Nálam pár éve kattant be igazán a dEUS, valószínűleg fel kellett nőnöm a zenéjükhöz, ami beletelt ugyan némi időbe, cserébe ha nem is fekete öves, de határozottan lelkes rajongóként gyúrtam az A38-as fellépésükre.

Az október kifejezetten jó hónap a belgákat meghallgatni, a zenéjükben alapból van valami őszi melankólia és ez igaz a dinamikusabb szerzeményekre is. Ez persze egy teljesen szubjektív diagnózis, másnak biztos van valami fasza nyári fesztiválos emléke velük kapcsolatban, engem viszont egy borongós antwerpeni kirándulás állított anno az oldalukra, de valószínüleg ezért (is) különleges a dEUS, jól áll a muzsikájuk minden hangulathoz.

A döcögős indulásnak, illetve a parkolási mizériának köszönhetően az előzenekar Noonzy fullosan kimaradt, de koncert előtt azért még belefüleltem, hátha érdemes nyomni majd a gázpedált, azonban a kevésbé eseménydús gitár pop/rock-juk nem ingerelt gyorshajtásra (meg amúgy is, első a biztonság!).

Az érkezést követően még sikerült betolni egy kamu sört, az utolsó kortyok viszont már a How To Replace It ütemeire ürültek a re-pohárból, ami ugyebár az új lemez nyitódala. Ugyan elég régen jártam a hajón, emlékeim szerint mindig faszán szólt a cucc és ez most sem volt másképp, bár a sok remek noise-olásnak köszönhetően kerekedett aztán egy kis hang-kása, de erről majd később.

Az alapformációt ma már csak Tom Barman énekes-gitáros és Klaas Janzoons (billentyűsök/hegedű) képviseli, sejtésem szerint amúgy is ők a kreatív mag, de a többiektől se vegyük el azért a kreditet: a 2004-es újra alakulást követően Stéphane Misseghers (dob) Alan Gavaert (basszusgitár), illetve egy rövid ki-be szállást követően Mauro Pawlowski (gitár) alkotja a dEUS-t és mi is ezt a felállást köszönthettük az A38 színpadán.

A How To Replace It intróját követően a funkos Constant Now röffenti be a bulit amit kapásból a pumpálós The Architect követ aztán a Quatre Mains-re lehet tovább táncolni, ami nem egy bonyolult nóta cserébe van húzása és ezt az élő verzió még jobban kidomborítja, szóval idáig jó kis indie-diszkó van. A Man Of The House egyik nagy kedvencem a friss lemezről és bár alapvetően egy lassabb nótáról van szó, a stadion rock-os riffek gondoskodnak a libabőrről. A debüt Worst Case Scenario kvázi címadójával (W.C.S. (First Draft)) aztán akkorát húznak, hogy azt bármelyik metál banda megirigyelhetné. Az albumverzión hallható építkezős-jammes kezdés még stimmel, a noise-os riffelős zárást viszont úgy megtolják, hogy attól leszakad az ember nyaka, bár itt már a többség inkább törzsből headbangel.

A Dire Straits világában kalandozó új szerzemény Pirates nyitja aztán a lazulós blokkot, bár a végére azért van itt is egy kis durvulás. Tom és Mauro amúgy is kihasznál minden lehetőséget: ahol kicsit jobban rá lehet lépni a torzító pedálra ott meg is teszik, így a stúdió verziók ártalmatlannak tűnő pillanatai is sokszor okoznak kellemes meglepetést. A Sirenshez Tom akusztikus gitárt ragad és itt már nincs trükközés, a roham-páholy el is indul sörért meg klozettra, hogy aztán hugyos sliccel rohanjanak vissza az első sorba, mikor felcsendül az Instant Street a The Ideal Crash-ről, ami megint csak brutál zajolásba torkollik feladva a leckét a hangmesternek. Itt már nem is a dEUS van a színpadon, hanem a Sonic Youth, az Instant Street meg szinte észrevétlenül folyik át a Fell Off the Floor, Man-be, ami alapból egy jó kis zajos cucc, szóval el lehet képzelni mit művelnek vele Barmanék élőben.

A halk-hangos/lassú-gyors tematikát még egy körre megfuttatják a ráadásig: a Dark Sets In, Dream is a Giver és egy számomra ismeretlen francia nyelvű bágyasztás után a Hotellounge (Be the Death of Me), illetve a pulzáló goth-rock himnusszá alakított Bad Timing mozdítja be a közönséget, aztán búcsúzóul a Nothing Really Ends meg a Sun Ra még befigyel, viszont a legnagyobb dEUS sláger Suds & Soda sajnos most elmaradt. 

Ez a kis hiányosság egyébként csak később tudatosult, ami talán jól mutatja, hogy így is durván erős volt a playlist, illetve mennyire odatette magát a banda. A közel két órás műsor alatt a diszkográfia minden szegletéből válogattak, az meg külön piros pont, hogy nem kizárólag az egyértelmű slágerekbe kapaszkodva sikerült olyan koncertet csinálni, amiben az is örömét lelhette, aki esetleg most hallott először dEUS-t. 

Fotók: A38 Hajó, Bodnár Dávid, kellegy.hu. További képek ITT.