Az európai melodikus hard rockot, mint irányzatot hajlamosak vagyunk egyetlen kiadóhoz kötni. Ígéretesebb újoncok azonban bárhonnan és bárhol felüthetik a fejüket. A német-brit kooperációban működő Bad Rain például nagylemezes formában a jövő év tavaszán a német Fastball Musicnál fog bemutatkozni.

A zenekar és a kiadó mai szemmel nézve a dolgot, szokatlan módot választott a majdani első nagylemez felvezetéséhez. Két digitális single ugyan felkerült a megfelelő felületekre, de az első nagyobb lélegzetű anyag, a címben szereplő öt dalos Room To Breathe EP kizárólag CD verzióban vált elérhetővé. Jómagam ugyan díjazom az efféle hozzáállást, azt azonban nyilvánvaló fafejűségem ellenére is elismerem, hogy ezzel a megközelítéssel a Bad Rain neve jóval kisebb körhöz fog eljutni, mint a stream-elés adta lehetőségek révén.

Piackutatás helyett nézzük inkább magát a zenét! Az öttételes anyagról a két, néhány kattintás után elérhető szerzemény, vagyis a címadó és az Afterlife épp olyan stílusgyakorlatok, melyek hallatán, vérmérséklettől függően egyesek lelkesedni szoktak, még más hallgatók nem értik az esetleges hype-ot, mondván, hogy a sokadik melodikus hard rock felvétel manapság épp ugyanolyan, mint a többi. Nehéz, de nem is tisztem igazságot tenni.

Szigorúan a saját szempontjaim szerint a Bad Rain öt nótáját alapvetően jó daloknak tartom. Nyilván nem formabontók, nem újítók, nem kell megfejteni őket, sőt talán túlagyalni sem érdemes, mi több, azokkal a srácok nem fognak berobbantani semmilyen kapukat. Bizonyára nem is ezzel a céllal íródtak. Klasszikus hard rock szerzeményekről van szó, modern köntösbe (megszólalásba) csomagolva. Ezen mondat alapján pedig ki-ki tetszése szerint sorolhatja a vélt vagy valós zenei hatásokat, én most nem teszem.

A Bad Rain négyese épp úgy betalálhat azoknál, akik a ’80-as évek legelejének AOR-ját díjazzák, ahogy azon hallgatóknál is, akik az olyan frissebb formációkat kultiválják, mint mondjuk az Inglorious vagy a Nitrate.