A tavasz egyik kiemelt híre volt, hogy együtt muzsikál a grunge még élő keresztapái közül három. Krist Novoselic (Nirvana bőgős), Matt Cameron (Soundgarden és Pearl Jam dobos) és Kim Thayil (Soundgarden gitáros) a 3rd Secret nevű zenekarban egyesítette erőit. Akkor most örülünk? Háááát…
További három zenész csatlakozott hozzájuk: Bubba Dupree (Void gitáros), valamint Jennifer Johnson és Jillian Raye énekesnők (Giants In The Trees). Ezt a névsort olvasva azért sokakban megmozdul valami, kivéve talán a true metalosokat. A különféle hírcsatornákon is a legendás anyazenekarok hivatkozásával vezették fel őket, ez érthető is. Aki viszont ennek hatására belefülel a 3rd Secret bemutatkozó lemezébe, úgy érzi majd magát, mint az egyszeri mozinéző, aki beül Adam Sandler első komoly filmjére, a Csiszolatlan gyémántra. Amikor már eltelt 20 perc, és még nem volt büfi-puki, belátja majd, hogy eltévesztette a házszámot. Csak habitus függvénye, hogy dühösen távozik, vagy – ha már belefogott – marad végig.
De ne szaladjunk így előre, hadd meséljem el, hogyan jött létre a zenekar, már csak azért is, mert két előzménytörténet is van. A főszereplő mindkettőben Krist Novoselic, aki amúgy a jobb oldali figura a borítón. Krist egy otthoni takarítás során akadt pár 2001-es felvételre, amin Kim és Bubba társaságában jammelgetnek. Akkor nem lett semmi belőle, de úgy érezte, van potenciál a témákban, így elhívta a srácokat, hogy dolgozzanak még a riffeken. Ebből született az I Choose Me és a Diamond in the Cold, a lemez két legrockosabb témája. Előbbit választották a felvezető dalnak is.
A másik történetszál Krist és Jillian körül zajlott, akik jelenleg is együtt zenélnek a Giants In The Trees nevű alt-rock zenekarban. Még a nagy lezárások idején Krist különféle gitárhangolásokkal kísérletezett otthon, elsősorban akusztikus hangszeren. Aztán megmutatta a témákat Jillian-nek (ő látható Krist mellett a borítón), aki írt hozzá énekdallamokat és szöveget. Az elmúlt két évben a két szál párhuzamosan futott, és a többiek is be-bekapcsolódtak a munkába. Egyik dal született a másik után, mégis, az egész projekt egy formátlan, strukturálatlan valami maradt. Akit nagyon érdekel, rákereshet, ki, melyik dalban volt társszerző, vendégzenész, miegyéb.
Így telt el meglehetősen sok idő, mígnem a két főszereplő (Jillian és Krist) azt javasolta, hogy most már igazán hivatalossá tehetnék a formációt, így megszületett a 3rd Secret, és az addig elkészült dalokból a külön cím nélküli bemutatkozó album. Bő két hete jelent meg, különösebb csinnadratta nélkül. 11 dal, jó háromnegyed óra, szerzői kiadásban, kizárólag digitális formátumban. Füleljünk hát bele!
Rövid akusztikus bevezetővel indul a Rhythm of the Ride, majd finom, kellemes hangon lép be Jillian, később Jennifer is a háttérvokállal. Aztán jön a refrén, majd a második versszak, én meg belátom, hogy ez nem az intro, hanem maga az első dal. Épp a lányomat vittem a gimibe reggel, amikor ez szólt, úgy éreztem, magyarázatra szorul:
- Erről lesz majd a következő cikk.
- Akkor jó, már azt hittem, önszántadból hallgatod – riposztolta ő.
De félre a vicceskedést, jön is az I Choose Me, a lemez kiemelt dala. Rockos, ha úgy tetszik, grunge-os, az elején kicsit Black Sabbath-ízű riffel, lassú középtempóban. Azért furán hangzik ez női énekkel, de majd megszokjuk. A gitárszóló (igen, van az is) olyan, mintha direkt hamis lenne, de lehet, hogy ez is egyfajta hangolás, mit értek én hozzá. Hoppácsak, van egy második szóló is, olyan intenzív wah-pedál-használattal, hogy meg is néztem, nem Kirk Hammett vendégszerepel-e itt? De nem.
Aztán valószínűleg szervizbe kellett vinni a torzítópedált, mert megint akusztikus dal jön, a Last Day of August, még az eddigieknél is enerváltabb énekkel. A következő Winter Solstice különlegessége, hogy ebben Jennifer Johnson énekel, Jillian csak vokálozik. Jennifer hangja csengőbb, lágyabb, ettől a dal népzenésebb hangulatú. De a végére unalomba fullad, egyszerűen nincs benne négy és fél percnyi muníció.
A továbbiakban nagyjából egyenlően elosztva váltogatják egymást a villanyos és az akusztikus dalok. A változatosság mégis csorbát szenved, a legtöbb dalnak nincs karaktere. Kivétel talán a Dead Sea, arra már a második hallgatáskor emlékezni fogunk.
Ha van olyan lemez, amire igaz, hogy a zenészek elsősorban maguknak készítették, ez olyan. Hiszen olvashattuk is korábban, hogy ha a két főkolompos nem noszogatja a többieket, talán meg se jelenik. Nincs nyomulás, napi Insta-sztori, hetente új dalszöveges videó, még a honlapjuk is úgy néz ki, mintha Word-ben rakták volna össze 1995-ben. Ez a fajta flegmaság árad a zenéből is, amit tekinthetünk beleszarós attitűdnek, vagy elfogadjuk, hogy nem akarnak szélesebb tömegekhez szólni. Turnét sem terveznek, bár egy közös fellépésen már túl vannak, onnan származik a fenti videó.
Beismerem, nekem nem jött be a a 3rd Secret zenéje, és nem azért, mert egy új Smells like Teen Spirit-et vagy Them Bones-t vártam, hanem mert túl lagymatag és az én kommerszebb ízlésemnek megfoghatatlan volt. Ugyanakkor tábortűz melletti összeborulós örömködésre sem alkalmas, mert hiába félakusztikus soft rock, mégis van egy elidegenedett, nyomasztó atmoszférája. Nem igazán érzi a hallgató, hogy az amúgy is embert próbáló, hétpercesre nyújtott The Yellow Dress után már indítaná is újra a lejátszást. Azok az olvasók, akik a népzene, vagy az alternatív pop-rock irányába is eltévednek, esetleg a Novoselic, Thayil, Cameron legenda-trió feltétlen rajongói, azért kóstoljanak bele!
