Neked írom a dalt – Presser Gábor szerzeményét bizonyára mindenki ismeri, ha a többség azt nem is tudja az LGT 1975-ös lemezéhez kötni. Kétségtelen, hogy a magyar könnyűzene egyik örökzöldjéről van szó. Nekünk írták a dalt! – a cím ebben a formában talán kevésbé közismert, pedig már két értelemben is használhatjuk.
Egyrészt a Magyar Zene Háza időszakos kiállításáról van szó, mely a dolgok jelenlegi állása szerint február 4-ével bezárólag látogatható. A cím emellett egy aktuális CD, illetve dupla LP formátumot kapott kiadványt is takar, mely nem más, mint a kiállítás kvázi soundtrackje.
A két dolgot, a mára már a hatvanezres látogatottságot is meghaladott tárlatot és a hanghordozót lehetetlen egymástól függetlenül kezelni, de most koncentráljunk inkább az utóbbira! A kiadvány alcímében szerepel, hogy a Kádár-korszak populáris zenéjéről van szó. A populáris kifejezés azonban jelen esetben nem azt jelenti, hogy a korong a néhai Hanglemezgyár illetékesei által „három T” szerint kategóriákba sorolt előadók közül csak az első halmazba került, vagyis az egykor államilag „támogatott” zenekarokkal foglalkozik.
A „tűrt” és a számunkra leginkább kedves „tiltott” előadók, azaz az egykori Fekete Bárányok – Beatrice, Hobo Blues Band és P. Mobil – is itt vannak. A CD formátum adta időkeretet maximálisan kitöltő, húsz dalos gyűjtemény természetesen nem ad, és nem is adhat átfogó képet bő három évtized könnyűzenéjéről, ez minden bizonnyal nem volt, nem is lehetett a szerkesztő célja. Abba a parttalan vitába (eszmecserébe) így nem látom értelmét belemenni, hogy ki maradt távol azok közül, akiknek itt kellene lenniük, vagy megfordítva a dolgot, a hanghordozón ki szerepel érdemtelenül - maradjunk annyiban, hogy sokan hiányoznak, de akik itt vannak, indokoltan szerepelnek. Annak meg pláne nincs jogalapja, hogy a dalválasztás miértjét boncolgassuk.
A dalsorrend többé-kevésbé tartja az kronológiát, de ez sem mindent felülíró rendezőelv – a szerkesztő egyébként az a Jávorszky Béla Szilárd volt, aki a néhai Sebők János társaságában már megírta A magyarock történetét. A legkorábbi szerzemény az Omega 1969-es dala, a legfrissebb pedig az Európa Kiadó 1984-es évjáratú Mocskos idők-je.
A fókusz tehát a magyar könnyűzene talán legfontosabb évtizedén, a ’70-es éveken van, egy-két popos kitérőtől eltekintve csupa olyan dallal, amiket mindenkinek ismernie kell, amennyiben a tágabb értelemben vett rockzene hívének tartja magát. A célközönség jelen esetben mindenki, vagyis bárki, aki vevő az időutazásra. Akinek ez a bő évtized jelentette a fiatalságát, bátran nosztalgiázhat egyet. Az ideális persze az lenne, ha ez a lemez elsősorban nem azt a nemzedéket szólítaná meg. A küldetése inkább az, hogy iránytűt mutasson a fiatalabb generációk tagjainak.
Ez a CD pedig így nem lehet más, mint egy belépő a hazai könnyűzene történetébe. Az irányokat kijelöli, azt pedig a hallgatónak kell eldöntenie, hogy a továbbiakban milyen leágazások felé kutakodik. Ha még nem tetted meg, javaslom, hogy február 4-ig préseld be a naptáradba az időszaki kiállítás megtekintését, ha pedig már megejtetted a dolgot, tárgyi emlékként szerezd be ezt a lemezt is! A CD és a dupla LP ugyanis a megfelelő webáruházak mellett a kiállítás helyszínén is beszerezhető.
