Vannak helyzetek, amikor az ember egyszerűen csak “belecsöppen” a dolgok közepébe. Ilyenkor a jelenlévők többségével ellentétben nincs meg a várakozás izgalma, egyszerűen csak mint egy “külsős megfigyelő," a lehető legjobb helyen van a lehető legjobb időben. De, miről is “beszélek” pontosan?

Vannak olyan kuriózumnak számító és a kihirdetés pillanatától kezdve sokak által nagy érdeklődéssel figyelt koncertek, amikre az ember hosszú évekig képes várni. Einar Selvik és ambient / neofolk zenekara 2019-ig több környező országban is koncertezett, de hozzánk valamiért nem jutottak el. Majd beütött a világjárvány és vele a nem várt kényszerleállás, mely alatt 2021. január 22-én, a korábbi Runaljod trilógia folytatásaként megjelent az új Wardruna lemez Kvitravn (White Raven) címmel. A korlátozások miatt a lemez bemutatására egy virtuális eseményen került sor 2021. március 26-án, ám rá egy évre végre útnak indulhatott a Nordic Night Open Air turné, és ez már a honi rajongók számára is kedvező fordulatot hozott. 

Azt ugyan nem mondhatom, hogy a Wardruna neve korábban számomra teljesen ismeretlen volt, ám ezzel együtt is erős túlzás azt állítani, hogy rajongok a neofolkért. Életem párja viszont hatalmas tisztelője mind a műfajnak, mind az északi hagyományőrző kultúrának, így nem meglepő módon erre az estére vele közösen készültem. Ám a kötelessége végül közbeszólt, így egyedül keltem útra. Ő csak annyit mondott: “...hidd el, szeretni fogod”. 

Első hallásra a neofolk rétegzenének hallatszik, de akkor mégis honnan a nagy érdeklődés? 

Rétegzenéhez képest elég figyelemre méltó, hogy a Kvitravn album a megjelenés után három napig első helyen szerepelt az iTunes globális és közel húsz ország egyéni (minden műfajt összehasonlító) toplistáján, és ezen túl még számos impresszív eredményt tudhat magáénak ezen a platformon.

OK, hogy népszerű, de mégis milyen fazonok váltanak jegyet egy Wardruna koncertre?

Nagyon úgy tűnik, hogy bárki. Nem sokkal kapunyitás után érkeztem, de már tömött sorokban vonultak a Barba Negra felé metalosok, hagyományőrzők, tradicionális gótok, “Ozorások” és teljesen hétköznapi formák. Egymástól nagyon különböző beállítottságú emberek, mégis megvan a közös nevező: Részesülni egy ősi, ám minden korban keresett élményben, egyesülni a zenével.

Számtalanszor jártam már eme szent helyen - legutóbb három nappal ezelőtt a koncert előtt - mégis kicsit olyan volt, mintha egészen máshová érkeztem volna. Persze a színes sokadalomban is rengeteg ismerős arc bukkant fel, így hamar összeállt a társaságunk, de valahogy a megszokottól teljesen eltérő energiák mozogtak körülöttünk. 

Mintha a természet is tudta volna, hogy itt valami jelentős dolog készül. Az eseményt megelőző napokban szinte elviselhetetlen, és az esti órákra is alig enyhülő forróságnak nyomát sem tapasztaltuk. Minden nyugodt volt, és ezt a nyugalmat csak táplálta a korai érkezésemkor már javában zajló Lindy-Fay Hella és Dei Fanre előadása. Szokatlan élmény volt ez ebben a környezetben, és nem is tudta annyira lekötni a figyelmemet, mintha egy kisebb színházteremben hallgattam volna a zenéjüket. 

A második fellépő, a norvég és svéd zenészekből álló Kalandra, a róluk olvasható definiálás miatt (alternatív / pop-rock) első hallásra kakukktojásnak tűnhet, egészen addig, míg ki nem derül, hogy 2019 nyarán a Wardruna Helvegen című tételének csodálatos feldolgozásával kerültek be a köztudatba. Fellépésük finoman szólva kellemes csalódást okozott, és, bár ott a helyszínen nem kapott el igazán a flow, azóta rendesen beragadtak a dalaik lejátszómba. 

Annyit azért mindenképp megemlítek még velük kapcsolatban, hogy a fenti műfaji meghatározás még csak nem is karcolja, inkább csupán csiklandozza a felszínt. Tradicionális északi gyökerekből táplálkozó, modern hangszerelésű és nagyon könnyen befogadható zenét játszanak Katrine Stenbekk énekesnő csodálatos orgánumával koszorúzva. Nagyon remélem, hogy járnak még felénk, lehetőleg klubkoncert keretében.

Talán ezen az estén még a hold is a Barba Negrára figyelt

Bár elvárások nélkül érkeztem erre a koncertre, a készülődést látva mégis ott motoszkált a fejemben a gondolat, hogy “mégis, hogy a francba fognak városi zajban, egy ekkora szabad területen a tradicionális hangszerek úgy megszólalni, hogy ne vesszenek el az apró ám annál fontosabb részletek”. Komoly szakmai teljesítmény lehet úgy hangosítani, hogy egy finoman ütögetett fadarab, egy - átlag földi halandó számára felismerhetetlen - vonós vagy pengetős hangszer hangja ne vesszen el teljesen egy üstdob és egy akkora kürt(?) hangja mellett, amit méretei miatt elsőre sokan simán csak színpadi díszletnek is nézhettek.

Félelmeim pillanatok alatt szertefoszlottak, amint felcsendült az új album címét viselő nyitótétel Kvitravn. Pont idén volt negyed évszázada annak, hogy aktívan elkezdtem (főleg) metalkoncertekre járni, de ilyen csodálatos hangzást talán még életemben nem tapasztaltam. Pillanatok alatt ölelt magához ez a semmi máshoz nem hasonlítható atmoszféra, és, ahogy a hold ragyogása egyre inkább váltotta fel a lenyugvó nap fényét, úgy nyílt meg előttünk az univerzum. Ahogy sötétedett, úgy teljesedtek ki a fehér, csipkés háttér-vászonra vetített fény-árnyék látványelemek, és a zenészek Einar vezényletével mély átéléssel, szertartáshoz illő módon adták át magukat a természet tiszteletének. A közönségből sokan tárt karokkal nyúltak az ég felé, többen ösztönös táncba kezdtek, és hagyták, hogy magával vigye őket a zene. 

A koncert végéhez közeledve aztán változott a helyzet, és végre éneklés mellett Einar meg is szólalt. Mi az, hogy megszólalt? Egyenesen tanításba kezdett és ezen a ponton - egyben az írásom zárásaként - idézném nektek az est folyamán társaságomban tartózkodó, sokat látott exfirkász kollégám, Diamond szavait: 

“Ha már tapasztalt koncertlátogató vagy, tudod, mikor van az, hogy az énekes megpróbálja elhitetni veled, hogy ennél jobban még sehol nem érezte magát. De, amit ma este a Wardruna mutatott, azt nem lehet megjátszani. Amikor látod az őszinte döbbenetet az arcukon - mert nem számítottak ennyi emberre -, amikor Einar Selvik elcsukló hangon mond köszönetet, mindez olyan élmény, ami egyszeri, és megfizethetetlen. Nálam ez jó eséllyel az év koncertje volt (bár decemberben a Heilung még lekörözheti)”.

Fotók: Bende Csaba, Zenefestő.hu. További képek a koncertekről ITT.