RockStation

Először játszik Budapesten a közel 50 éves zenekar

2023. január 11. - sunthatneversets

the_damned.jpgA Damned a hetvenes években alakult Londonban és a Sex Pistols és a The Clash mellett a punk-rock műfaj legismertebb, korai képviselőjének számítanak. A zenekar a későbbiekben áttért a gothic rock hangzásra, ezáltal annak úttörőjének és sokak inspirációjának is számít a banda, amely közel fél évszázados felállása után most először játszik Budapesten március 18-án, az A38 Hajón.

A The Damned ráadásul tavaszra ígéri új lemezét, így a klasszikusok mellett várhatóan új dalokat is kapunk a csapat első budapesti fellépésén. A The Damned 1976 alakult és még ugyanebben az éven kiadták első nagylemezüket, amelyet gyorsan követtek a következő albumok. 1979-es, Machine Gun Etiquette című albumuk szerepel az 1001 lemez, amelyet hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben is.

A The Damned első anyagai bár a punk-rock jegyében születtek, hangzásukat hamarosan felváltotta a gothic rock, post-punk, pszichedelikus rock, new wave és alternatív rock stílusok. A londoni csapat sötét szövegeivel, vámpírokat megidéző kosztümeivel az egyik első gothic rock bandaként jelentős hatással volt a goth szubkultúrára.
Ennyi év alatt persze a zenekar életében is számos tagcsere történt, rövidebb szünetek, amelyeket többszöri újjáalakulás követett, azonban tavaly az eredeti felállással is nyomtak egy turnét. Mindeddig azonban elkerültek bennünket koncertkörútjaik.

A zenekar legutóbb 2018-ban adott ki új albumot, az Evil Spirits után pedig most Facebook-oldalukon beharangozták a következő korongot, amelyet 2023 tavaszára ígérnek. Ha szerencsések vagyunk, ebből is kaphatunk ízelítőt a zenekar első budapesti koncertjén, március 18-án, az A38-on! További infók ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1118023610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum