A Slayer ikonikus alakja Kerry King a zenekar visszavonulása óta is írt zenéket, sőt már tavaly pedzegette, hogy egy új, gyilkos projekttel áll elő hamarosan. A pandémia ugyan keresztül húzta számításait, de két albumnyi zene elkészült. Most a Metal Hammernek nyilatkozott.
Ismertek engem, tudjátok, hogy milyen lesz. Eljátszottam egy új dalt egy haveromnak, és azt mondtam: Ha van igazán slayeres azok között, amiket írtam, akkor ez az. Ő meg azt mondta: olyan, mintha egy Slayer-albumról vetted volna le. Voltaképpen egy Slayer-koncerten írtam a backstage-ben.
A zenekarban Kerry King személyén kívül a dobos Paul Bostaph neve ismert, vele közös próbák is voltak már.
Ne számítsatok Slayer-szintű bulikra. Hacsak nem kattannak rá rögtön az emberek, akkor sokkal visszafogottabb forgatókönyv szerint haladunk. Ha bármit is megőriztem a Slayerből, akkor az a tűz. Ez az egy dolog biztosan velem jött.