Egy igazi death metal úthenger gördült be szombaton az Analogba, itt indította legújabb Európa-turnéját a lengyel Decapitated, az pedig tényleg kihagyhatatlanná tette az eseményt, hogy a blaszfémiával átitatott legendás Incantation is elkísérte őket.
Szeretem az Analogot mint helyszínt, a hangosítás szinte mindig kiváló (így volt ez most is), a koncertterem kifejezetten tágas és pont tökéletes egy ekkora méretű esemény lebonyolítására. A turnényitány miatt igazán gazdag merch-kínálatban lehetett részünk, csábítottak is a pólók, de végül megelégedtem egy Decapitated felvarróval, majd bevetettem magam a terembe, és szinte már kezdődött is a svájci Kassogtha fellépése.
Nem ismertem őket korábban, de a koncert előtt lepörgettem a rEvolve című lemezüket. Nem mondom, hogy hasra estem tőle, de teljesen korrekt, viszont az 1 órás játékidő már megfeküdte a gyomromat, ahhoz nem elég változatos a zenéjük. A túladagolástól a koncerten nem kellett félni, mindössze 30 perc jutott nekik a deszkákon, de arra jól esett bólogatni. Zenéjükre talán a progresszív death metal címke illik a legjobban, jó sok breakdownnal és csuga-csuga riffel. 5 tagú bandáról van szó, de a turnéra csak négyen érkeztek, a basszert otthon hagyták. Énekesnőjük Stéphanie Huguenin főleg hörgött, de néha kieresztette a torkát, a cleanjei eléggé Alissa White-Gluz-t juttatták az eszembe, de ebbe biztos belejátszott a kék hajkorona is.
A hangosítás már náluk is szinte tökéletes volt, azt pedig öröm volt nézni mekkora mosollyal játszanak. Valószínűleg ez lehetett a legnagyobb turné amiben részt vettek eddig, a közönséget pedig úgy érzem hamar meggyőzték a reakciók alapján, már aki bent volt ekkor a teremben, mert még elég foghíjasan álltunk. A színpadi rutinnal sem volt semmi gond, Stéphanie rengeteget interaktált a közönséggel, a gitárosok hatalmas terpeszben bólogattak, a dobos pedig szimplán csak úgy vigyorgott, mint akinek ez élete legjobb napja. Szimpatikus és ígéretes csapat a Kassogtha, remélem sikerül kitörniük!
Ember legyen a talpán, aki követni tudja a Nervosa-n belüli tagcseréket, a nagy szétválás óta is többször cserélődött már a tagság Prika Amaral énekes/gitáros/zenekarvezető körül, nem lehet vele könnyű együtt dolgozni, de ő töretlenül viszi tovább a nevet több-kevesebb sikerrel. A turnéra a beugrós Emmelie Herwegh kísérte el őket basszerosként, aki ismerős lehet a YouTube csatornájáról vagy akár a Sisters of Suffocationből. Alapvetően szeretem a stílust, és úgy gondolom, hogy élő környezetben a középszerűbb thrash is teljesen működőképes tud lenni az egyszerűsége végett, de a Nervosa-t számomra ez sem mentette meg. Mindig is egy nagy lufinak gondoltam a bandát, ha a kezdetektől férfiak zenélnének benne, még mindig nem ismerné őket senki, de ez csak a saját véleményem.
A koncertjükhöz próbáltam nyitottan hozzáállni, de 2-3 dal után éreztem, hogy ez nem lesz jobb. Zenélni tudnak a lányok, ezt hülyeség lenne elvitatni tőlük, de jó zenét írni már nem. A közönség lelkesedése is hamar elapadt, sehol egy circle pit vagy bármi. Igaz, elég sok technikai problémával is küzdöttek a brazilok, valahogy ez nem az ő estéjük volt. Bocs a fanoktól, csak a személyes véleményem. Unalmam valamelyest a másik gitáros, Helena Kotina csillapította, ő olyan elánnal pengette a húrokat, hogy öröm volt nézni. Fél órát játszottak ők is, főleg a két legutóbbi albumról válogattak, de nekem ennyi elég volt belőlük. A "rivális" Crypta azért jóval ötletesebbnek tűnik. A koncert végén vicces volt, hogy többen is kuncsorogtak pengetőkért a főhőstől, de folyamatosan Pirkának hívták véletlenül.
Harmadikként érkezett Pennsylvaniaból a death metal egyik klasszikusa, az Incantation. Nem gyakori vendégek nálunk, igaz legutóbb másfél éve jártak nálunk, de előtte volt egy bő 15 éves kihagyás. Már a legutóbbi koncerten is legyalulták a fejem, ez a mostani alkalom pedig még nagyobb mészárlás volt az első hangoktól az utolsókig. Alapítótagokból mára már csak John McEntee maradt (aki minden metal-fanatikus példaképe is lehetne), korát meghazudtolóan vezette elő hol a mocsári doom riffeket, hol az ősemberes szögeléseket. Ehhez nagy segítséget nyújtottak fiatal tettestársai, úgy tűnik nagyban különbözik az élő és az albumokat rögzítő felállás. A dobost Charles Koryn-t külön kiemelném, nem hiába érdekelt annyi bandában, olyan erővel és brutalitással ütötte a bőröket, csoda hogy nem szakadtak be.
Az a jó az Incantation-ben, hogy mindig tudod mire számíthatsz, zenéjük nem sokat változott az elmúlt 30 év során, a recept mégis működik még mindig és elképesztően konzisztensen szállítják a jobbnál jobb lemezeket, véleményem szerint sosem adtak ki gyengébb albumot. Ebbe természetesen beletartozik a legutóbbi remekül sikerült Unholy Deification is, ennek ellenére nem erőltették túlzottan az új anyagot, mindössze két dalt játszottak róla, ennyi fért a 10 dalos programba. Személyes kedvenceim a Blissful Bloodshower és a Carrion Prophecy voltak, előbbi egy alig 1 perces neandervölgyi kalapálás, utóbbi pedig az Incantation doom-os vonalát képviseli tökéletesen, imádom ahogy fortyog, kavarog és olyan súllyal csap le ránk, hogy abból garantáltan 8 napon túl gyógyuló sérülés lesz. Ehhez még adjuk hozzá, hogy olyan erőteljesen szólt, hogy el sem hittem. Kellett a lelkemnek ez a koncert, eszméletlen volt! Az egyedüli negatívum, hogy csak 40 percet kaptak, remélem mihamarabb láthatjuk őket headlinerként is.
Végül pedig jött a Decapitated, hogy legyaluljon minket 2002-es klasszikusával, a Nihility-vel. Egy rövid intro, zöld fények, és bele is csaptak a teljes albumba a Perfect Dehumanisation (The Answer?) képében. Ez az egyik kedvencem tőlük, egy igazi elsőrangú dal és zseniálisan mutatja be miről is szól a régi Decapitated: hihetetlenül precíziós mechanikus hatású "stop-start" riffelés, egyfajta kontrollált káosz az egész. Úgy tud technikás maradni, hogy közben nem feledkezik meg a brutalitásról és a megjegyezhetőségről sem. Hallgasd csak a dobot, és gondolj bele, hogy ezt anno Vitek (R.I.P.) alig 18 évesen játszotta fel. Elképesztő teljesítmény, nem véletlenül örvend köztiszteletnek a stíluson belül, sajnálom hogy ilyen fiatalon távozott közülünk. Utódja, James Stewart sem vallott szégyent, albumminőségben hozta a jellegzetes témákat. Nem egyszerű dalok ezek, mégis olyan könnyedséggel nyomták őket, mintha csak a Smoke on the Water-t játszanák épp.
Vogg mellett se menjünk el szó nélkül, sajátos tone-ja ezer közül felismerhető, imádom micsoda groove-ot visz a játékába. A közönség kicsit lassan éledt fel, bár való igaz, hogy nehezebb beindítani egy pitet az ilyen komplex zenékre. Azért a Nihility megkoronázásáért felelő Napalm Death-feldolgozás Suffer the Children végül csak beindította a nézőtéren is az energiákat, és innentől pörgött csak igazán maximális fordulatszámon a buli. A teljes album eljátszása után toltak még nekünk egy rövidebb szettet az új érára koncentrálva a Cancer Culture és az Anticult albumokról válogatva.
Sokáig a Nihility volt a személyes kedvencem tőlük, a 20 évvel később megjelentetett Cancer Culture viszont letaszította a trónról, lehet csak én vagyok így vele, de az a lemez olyan perfekt kombinációt nyújt a groove és a technical death metal közt, hogy azóta is állandó szereplője a lejátszási listáimnak, így nagyon örültem, hogy a koncert végére ezek a számok is a fókuszba kerültek kicsit. A címadó, Just a Cigarette, No Cure és az Iconoclast mind felejthetetlenek voltak. Utóbbiban a Machine Head főnök Robb Flynn is vendégszerepel, az ő részeit felvételről játszották be, Rafał inkább nem próbálkozott meg a kiéneklésével. Az Anticult albumos Earth Scar is nagyon atom volt, nem volt olyan nyak a teremben, ami ne indult volna be arra a kezdőriffre. Ezekre a dalokra a közönség is sokkal jobban aktivizálta magát, a bandának is ínyére volt a mozgás. Természetesen mivel lengyelek volt némi "polish brothers" és "kurwa" kántálás is, örültek is neki.
Pusztító este volt az biztos, örülök hogy egy új bandát is meg tudtam ismerni, ami kifejezetten bejött (Kassogtha), az Incantation és a Decapitated pedig elvárásaimon felül teljesített. Külön csókoltatom a hangosítót, itt most tényleg nagyon ott voltak az arányok, nélküle nem szakították volna le ennyire a fejem a bandák. Bánhatja, aki kihagyta, simán az év legjobb death metal eseménye eddig!
Fotók: Varga László Varesz. További képeket ITT és a blogján találtok, videókat a koncertről pedig ITT.
