Van úgy, hogy várunk valamit, hogy milyen jó lesz, kíváncsiak vagyunk, hogy vajon hozza-e azt az élményt, mint a hozzá hasonló tapasztalat? Aztán meglepődünk, vagy nem, vagy csak úgy el vagyunk vele. De, hogy vagyunk a The Stonefruits-cal?

Van úgy, hogy báránybőrbe bújik a farkas és nem ismered fel elsőre. Persze egy idő után kiderül a turpisság, ahogy az Trójában is megtörtént. Így volt ez a The Stonefruits esetében is. Azt hittem, hogy egy kő stoner zenekarra bukkantam a kanadai trió személyében. Aztán, ahogy észrevettem, hogy közelebb van az esős Seattle, mint a sivatag minden egyértelművé vállt, miközben hallgattam a srácok EP-jét. A Pine Street sokkal inkább egy grunge-os behatású anyag, abból is inkább az foglya örömét lelni, aki csípi Billy Corgan korai munkásságát és a Smashing Pumpkins-t. A zenekar viszonylag friss, 2023 előttről nem is találtam semmi anyagukat. A négy dal kellemes, közel negyedórás kikapcsolódást nyújtott. Nem mondom, hogy ők lesznek a grunge következő nagyágyúi, de elveszniük sem lenne szabad. Kíváncsi vagyok, hogy egy teljes albummal mit tudnak majd kezdeni magukkal és a zenéjükkel. Megőrzik-e ezt a nyers próbatermes hangzást, vagy lépni fognak egy szintet, de úgy, hogy hűek maradjanak önmagukhoz.