RockStation

Profiler - A Digital Nowhere (Sharptone Records, 2024)

2024. február 22. - KoaX

396701926_790341766433936_1672429233176876684_n.jpg

Imádok új zenéket felfedezni, így külön örülök, amikor a kiadók küldik a friss zenekarok lemezeit. A Sharptone Records is így tett, aki az új üdvöskéjét mutatja be most nekünk. Itt van a Profiler bemutatkozó lemeze, A Digital Nowhere címmel.

A srácok elmondásuk szerint, alternatív metalt játszanak. Elsőre azt gondoltam, hogy akkor a Kispál lesz Limp Bizkit riffekkel keverve. Nem igazán ezt kaptam, ellenben a Limp Bizkittel nem lőttem olyan sokat mellé. Éppen Ezért is gondolom azt, hogy a kiadott zenekari bio/ismertető nagyon nem állja meg a helyét. A trió egyértelműen nu-metalt játszik, de abból is azt az űrt próbálja meg betölteni, amit a Linkin Park hagyott maga után, Chester halála után.

Konkrétan a kétezres évek elejét idézi az album már az első pillanattól fogva, hiszen egy olyan riffel nyit, ami akár a Mátrix-ban is megállhatta volna a helyét. Erre épül rá a Chester-hatás, hiszen a dallamos suttogás egyértelműen idézi a Hybrid Theory albumot. Ezek mellett pedig a riffek hangzás tekintetében és stílusilag is, bármelyik Fear Factory albumon is elférnének.

profiler.jpg

A lemez amúgy jól szól, arra nem lehet semmi panasz. Ellenben folyamatosan azt érzem, hogy ez a rész vagy az a téma, innen-onnan van összeszedve, de minimum hatással van a zenekarra. A második dal scratch-elős része után, konkrétan vártam, hogy Shinoda mikor kezd el rappelni. Viszont a srácok mellett szól, hogy változik a világ. Jönnek mennek a trendek a metal zenében is, bármennyire is szeretnénk ezt tagadni. Az Enter Shikarinak is volt egy nagy hulláma, amit jól meglovagolt, így a srácok is próbálnak erre a retró/újhullám kollaborációra ráülni. A Delay című dal tökéletes lenyomata ennek a késleltetésnek.  Ellenben az is biztos, hogy arra ez a lemez tökéletesen alkalmas, hogy a belépő generációval megszerettesse a metal zenét, illetve a srácokat is vonzani fogja a zenekar élőben, mert a fiatal lányok tuti vevők lesznek a helyes srácok, dallamos, de kemény zenéjére. Ahol meg lány van, oda mennek a srácok is. Lehet ezt fáj beismerni, de mindenki emlékszik, ha elég idős, hogy a Subscribe 2007-ben mit alkotott azzal, hogy kicsit dallamosabb zenéje lett.

Amúgy a tíz dal arra tökéletesen megfelel, hogy egy kicsit kikapcsoljak és ne foglalkozzak mással, csak a zenével. Noha egy idő után nekem sok, ez a szenvedős-suttogós ének, ettől függetlenül elismerem a srácok munkáját. Örültem volna, ha az első lemezem fele ilyen minőségben szólt volna.

4kop.pngprofiler.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr818329181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum