach vagy Ozzy egyes albumain. Ma is elégedetten tudom hallgatni és ez boldoggá tesz. A Toxic Rain is óriási anyag volt…
A kedvencem tőletek a régi időkből!
Mike: …de a hangzása néha idegesít. Szerettem volna, ha jobban szól a lemez, miközben állandóan versenyt futottunk az idővel… Ezért is mondtam, hogy kis költségvetés állt rendelkezésünkre. Nem az volt az egyedüli baj, hogy nem tudtunk visszajönni ide egy valódi turnéra.
Sosem érezted, hogy hiányzik egy másik gitáros a csapatból a vastagabb megszólaláshoz?
Mike: Mindig csak egy gitáros volt a zenekarban, soha nem kettő. Sok kétgitáros bandában játszottam, és azt is nagyon élveztem, szóval nem vagyok ellene. Itt viszont mindig csak egy gitár volt. Nálunk ez vált be.
2003 táján a Holy Mother leállt és jó hosszú időre el is tűnt a színről. Miért?
Mike: Úgy alakult, hogy az Agoraphobia albumot egyedül készítettem el és szállítottam le az SPV / Steamhammernek. Az SPV-s Olly Hahn kiadott egy lemezt, amelyet nagyrészt magam csináltam. Frank Gilchriest, a Riot dobosa ütötte fel. Eredetileg John Macaluso jött volna, de újra kellett vennem a dobokat abból a megfontolásból, hogy én magam próbáltam feljátszani. Nem jött össze… Ezzel együtt az album elkészült, de utána beszálltam a Messiah’s Kissbe, úgyhogy félretettem a Holy Mothert egy időre. Onnantól kezdve csak a Messiah’s Kiss dolgaival foglalkoztam, de odahaza is bőven akad elfoglaltságom különböző formációkkal. Van egy nyolctagú zenekarom, egy Whitesnake és egy Dio tribute bandám…
És a Riot énekese is voltál egy darabig.
Mike: Na igen, majdnem el is felejtettem! 2002 és 2005 között, azaz közel három éven át turnéztam a Riottal. Mindamellett, amiket az előbb említettem. A Riot csodálatos élményeket adott nekem, Nagyon barátságos arcok. Mike Flyntzcel váltunk pár szót időnként, Frank jó cimborám és koncertbandaként is kitűnőek. Ja, és Toddal (T. Michael Hall énekes) szintén barátok vagyunk.
Ha jól értem, a Messiah’s Kiss továbbra is létezik.
Mike: Igen, de velük csak lassan haladunk előre. Ők átdobják nekem a dalokat, amelyeket feléneklek, esetleg hozzájuk írok ezt-azt, majd visszaküldöm nekik azokat. A lényeg, hogy új album kiadásán dolgoznak. Hamarosan, remélhetőleg 2022-ben, el is jön az ideje.
Mi újság a Burning Starral?
Mike: Onnan már kiszálltam, bár Jack Starral néha beszélünk még. Eléggé elfoglalt az arc. Az volt az első zenekarom, mint tudod.
Helyezett-e az életedben más megvilágításba bármit is a tizenhárom évvel ezelőtti betegséged, illetve a jelenlegi járvány?
Mike: Persze, egyértelműen. Most úgy szemlélem a világot, hogy ez akár az utolsó turnénk is lehet. Ki tudja ebben a jelenlegi helyzetben? Rengeteg a beteg, maszkot kell viselnünk, itt ez az omikronnak vagy minek nevezett új variáns, mindig jön valami újdonság… Európa szénája elég rosszul áll pillanatnyilag. Remélem, Amerikára nem ez vár majd. Amerikában a politika az, ami kész őrület. Mindenkit felhúz: embereket fordít szembe egymással, barátságokat rombol szét. Nem is kérdés, hogy megváltozott az életszemléletem. Bár néhány bulit már most töröltek, úgy fogom lenyomni ezt a turnét, mintha ez volna az utolsó. Ki tudja?.. Nem tudjuk későbbre halasztani azzal, hogy márciusban csináljuk meg. Nem tudhatjuk, lesz-e lehetőségünk márciusban újra átjönni és játszani.
A Face This Burn lemez egyik dala a Wake Up America címet kapta. Van-e szerinted esély rá, hogy Amerika lassan valóban felébred?
Mike: Szerintem még bele fog telni némi időbe, mire felébredünk és rájövünk, milyen nagyszerű ország az Egyesült Államok. Mindenkinek középre kellene húzódnia és megpróbálnia közös nevezőre jutni a különböző kérdésekben, nem pedig ennyire széthúznia bal, illetve jobb oldalra. Minden országban ez jelenti a gondot, de most Amerikában is így áll a helyzet. Úgyhogy arra volna szükség, hogy összefogjunk és ráeszméljünk, milyen jó hely Amerika. Az állandó szembenállás helyett inkább becsüljük meg azt, amink van, mert különben barátokat és családokat választunk szét. Túl sokat foglalkozunk politikával.
Nem ironikus, hogy miközben ébredésről beszélünk, egy Sleepy Joe-nak gúnyolt pasas ül nálatok az elnöki székben?
Mike: Nem vagyok nagy híve Sleepy Joe-nak, de inkább azt mondom, sajnálom Joe Bident. Szerintem a demokraták egyszerűen előtérbe tolták, miközben túl öreg már ehhez a tisztséghez. Sokan gondolják úgy, hogy a választásokat elcsalták, és hogy valójában Trump győzött, és ez is megosztottságot eredményezett. De hát Biden a jelenlegi elnökünk, és remélem, a dolgok jó irányban fognak változni, mert pillanatnyilag sehol semmi nincs igazán rendben. Sleepy Joe-nak is fel kéne ébrednie (nevet)!
Szerinted van olyan, akiből kompetens elnök lehetne az ő helyén?
Mike: Talán DeSantis, Florida kormányzója. Ő jó republikánus elnök lehetne, ahogy elnézem most. Kíváncsi is vagyok, mihez kezdene, ha ugyanúgy megkapná a lehetőséget, mint Joe Biden.
Visszatérve a zenéhez: miért vettétek újra a Toxic Rain album The River nótáját a Face This Burnre? Az egyik személyes kedvencetek a dal?
Mike: Igen, az egyik személyes kedvencünk, szerintünk óriási nóta. Ezért játszottuk újra, és azt vettük észre, hogy nagyszerűen illik az albumra. Azon kívül úgy gondoltuk, hogy sok régebbi rajongó, aki annak idején megvette a Toxic Raint, nagyra értékelné, ha egy újabb lemezünkön újra hallaná.
A Face This Burn többi száma új, vagy felhasználtatok régebbi témákat, ötleteket is?
Mike: Ami azt illeti, a Prince of the Garden még az N.O.W albumukra íródott. Azért ástuk elő ismét, mert nem kapta meg a kellő nyilvánosságot, úgyhogy a Massacre kiadóval most adtunk neki még egy esélyt, hátha bejön. Nagyjából ugyanúgy, ahogy a Whitesnake tette a Here I Go Againnel. A jó dal az jó dal. Szóval újravettük a Prince of the Gardent és a The Rivert, de a régi időkből ez minden.
Hogyan fogadták az emberek a lemezt? Sikerült visszahozni a régi híveket, illetve új követőket szerezni?
Mike: Az Államokban vannak már új követőink. Olyanok, akik még csak nem is hallottak a Holy Motherről. Nem is értik, hogyan lehetséges, hogy nem találkoztak a nevünkkel azelőtt, és szégyellik is magukat emiatt. Az új albumot kibaszott csodálatosnak tartják, a megszólalását meg hagyományosnak, némi modern ízzel fűszerezve. Pontosan ezt szerettem volna elérni, keverni a kettőt: visszatérni a múlthoz, csak éppen korszerű hangzással. Van egy régi rajongónk Németországban, egyben ismerősöm is, aki úgy van vele, hogy kedveli a lemezt, bírja az éneket rajta, de neki ez már túl modern. Ő az ősi, hagyományos vonalat szereti, és sajnálja, hogy nem akarunk leragadni annál. A reakciók zöme viszont szívmelengető, ami engem boldoggá tesz.
Amikor a Toxic Rain megjelent, Európában éppen a metal újbóli fellendülését éltük át. Érzékeltetetek valamit ebből odaát?
Mike: Nem. Az USA-ban az egész mozgalom egyhelyben járt. Ezért éreztem úgy, hogy ide kell átjönnünk, és itt népszerűsíteni az albumot. Ez azonban nem történt meg. Most azt veszem észre, a metal jól megy az Államokban, ami a fesztiválokat illeti. Friss metal bandákból sincs hiány. Van Amerikában egy Octane nevű műholdas rádióadás, ahol sok olyan új banda szól, amelyeket szeretek. Nagyban alapoznak a technológiára, de hát ilyen a világ, és a lényeg, hogy a metal Amerika-szerte szépen jön fel. Annak idején nem ez volt a helyzet.
Ezek szerint most a Holy Mothernek is jobbak az esélyei az érvényesülésre?
Mike: Az Államokban? Igen.
Amikor a Toxic Rain idejében ismertté vált a nevetek, téged rengetegen hasonlítottak Ronnie James Dióhoz.
Mike: Ronnie a kedvenc énekesem. Egyben a hősöm is, akire mindig felnéztem. A Criminal Afterlife-ra feldolgoztuk a Holy Divert, amellyel a Holy Dio trubite anyagra is felkerültünk.
Vagyis elismerésnek fogod fel az összehasonlítást, és nem is érezted soha, hogy bárki is beskatulyázna?
Mike: Nem nagyon éreztem ilyet. Sokféleképpen tudom használni a hangomat. Van ez a Dio-jellegű hangszínem, annak idején óriási Queensrÿche rajongó voltam, és imádom Coverdale-t is, úgyhogy a Whitesnake tribute bandámban azt a hangszínt használom. Mindenkitől lehet tanulni.
És ott van a Judas Priest-féle You’ve Got Another Thing Coming feldolgozása is a Toxic Rainen.
Mike: Így igaz. De Ronnie az igazi kedvenc. Ma este az ő számaiból is játszunk ezt-azt.
Milyen emlékeket őrzöl Randy Covenről?
Mike: Rengeteg nagyszerű emléket. Minden egyes Holy Mother albumot Randyvel vettünk fel – kivéve a Face This Burnt. Épp a minap posztoltam ki, hogy mennyire hiányzik Randy, és hogy mennyire szeretném, ha itt lenne. Egyértelműen ő a legjobb basszusgitáros, akivel valaha együtt játszottam. Szomorú, hogy már nincs köztünk, de lélekben ma este is itt van. Óriási arc volt, sok emlékem van róla. A Riotban is együtt nyomtuk, miután bekerültem oda (mindketten a Riot turnéfelállásának tagjai voltak, stúdiófelvételen nem szerepeltek – a szerk.). Rengeteg időt töltöttünk együtt Európában és nyomtuk a bulikat Amerikában is.
Ráadásul Mark Reale társaságában, vagyis egy másik legendás zenésszel, aki már nincs az élők sorában.
Mike: Igen. Randy, Mark Reale, Mike Flyntz és Frank Gilchriest volt abban a csapatban velem együtt. A bőgős Pete Perez volt, nem a jelenlegi basszer, Donnie Van Stavern.
