Egy tájékozottabb rocker általában földrajzból is szépen teljesít, tudja például hol van Tampa, a San Francisco-i Bay Area vagy Oslo, de még Kőbányához is köpi a koordinátákat. A svédországi Umeå is ott van ezen a zaj-térképen, és bár tradicionálisan a nyírfák városaként emlegetik, egy igazi metál arc tisztában van a helyi “fémipar” jelentőségével is. A többség persze rögtön rávágja, hogy Meshuggah, a “hácésok” inkább a Refusedra asszociálnak, pedig a Cult of Luna ugyancsak umeå-i őslakos, igaz volt aki közben Stockholmba költözött.
Johannes Persson gitáros-énekes 15 év után tavaly hazacuccolt és bár számára a The Long Road North egy spirituális utazás szimbóluma, azért ne becsüljük alá a svéd főváros és nyírfa-city között feszülő 640 km inspiráló hatását. Jómagam a Julie Christmas közreműködésével készült Mariner után kezdtem el igazán értékelni a Cult of Lunát, szóval inkább light rajongónak számítok, de ettől még becsülettel meghallgatom a lemezeiket, bár akarva akaratlan minduntalan a 2016-os csúcsműhöz mérem bármit is csinálnak. A The Long Road North ebből a szempontból nem is okoz csalódást, hiszen zeneileg nagyon közel áll a Marinerhez, és bár nekem továbbra is hiányzik a tiszta ének, legyen ez az én bajom.
Az elmozdulásra való hajlandóság azért továbbra is ott munkálkodik a srácokban, ezúttal például Mariam Wallentin (Wildbirds & Peacedrums experimentális duó női tagja), illetve Colin Stetson multiinstrumentalista zeneszerző (Tom Waits, Arcade Fire) jött el vendégségbe, bár való igaz, hogy a lemez két legkurtább tételén, a Beyond I-en és annak újragondolásán, a Beyond II-n kapnak műsoridőt, így hamar benyeli őket a hangorkán. Az ízelítőként korábban kiadott Into the Nighton hallható tiszta ének is jót tesz a befogadhatóságnak, akárcsak a Full Moon három perces intermezzója, így könnyebben fogást találni a 10 percet meghaladó epikusabb tételeken is.
Pár hallgatást követően meglepően könnyen adta meg magát a lemez, ami talán a filmzenés hangulatnak is köszönhető, de simán lehet, hogy pont jókor talált meg a The Long Road North így február elején. Igazi téli lemezzel van ugyanis dolgunk, ami saját kis mikroklímát épít maga köré, szóval érdemes lesz kánikula idején is előkapni, hogy visszahűtse a szobát.
Kétélű kard ez a post-metal, főleg úgy ahogy a Cult of Luna csinálja. A zenébe nem nagyon lehet belekötni, azonban ez a torokgyilkos acsarkodás, - bármennyire is a műfaj sajátja - elég megosztó tud lenni. Szerencsére a svéd hatos továbbra is érzi az arányokat, sőt kicsit még javított rajtuk, így mind az instrumentális post-metal, mind pedig a klasszikus Neurosis iskola hívei elégedettek lehetnek a végeredménnyel. Mivel a Mariner nálam simán 5 koponyát ér, így a miheztartás végett legyen a The Long Road North nagyon erős 4,5.
