Kee Marcello gitáros pont a Europe minden képzeletet felülmúló sikerkorszakában csatlakozott a csapathoz, és aktív részese is volt az 1990-es évek elejéig tartó menetelésnek. Új formációja, az Out Of This World – nem meglepő módon – az első vele készült Europe album címe után kapta a nevét, és – megint csak nem meglepő módon – annak hangzásvilágát viszi tovább. A jelenlegi társulat létrejöttének közvetlen előzményeiről, na meg a januárban megjelent bemutatkozó lemezről már meséljen részletesen maga Kee!
Először is az Out Of This World eredetére volnék kíváncsi. Nyilván a Kee Of Hearts projekt volt az előzmény, ezt viszont már valódi zenekarként kezeled.
Kee: Így igaz. A Kee Of Hearts voltaképp a kiadó unszolására jött létre. Megkérdezték, volna-e kedvem Tommy Heart szólólemezén gitározni. Így is álltam hozzá a projekthez. A Kee Of Hearts hozadéka az volt, hogy megismertem Tommyt. Elkezdtünk együtt lógni, zenéről beszélgetni – és közösen zenélni. Kiderült, hogy ebből többet is ki tudunk hozni. Ken Sandin basszusgitáros ugyanezt érezte, én pedig ragaszkodtam ahhoz, hogy Darby (Todd, dobos) is csatlakozzon. Ők ketten Kennel régóta a szólóbandám tagjai és roppant feszesen játszunk együtt. Nekiálltunk próbálni, mert meghívást kaptunk a Kee Of Heartsszal a német H.E.A.T. fesztiválra, nekem pedig ekkorra már három demófelvételem is volt, amelyekhez csak a háttérvokálokat kellett felvenni. A Twilight, a Lighting Up My Dark és az In A Million Years nótákról van szó. Amint kidolgoztuk ezeket a számokat, meg is mutattuk a kiadóknak. Így indult el a zenekar.
Mennyiben nehezítette meg a pandémia a zenekar működését, már ami a dalírást, a stúdiózást vagy a klipforgatást illeti?
Kee: Nagyon is megnehezítette, hiszen Európa-szerte elszórtan élünk: én és Ken, a bőgős Göteborgban, Tommy Berlinben, Darby pedig Londonban. Időnként viszont együtt kell dolgoznunk. Szerencsére két közös stúdiózásra is volt időnk a teljes csapattal. Így vettük fel a dalokat, legalábbis a zenei alapokat, és a Covid kitörése után már csak be kellett fejezni ezeket. A kezdeti lezárások időszakából voltaképp jól is jöttünk ki, mert rengeteg időm lett a számokkal foglalkozni és összecsiszolni a részleteket. Szóval nálunk bevált ez a munkamódszer. Persze amikor tavaly áprilisban megjelent a lemez Japánban és az első helyig jutott a listákon, szerettünk volna eljutni oda egy turnéra, főleg mivel Tommyval annyira sikeresnek számítunk arrafelé, a Covid-19 azonban keresztülhúzta a terveinket. Dühítő volt. Reméljük, most már vége lesz!..
Ha már koncertekről beszélünk, 2017-ben láttam a szóló-fellépésedet Olaszországban a Frontiers Rock Festivalon. Ami azt illeti, annak a bulinak a fényében értem, miért tartasz ki továbbra is Ken és Darby mellett!
Kee: Régóta játszom már ugyanazokkal az arcokkal. Imádom, ahogyan Darby dobol, na meg Ken bőgőjátékát is! Ők a kedvenc ritmusszekcióm, semmiért el nem cserélném őket! Bármilyen zenét akarok csinálni, elsőként mindig Darbyt és Kent hívom. Ők is tudják ezt. Minden esetben ők élveznek nálam elsőbbséget mindenki mással szemben. A kezdetektől fogva napnál világosabb számomra, hogy Darby és Ken nélkül nem volna teljes a zenekar, és örülök, hogy hadra tudtam fogni őket.
Ha jól tudom, az Out Of This World zenekarnevet Tommynak javasolta az egyik japán ismerőse.
Kee: Igen, pontosan így történt. Javában gyötörtük az agyunkat a különböző névötletekkel – nem mindig könnyű ám a választás! – és jó, ha valami olyat tudsz bedobni, amihez az emberek kötődni tudnak. Tommynak ez a japán barátja vetette fel egy telefonbeszélgetés közben, hogy lehetne Out Of This World a banda neve. Először is azzal a lemezzel futottam be Japánban 1988-ban, ráadásul illik a zenekarhoz. Ő legalábbis így gondolta az első pár nóta alapján. Tommy aztán felhívott és elmesélte mindezt, én meg nagyszerűnek találtam az ötletet. Nekem eszembe se jutott… Egy album címéből csináltunk zenekarnevet. Mint ahogy Ronnie James Dio tette, amikor a Heaven And Hell nevet használta a Black Sabbath tagjaival, miután csináltak együtt egy lemezt. Nyilvánvaló okokból ugyanis nem lehettek Black Sabbath.
Tekintve, hogy zeneileg az anyag az Out Of This World albumhoz áll közelebb, mint a Prisoners in Paradise-hoz, neked mennyire volt evidens ez a választás?
Kee: Evidensnek tűnhet, de amikor dalokat írok, azon igyekszem, hogy az eredmény ne hasonlítson bármi másra. Sokak szerint Europe-osan szólunk, és ha belegondolsz, valóban vannak az új albumon Europe-os megoldások. Úgy szólunk, ahogyan a Europe szólt, amikor én is a tagja voltam. Úgy gondolom, le is tettem a névjegyemet náluk. A velem készült két lemezük hangzása egyetlen más anyagukéhoz sem hasonlítható. Az a két album miattam emelkedik ki a munkásságukból. A hard rock világában ez már csak így megy, a gitáros meghatározó eleme a hangzásnak. Az Out Of This World és a Prisoners In Paradise lemezeken sem volt ez másként. Ha nekiállok dalokat írni, abból ilyesmi sül ki. Egészen a 80-as évek óta nem is próbáltam változtatni a dalszerzési módszereimen. Így írok, és kész. A fő hatásaim viszont nem hard rock bandák, hanem inkább Todd Rundgren. Na meg a soul zene, Sam Cooke és a többiek. Belőlük merítek ihletet a számíráshoz. Mivel azonban hard rock gitáros vagyok, az egésznek hard rockos csomagolása lesz.
Igaz, hogy valaki a Kee Marcello’s Europe nevet javasolta neked? Őszintén szólva örülök, hogy nem hallgattál rá!..
Kee: Valóban tettek nekem ilyen javaslatot, és a legkevésbé sem jött be. Nem láttam értelmét. Biztosan emlékszel a The Sweet zenekarra. Egy időben három formáció is turnézott ezen a néven! Ez egyszerűen nevetséges! A rajongókkal szemben sem korrekt, ha Saxonból és Yesből is kettő van. Mégis mit tegyen egy rajongó? Mindkettőnek a koncertjére vegye meg a jegyet? Egyáltalán nem tetszik ez a fajta megoldás, és hadd tegyem egyértelművé: nem akarok a Europe lenni. A Europe az Europe, az Out Of This World az Out Of This World, Kee Marcello pedig Kee Marcello. Ez három különböző entitás.
Ismét Ron Nevisonnal dolgoztál, aki a Europe-féle Out Of This World lemeznek is a producere volt.
Kee: Így igaz. Eredetileg azért döntöttem mellette, mert több emberrel is megkevertettük a nótákat, és egyikükkel sem voltunk elégedettek. A rock n’roll és metal zenében ma rengetegen túlzásba viszik a kompresszorok és limiterek használatát. A felvételeknél a kompresszálás még hagyján, de ami sok, az sok! Még a keverésnél is dolgoznak kompresszorral, így az anyagot eleve kompresszáltan maszterelik. Majd a maszterizált felvételt is kompresszálják, limitert raknak rá, és expandálják. Az eredeti felvételből így semmi nem marad, élettelenné válik az egész. Nem marad benne semmi dinamika, puszta bömbölésnek hat. Hogy őszinte legyek, meg is csömörlöttem ettől. A többiekkel beszélgettünk erről, amikor Tommy felvetette, hogy szólhatnék Ronnak. Fel is hívtam, ő pedig rendkívül nagylelkűen felajánlotta, hogy elküldhetem neki az anyagot, és egy dalt mindenféle kikötés nélkül megkever, hátha az ő verziója jobban fog tetszeni nekünk, mint amit mások csináltak. Az ő munkájától aztán tényleg hanyatt estünk. Csodálatos volt! Pontosan ez a hangzás járt a fejemben egyfolytában. Innentől kezdve nem is gondolkodtam senki másban, akire rábízhattam volna a teljes albumot. Némileg át kellett szervezni az életét, hogy velünk tudjon dolgozni, de nagyon boldog vagyok, hogy összejött. Óriási része van az Out Of This World hangzásában. Minden kristálytisztán szól: az ének, a gitárok, a billentyű… Nagyszerű, ahogyan megkeverte!
Amellett pedig élő hatása is van a megszólalásnak.
Kee: Igen, számomra olyan, mintha valamelyikünk beszámolna, majd mindenki beszállna. Én ezt szeretem. És meg kell említenem Claes Perssont is (CRP Mastering), aki maszterelte a lemezt. Szintén pazar munkát végzett, valósággal varázsolt. Ron Nevison és Claes Persson olyan arcok, akik ma is a dinamikus hangzást kedvelik. Utálom az eltúlzott kompresszálást. Nem is értem, miért kattant rá mindenki ennyire. Ez valamiféle verseny lehet: ki szól hangosabban a rádióban? Holott az egész egy nagy baromság, mert nem a leghangosabb a legjobb. Én a fényt és az árnyékokat egyaránt akarom érzékelni. A magasakat és a mélyeket ugyanúgy akarom hallani. Jó az is, ha olykor elcsendesedik az egész. Mint a filmzenékben, ha úgy tetszik. Vagy a klasszikus zenében. Ha egy dal végig ugyanazzal a hangerővel hasít, azt nem csípem. Számomra az csak lélektelen szarság.
A te ötleted volt, hogy néhány dalban Don Airey vendégeskedjen?
Kee: Végtelenül örülök, hogy Don is játszik a lemezen. Vele jó régen, 1987-ben ismerkedtem meg, amikor a Europe a londoni Hammersmith Odeonban lépett fel. Akkor már ismertem Neil Murrayt a Whitesnake-ből, ő hozott össze minket Don Airey-vel. Nagyon megkedveltem Dont, amellett, hogy rajongója is voltam, hiszen annak idején együtt játszott Gary Moore-ral a Colosseum II soraiban, és imádtam azt a bandát. Többnyire instrumentális szerzeményeik voltak, ami eleve egyedivé tette őket. Sok évvel később ismét találkoztunk Donnal, mégpedig Szardínián egy all-star showban. Akkor kezdődött az együttműködésünk, ugyanis megkértem, hogy vegyen részt egy projektemben, ami viszont csak ezzel az albummal valósult meg. Átküldtem neki néhány számot, ő feljátszotta a témáit, és ezzel hatalmas örömet szerzett nekem.
Hogyan sikerült nyélbe ütni a lemezszerződést az Atomic Fire kiadóval? Tárgyaltatok más lemezcégekkel is?
Kee: Japánban könnyű dolgunk volt. Eredetileg azt terveztük, hogy rajongói támogatással hozzuk ki a lemezt. Ám amint belefogtunk a közösségi finanszírozási kampányunkba, rögtön elkezdtek érdeklődni utánunk Japánból, sőt egy idő után egymásra licitálva küldték nekünk az ajánlatokat a különböző japán cégek, annyira le akartak szerződtetni bennünket. A legkedvezőbb feltételeket a JVC Victor kínálta, ami nekem kicsit olyan volt, mintha hazatértem volna, mivel annak idején a Europe is szerződésben állt velük, és az együttműködésünk azóta is folytatódott mindenféle projektjeim ürügyén. Csodálatos munkát végeztek, az album egyenesen az első helyig vitte a japán lemezlistákon. Utána kezdtük el fontolgatni, kivel állapodjunk meg a világ többi részét illetően. Mint azt te is tudod, dallamos rockzenéből nincs éppen túltengés a nagy kiadóknál. Nem érdekli őket, és láthatóan nem is tudják, mit kezdjenek vele, hogyan népszerűsítsék, hogyan hozzák ki belőle a lehető legtöbbet. Ekkor Nik, a menedzserünk szólt nekünk, hogy a Nuclear Blast alapítója új lemezcéget indít Atomic Fire néven. Számunkra ez tökéletes megoldásnak tűnt. Az egyetlen gond az volt, hogy áprilistól egészen januárig kellett várnunk, mire a gépezet beindult, de a tárgyalásunk végén úgy éreztük, megéri, és ki is vártuk, amíg minden készen áll a kiadásra.
Az Out Of This World album anyagának döntő részét te írtad Tommyval? A Kee Of Hearts album inkább volt Alessandro Del Vecchio lemez, mint tényleges zenekari produktum.
Kee: Pontosan. Alapesetben nem szállok be zenekarba vagy projektbe úgy, hogy ne legyek producer vagy legalább társszerző az albumon. Eredetileg arra kértek fel, hogy Tommy Heart szólólemezén gitározzak, és ráálltam, mert jó mókának ígérkezett. Tommyt már azelőtt is kedveltem, hogy megismerkedtünk volna. Idővel azonban kiderült, hogy ezt az egészet zenekarnak akarták álcázni, holott nem volt az. Gyanítom, pusztán azért trükköztek, mert kevesebbet akartak fizetni nekem. Olcsón szerettek volna megnyerni maguknak azok a szarrágók. Szóval így vágtam bele a Kee Of Hearts projektbe, aztán később megéreztük, hogy ebben több is van, és kifejlődött belőle az Out Of This World. Erre a lemezre mindent én írtam, a zenét és a szövegeket is. Azért alakult így, mert mire elkezdtük a próbákat, már három számom is megvolt demó formájában: a Twilight, a Lighting Up My Dark és az In A Million Years. Ezeket is dolgoztuk ki elsőként. Ráéreztem arra, milyen lesz az album egésze, és ennek a szellemében folytattam a dalírást. Szóval most a zene és a szövegek száz százalékban tőlem származnak, de legközelebb már szeretném Tommyt is bevonni a munkába.
Az Only You Can Teach Me How To Love Again nóta története külön említést érdemelne.
Kee: Annak a dalnak a régi bandámmal, az Easy Actionnel megcsináltuk egy kezdeti verzióját, de nem vettük fel, így nem is jelentettük meg. 2020-ban alakultunk újjá, a Sweden Rock fesztiválon is felléptünk (a tényleges évszám minden valószínűség szerint 2019 – a szerk.). Akkortájt született meg a stúdiómban ez a dal, sok másik mellett. Kipróbáltuk az Out Of This Worlddel és az Easy Actionnel is, és az Out Of This World-féle változat sokkal jobban tetszett.
A Youtube-ra felkerült a Le Baron Boys elnevezésű Europe demó-album, amelyen az Out Of This World és a Prisoners In Paradise lemezek közötti időkből származó dalok szerepelnek. Innen több nótát is átmentettél a Scaling Up című szólóalbumodra. A többi dalra szerinted milyen sors vár? Azokban is benne volt a kezed?
Kee: Igen. A Wild Childot Joey-jal együtt raktuk össze, ha jól rémlik. Azokat a számokat Los Angelesben, a Santa Monica Boulevardon írtuk az akkori próbahelyünkön a Prisoners In Paradise albumra. Végtelenül egyszerű demókról van szó, egy hordozható nyolcsávos felvevővel rögzítettük ezeket. Sosem volt célunk nyilvánosságra hozni azt az anyagot. Nem is értem, hogyan szivárgott ki. Fogalmam sincs, hogyan férhetett hozzá egyáltalán bárki, mert amennyire tudom, egyedül a kiadó emberei hallották, tehát vagy a banda tagjai közül, vagy a lemezcéges arcok közül lőhette fel valaki. Mindenesetre a Wild Child, a Rainbow Warrior és egy csomó másik szám lemaradt a Prisoners In Paradise-ról. A Scaling Up lemezre átdolgoztam a Don’t Know How To Love No More-t és a Wild Childot, de többet már nem szeretnék meríteni belőle. Azt hiszem, számomra ezzel zárult le a Le Baron Boys története.
Az Out Of This World bónusz CD élő felvételei közül mit kell tudni a Momentum című instrumentális szerzeményről?
Kee: A próbák során született. Samuel Olsson keze is benne van, ő billentyűzött nálunk azon a bulin. Lejátszottam neki egy akkordot, majd abból kiindulva együtt gyúrtuk össze a számot. Nagyon improvizatív hatású. Tipikusan az a fajta szerzemény, amely legközelebb valószínűleg teljesen másként fog megszólalni, mert annyira a pillanat hatása alatt játsszuk. A CD-re felkerült verzióval roppant elégedett vagyok.
Vannak koncertterveid az Out Of This Worlddel? Már amennyire most tervezhető bármi…
Kee: Hogyne volnának! A szervezőnk és menedzserünk, Nik Krofta már le is kötött nekünk egy sor fesztivál-fellépést a nyárra. Most persze még senki sem tudja, lesznek-e nyáron fesztiválok, úgyhogy reménykedünk, hogy a helyzet enyhülni fog, de legalábbis rosszabbra már nem fordul. Meglátjuk. Mi mindenesetre felkészültünk arra, hogy útra keljünk, amint lehet. Sok elképzelésünk van, egyebek mellett egy dupla főzenekaros megmozdulás. Szóval alig várjuk már, hogy elinduljunk.
Hogyan emlékszel vissza a Europe tagságodra? Az Out Of This World vagy a Prisoners In Paradise áll hozzád közelebb a veled készült két Europe album közül?
Kee: A sok emlékezetes pillanat közül a lemezfelvételeket élveztem igazán. Imádtam a közös munkát Ron Nevisonnal, de Beau Hillel is, akivel a Prisoners In Paradise készült. És hát néhány évre a világ legnagyobb bandájává tettük a Europe-ot. Nem volt ám egy mindennapos sztori! Kedvenc lemezt vagy dalokat megneveznem viszont nehéz volna. Az ember elfogult, ha olyasmiről van szó, amit részben maga hozott létre. Nem könnyű függetlenítenie magát mindettől, és rajongóként vagy kívülállóként hallgatnia a saját munkáit. Nekem legalábbis nem sikerült, úgyhogy mindkét albumot szeretem.
