RockStation

Ketten képzeletben - Újabb dal érkezett az AWS-től

2023. május 19. - theshattered

unnamed_5.pngFriss számot mutatott az AWS. Az újra lendületbe jövő brigád a Ketten képzeletben című nótát mutatta be országnak-világnak, ehhez pedig egy dalszöveges videót társítottak be. Mutatjuk, hogy milyen is lett ez a dal!

Itt pedig a korábban közzétett két új dal:

A jövő heti koncerten először láthatjuk Budapesten az új formációban tovább működő zenekart, a régi, jól ismert slágerek mellett pedig az új dalok (Odaát, 2359, Ketten képzeletben) is elhangzanak majd.

Stefán Tamás a zenekar énekese így nyilatkozott a ‘Ketten Képzeletben’-ről és az új dalokról:

“A dal mögötti gondolatmenet egy belső vívódás saját magunkkal. Amikor azt érezzük, hogy van bennünk egy második énünk, amire esetleg nem vagyunk büszkék, sokat hibázik, és minden problémánkért felelős. Ezzel az énnel való bennünk rejlő harcról íródott a dal. Ha egy kislemezként tekintünk a három idén megjelent dalra, akkor két végletet és a harmadikban azoknak a találkozását foglalja össze. Az első, az „Odaát” a pozitív elszánt jövőképet fogalmazza meg, amibe együtt lépünk át elszántan, kézen fogva. A második szerzemény a „2359”, ami viszont egy elkeserítő és sötét jövőképről íródott, amivel próbálunk nem, vagy minél kevesebbet foglalkozni. Ez a két ellentét mindegyikünk hétköznapjaiban fellelhető. A harmadik dal a saját belső sötét énünkkel való harcot írja le, és azt, hogy nem élhet egyik énünk sem a másik nélkül. Végeredményben arra kell koncentrálnunk, hogy a negatív dolgokat nem csak eltüntetnünk kell, hanem elfogadnunk, mert csak úgy tehetünk valamit ellenük és úgy tudunk gyógyulni.”

“Az elmúlt fél évben emberfeletti tempóban vágtunk bele a munkába, azóta túl vagyunk egy teltházas, vidéki turnén, kihoztunk három új dalt videóklippel és készül a nagylemez is a háttérben. A nyáron fellépünk az ország jelentős fesztiváljain és augusztusban még egy AWS zenei tábort is szervezünk a Siklósi Örs Alapítvánnyal karöltve. A mostani Budapest Parkos koncertünk lesz az első ebben a felállásban, egyben az új dalok premierje is, úgyhogy a szokásosnál is jobban készülünk. A látványra idén is nagy hangsúlyt fektetünk, ilyenkor azt szokás mondani, hogy a mostani lesz a történetünk leglátványosabb koncertje, én sem szeretnék kimaradni ebből! Tehát találkozunk mindenkivel, május 26-án a Budapest Parkban, az új AWS első budapesti koncertjén!” - nyilatkozta Brucker Bence gitáros, alapító tag.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7318127458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum