A Tattoo You az idén a hatvanadik életévébe lépő angol rock matuzsálem tizenhatodik lemeze volt. A zenekar tehát már ekkor, azaz a nyolcvanas évek kezdetén is a mezőny veteránjának számított. Az öndefiniáló alapvető klasszikusok már rég kigördültek a Stones műhelyéből. A csapat pedig zökkenőmentesen lépett be történetének harmadik évtizedébe. A hetvenes és a nyolcvanas évek fordulója minden fronton a rockzene megújulásának időszaka volt, 1981-re pedig már lecsengett a punk első hulláma, épp szárnyait bontogatta a post punk, illetve a new wave irányzat szintúgy feljövőben volt.

A brit heavy metal új hulláma révén pedig a Judas Priest és a Motörhead után már bejelentkezett az őrségváltásra az Iron Maiden, a Def Leppard és a Saxon is. Az előző évtizedet uraló hard rock és a progresszív rock letűnőben volt, netán csak emlékként élt a köztudatban, ráadásul az összes folyamat egymással párhuzamosan zajlott az Egyesült Királyságban. A korábbi évtizedeket, azaz a rockzene kezdeti időszakát meghatározó nevek pedig vagy igyekeztek alkalmazkodni a friss trendekhez, vagy átmenetileg, netán végleg lehúzták a rolót.

A veteránok között azonban volt egy csekélyebb létszámú harmadik csoport is, melynek tagjai a fejüket homokba dugva, a megváltozott miliővel mit sem törődve mentek tovább a saját útjukon. Az utóbbiakra épp a The Rolling Stones az egyik legjobb példa. A tavaly negyven éves jubileumát ünneplő Tattoo You ugyanis úgy vezette be a zenekart a nyolcvanas évekbe, hogy a csapat lényegében semmilyen újítást, generálozást nem eszközölt a jól ismert muzsikáján. Az évforduló alkalmából az 1981-es évjáratú korong egy remastert követően több formátumban kapott újrakiadást. A szimpla CD és a vinyl verzió mellett a dupla CD-s változat második korongja extraként kilenc ritkaságot is rejt.

Az alap CD változat lényegében az eredeti kiadvány replikájaként kapott ismételt kiadást. Ugyanaz a front borító, ugyanaz a booklet és ugyanaz a promóciós fotó került a tokba, amelyek az eredeti kiadványban is szerepeltek. A korongot kézbe véve ezáltal az embernek az az érzése támad, mintha egy nyolcvanas évekbeli CD-t tartana a kezében. A szóbeszéd szerint a zenekar a lemezre különböző időszakokban íródott, de fel nem használt ötletekből mazsolázta ki a szóban forgó tizenegy szerzeményt. A Tattoo You ennek ellenére az egy-két eklektikusabb szerzeményével (pl: Slave, illetve Worried About You) együtt is egységes képet mutat. Érdekesség, hogy a dalokat több stúdióban, Párizsban, Rotterdamban és a Bahamákon rögzítették.

Az emblematikus riffel felvértezett nyitó Start Me Up kapásból az egyik legismertebb Jagger/Richards szerzemény. A folytatás a Hang Fire képében szintén egy lendületes rock and roll, a dúdolós vokáljaiban jelzésértékűen beköszön az egykori kortárs The Beatles is. A szikár riffel kezdődő Slave már kísérletezősebb terepre téved, billentyűsökkel és szaxofon szólóval színestve; egyébként ebben a dalban vokálozik a The Who gitárosa, Pete Townshend is. Esélyes, hogy a Little T&A refrénjét akkor is ismered, ha a dal címe elsőre semmit sem mond. Említenem sem kell, hogy az összes nótát a Jagger/Richards páros jegyzi, azt viszont érdemes kiemelni, hogy Ronnie Wood neve szerzőtársként három tétel címe mellett is szerepel. Ezek egyike a Jagger harmonikájával színesített, a hatvanas évekre visszakacsintgató bluesos Black Limousine. A másik Woodhoz is köthető dal pedig a soron következő Neighbours, ami egy totál alapra vett rock and roll.

Az idén már a nyolcvanhatot (!) betöltő Bill Wyman és a tavaly elhunyt Charlie Watts a legnagyobb rosszindulat mellett sem vádolhatók azzal, hogy ők lettek volna a rockzene történetének leginnovatívabb ritmusszekciója, húzós, ösztönös alapjaikra azonban a két gitáros mindig is bátran építkezhetett. A korai progresszív rock és a blues mezsgyéjén egyensúlyozó, rendhagyó felépítésű Worried About You kicsit kilóg a többi szerzemény közül, de a lemez közepén így is jól mutat. A Wayne Perkins által játszott gitárszólóért pedig jár a képzeletbeli plusz pont. A Tattoo You második fele egyértelműen a kísérletezősebb szerzemények terepe. A bárzenés Tops után következő melankolikus Heaven ugyan egy középszerűbb nóta, az utolsó előtti No Use In Crying viszont bőven tartogat felfedezni valókat. Az épp háromnegyed órás korongot pedig a Waiting On A Friend zárja.

Mi sem jelzi jobban, hogy mennyit változott a világ az elmúlt négy évtized alatt, hogy manapság már szinte minden második utcasarkon sikerülne találni egy húsvér modellt a lemez borítóképéhez. Sőt, ma már talán a bookletben szereplő, dús szőrzettel megáldott női láb sem tűnik olyan futurisztikusnak. A világ tehát nem sokban emlékeztet a nyolcvanas évekbeli önmagára, időközben új zenei irányzatok tucatjai tűntek fel, majd távoztak a lejtőn.

A Rolling Stones azonban még mindig itt van, makacsul ragaszkodva a saját muzsikájához, az elmúlt hat évtized mindegyikében összehozva legalább egy listavezető albumot. A Tattoo You nem alapvető klasszikus ugyan, de egy olyan szelete a rockzene történetének, amikor a stílus megújulásának időszakában a korábbi úttörők többsége zsákutcába került, Richards-ék viszont 1981-ben tudomást sem vettek erről az egészről és leszállítottak egy vérbeli Stones lemezt.