A Nothing But Thieves, ha a briteknél nem is „Az” aktuális rockzenei szenzáció, azok egyike mindenképp. Az essexi ötös június végén megjelent negyedik korongja ugyanis odahaza listavezető lett, de a belgáknál és a hollandoknál is az első tíz között találta magát. A 2012-ben alapított Tolvajok látszólag nem csinálnak egyebet, mint időszakonként az alternatív, az indie és a britpop elemeket a popzenével egybegyúrva leszállítanak tíz-tizenkettő, rágás nélkül is nagy falatokban nyelhető, könnyen emészthető dalt.
Ahogy pedig már sokan hangoztatták, és bizonyára a jövőben is gyakran fogjuk hallani, slágert írni a legnehezebb. Akár nehéz szülés is lehetett, a végeredmény szempontjából voltaképp tökmindegy; a Dead Club City-n az összes nóta potenciális kislemez várományos. A csapatot van szerencsém a 2017-es Broken Machine óta ismerni, mely amúgy a zenekar második lemeze volt. A Muse, Coldplay, Arcade Fire, Arctic Monkeys alkotta, azaz általuk is már újrahasznosított elemekből építkező Nothing But Thieves idén sem feküdt rá a mellbevágó zenei újdonságokra. Aktuális slágergyártókként elintézni mégsem érdemes őket, az öt figura ugyanis a kezdetektől fogva változatlan felállásban muzsikál, és együtt szépen végig is lépkedtek a szamárlétrán.
A dance rockos nyitány, a Welcome to the DCC el is hozza a lemez első hallgatása alkalmával Conor Masonnel együtt énekelhető dalát. A melankolikus színezetű Overcome-ról a The War On Drugs elmélkedősebb dalai jutnak eszembe, a már emlegetett, amúgy időközben be is váltott slágerpotenciál persze ebben a nótában is vastagon jelen van. A ritmikus, vérmérséklettől függően újfent táncolható vagy léggitározható Tomorrow Is Closed után érkező Keeping You Around környékén már egyértelműen a pop irányába billen a mérleg nyelve.
A Mason változatos, gépies vokáljaira épülő City Haunts esetében viszont nem ilyen tiszta a kép, ahogy a new wave-es bevezetővel elstartoló Do You Love Me Yet? is több műfajból szemezget. Utóbbi - ha muszáj - leginkább a dance rock kategóriába söpörhető be. A gitárok a Members Only-ban nagyobb szerepet kapnak ugyan, de előtag vagy jelző nélkül magába a rock halmazba ez a dal sem passzolna. A Coldplay nyomvonalán íródott zongorás Green Eyes képében itt a kötelező ballada is. Az utolsó három szerzeménynél kissé kezd leülni a lemez, de a merengős Foreign Language a ’70-es éveket idéző gitárhangjaival még jól működik.
Négy nagylemez után és a jelenlegi hype alapján kijelenthető, hogy ezen a középutas, se nem pop, se nem rock, de mégis mindkettőbe besuvasztható, zömmel gitáralapú vonalon számolni kell és számolni is érdemes a Nothing But Thievesszel. Ahogy már Dave Gahanék is megmondták: Music for the Masses.
Aki még nem tudna, annak mondjuk, hogy a zenekar február 12-én Budapesten a Barba Negrában koncertezik.
