RockStation

Hivatalos közleményt adott ki a Vektor énekese

2022. szeptember 29. - theshattered

vektor2021.jpegMint tudjátok, David DiSanto bántalmazási ügye miatt egy héttel a szerződés után kirakta a Vektor zenekart a Century Media. Az énekes úgy döntött, hogy tisztába teszi az ügyet, mely miatt ez az egész beindult. A lenti videóból kiderül, hogy egy kis kutyakaki miatt indult ez az egész és lett igazán nagy szar belőle, de nem spoilereznénk el. Angolosok nyilván előnyben.

Tovább

Tíz év után megvált az énekesétől a Crystal Lake

crystal-lake-2022.jpgJelentős átalakuláson esett át a japán metalcore zenekar, a Crystal Lake, Ryo Kinoshita újkeletű távozásával ugyanis egy év alatt teljesen lecserélődőtt a csapat Yudai Miyamoto gitáros körül. A dallal legutóbb 2021-ben jelentkezett brigád (ez a nóta a lentebb hallható Curse volt) énekese elmondása szerint komoly alvásproblémákkal járó alkalmazkodási zavar miatt volt kénytelen elhagyni a fedélzetet, a bejelentés az alábbiakban olvasható. Az utód keresése már folyamatban van.

Tovább

Steve Vai-jal közös dallal jelentkezett a Polyphia

polyphia2022.jpgEgo Death címen újabb előzetes érkezett a Polyphia még az ősz folyamán megjelenő nagylemezéhez, a Remember Thet Your Will Die-hoz. A technikás, stílusokon átíveló gitárzenét játszó kvartett az egyik példaképével, Steve Vai-jal erősít a dalban, így már két indokod is van arra, hogy most, azonnal meghallgasd!

Tovább

Nézz bele a hamarosan debütáló Volbeat online koncertbe!

volbeat_2021_1.jpgEgy egész virtuális bulival ajándékozza meg a fanokat a november 5-én Budapestre látogató Volbeat. A Volbeat – Wait A Minute… Let's Tour: Live From San Diego címre keresztelt, még 2021-ben felvett anyag október 6-tól lesz elérhető a zenekar YouTube csatornáján, a türelmetlenek számára itt az első előzetes, a Shotgun Blues.

Tovább

Élek - Vadonatúj dal az OM zenekartól

Közeledik a harmadik album megjelenése

unnamed_71.jpg
Élek címmel egy újabb friss dalt mutatott be a 2010-ben indult OM zenekar a még idén megjelenő harmadik nagylemezéről. A tavaly publikált Töredék, illetve az idén tavasszal YouTube-ra került Hol vannak?, a Te sem vagy más, valamint a most júliusban közzétett Ott foglak várni után ezúttal egy nagyon intenzíven lüktető, lendületes szerzeménnyel jelentkezett a bő két éve újra aktivizálódott formáció - a hozzá készült videó Vijaya Gauranga das, csapat vezetőjének, gitárosának a munkája.

Tovább

Alestorm és Gloryhammer közös turnéval indul az év!

...ráadásul rögtön Budapesten is lehorgonyoznak egy estére

unnamed_4.png

Január 8-án a BARBA NEGRA új helyszínén tér vissza hozzánk az Alestorm a Gloryhammer legénységével összefogva. A közös európai turné állandó vendégei, az est hangulatának megalapozói az olasz power metal csapat, a Wind Rose és a kalóz metal brigád, a Rumahoy lesznek.

Tovább

Surrender - Itt a Godsmack új dala

godsmack_surrender.jpgSully Erna a Godsmack frontembere még áprilisban nyilatkozta, hogy kész a zenekar új nagylemeze, amely várhatóan az utolsó lesz a bandától. Erről érkezett ma meg az előzetesen jelzettek szerint az első single, Surrender címmel. Aki még nem tudná annak mondjuk, hogy a banda október 23-án Budapesten játszik, a koncerten bizonnyal ez a dal is elhangzik majd.

Tovább

Soen, LizZard, Oceanhoarse @ Budapest, A38, 2022.09.17.

Felemelő melankólia

soen_1.jpg

Továbbra is benne vagyunk az ismert okok miatt törölt turnék pótlásának időszakában és roppant örömömre szolgált, hogy a Martin Lopez dobos (ex-Opeth) által alapított Soennek nem kellett sorsára hagynia a számomra a 2021 egyik kimagasló munkájaként számon tartott Imperial albumot. Még ha potom háromnegyed évet váratott is magára, de végül csak megtartásra került az eredetileg tavaly decemberre meghirdetett budapesti koncert.

Tovább

Catacombes - Des Glaires Et Des Briques (Sun & Moon Records, 2022)

Széles látószöggel szemlélt black metal

catacobes.jpg

Kortárs black metal Kanadából, francia dalszövegekkel. Röviden és velősen erről van szó a Nantes-ból indult, de jelenleg quebeci bázisú trió esetében. Nézzük kicsit bővebben! A Sun & Moon Records friss igazolása a virulens francia underground egyik alakulataként öt éve debütált a frontember, Antoine Guibert egyszemélyes formációjaként, az alapító művésznevével azonos című Le Démoniaque című koronggal.

Tovább

Hegyek között, völgyek között – UrRock Musik Festival 2022.11.10-12.

urrock.jpg

Ki mondta, hogy a nyár elmúltával a fesztiválok ideje is leketyegett 2022-re? Az ősz vége felé nyilván nem szabadtéri eseményekben gondolkodik az ember, pláne a Svájci-Alpokban, ám a 2018 óta létező UrRock a maga háromnapos programjával felettébb kellemes kikapcsolódást ígér.

Tovább

Videót adott ki a hamarosan Budapestre érkező Gaerea

gaerea-01-joao_fitas.jpgMegfilmesítette a Laude című tételét a múlt héten nagylemezzel jelentkezett Gaerea. A portugál black metal csapat új videója, illetve az albumhoz köthető további videók az alábbiakban találhatók meg, ha pedig élőben is szeretnétek látni őket, akkor október 9-én irány a Dürer Kert, ahol a Saor társaságában melegítenek majd be a Gaahl's Wyrd előtt.

Tovább

Megjött Devin Townsend második lemezelőzetese, a Call Of The Void

devin_townsend_2022.jpgOktóber 28-án fog megjelenni Devin Townsend következő albuma, a Lightwork, mely millió és egy kiadásban lesz elérhető a szimpla CD-től kezdve a 3LP + 2CD + Blu-ray díszdobozig. A jó Townsend úr, akinek a bejelentett Európa turnéja most Magyarországot nem érinti (legközelebb Ausztria túlvégén, Dornbirnben lesz elérhető) kiadta a legújabb dalát, a Call Of The Voidot, mely a korábban kiadott Moonpeople-höz hasonlóan nem egy pusztító metaltéma.

Tovább

Egyetlen - Itt a második új Aebsence-dal

aebsence-4-2020.jpgAhogy azt korábban már írtuk, Sűrű címmel november 3-án jelenik meg az Aebsence zenekar negyedik stúdióalbuma. Az album, akárcsak az elődje Hidasi Barnabás hangmérnök producerkedése mellett készült el és nyolc magyar nyelvű dalt tartalmaz, melyből egyet Ne maradjak idegen címmel már megmutattunk. A magyar népdalos hatások és grunge-os megoldások most is maradtak és alább itt is a második ízelítő a lemezről egy szöveges videó kíséretében, a címe Egyetlen.

Tovább

Frayle - Skin & Sorrow (Aqualamb, 2022)

A boszorkány újra köztünk jár

2022. szeptember 27. - KoaX

frayle_skin_and_sorrow_artwork.jpg

Hiszel a boszorkányok létezésében? Az okkultizmus érdekel? A sötét világ csábító suttogása minden éjjel ott cseng a füledben? A doom zenét alapjáraton szereted? Ha ezen felül még a női vokállal sincsen bajod, akkor a Frayle egy az egyben a neked való zenekar. Az Ohióból származó quartet most hozta ki második albumát, ami a Skin & Sorrow címet kapta. Na, de nézzünk is a bőr alá!

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum