Számomra Jamey Jasta már olyan, mint a polihisztor, Max Cavalera. Bármit csinál a csávó, kíváncsian várom, hogy mit hoz ki az adott időszakból, szituációból. Ez főleg azóta van Jamey-vel szemben, amikor megismerkedtem a Kingdom of Sorrow-val, ami egyből levett a lábamról. Mondjuk előtte is követtem, mert az A38-as Supremacy albumot bemutató Hatebreed koncert érettségi után, törött lábbal még mindig a kedvenc koncertjeim közt van. Na, de milyen az énekes legújabb szólóalbuma?
Jasta bácsi azt nyilatkozta előzetesen, hogy ez az album egy amolyan főhajtás a thrash metal előtt, a nagy zenekarok előtt, akiket gyerekkorában hallgatott, akiket a mai napig imád. A Metallica …And Justice For All borítós ihletés után nem is volt kétség, hogy ezt komolyan gondolja az énekes. Azért bevallom, hogy volt bennem némi félsz, hogy a hardcore fenegyerek ezt, hogy fogja megugrani?
Az új anyag összesen tíz dalt tartalmaz, amiknél ismét nem semmi neveket tudott felsorakoztatni maga mellé a Művész úr. Megtalálható itt Phil Demmel, Scott Ian, Chuck Billy és Steve Zetro Souza is. Ilyen nevek azért már jó előjelnek minősülnek. Már az első hallgatás után meg kellett állapítani, hogy a lemez iszonyatosan jól szól, ahogy egy thrash remekműnek kell. Hangzásban nekem a Testament féle megközelítés ugrott be elsőnek. Ami lássuk be, hogy nagyon is jól áll ennek az anyagnak. A másik fontos dolog pedig az, hogy az anyag jó! Nem mondom, hogy Jasta kimozdul a komfortzónájából, nincsenek dallamok, nincsenek nagy énekek.
Ellenben van csordavokál és a megszokott ordítás, amivel beton biztosan hozza azt, amit megszoktunk tőle. Ellenben zenében tényleg a klasszikus, nyolcvanas évekbeli hangulatot idézi az album, ami alapjáraton távolabb áll tőlem, de mégis szórakoztató! Én is azt vettem észre, hogy egyre többet hallgatom a lemezt és magamtól rakom be, nem pedig a kötelesség miatt. Már a nyitó tétele egy remek főhajtás minden előtt, ami thrash, ha csak ez az egy dal szerepelne a lemezen, az is tökéletes lenne. Benne van a lágy gitárral felvezetett, őrült tekerés, csorda vokál és a vinnyogtatós villanygitár, hogy klasszikust idézzünk. Az Armor Your Mind-ban olyan szóló van, hogy elsőre azt hittem, itt szerepel, Phil Demmel, aki jelenleg Kerry King oldalán mutatja meg a tehetségét, de tévedtem. A Create The Now, Chuck Billy szereplésével egy hamisítatlan metal dal, ami bőven tartalmaz olyan elemeket, amik megmozgatják az emberek nyakát. A lemez egésze húzza magával az embert, nincs megállás a tizedik dal a The Phoenix Way igaz, hogy egy lassabb, markánsabb szerzemény, de remek zárása az anyagnak. Nem is baj, hogy ezzel ér véget, hiszen kilenc dalon keresztül zúzott az anyag.
Nem az év legjobb albuma, de az biztos, hogy nagyon hatásos anyag lett ez a szólólemez. Sok zenész örülne, ha egyedül is ilyen neveket tudna maga mellé állítani és ilyen lemezt letenni az asztalra. Le a kalappal, Jamey! Jöhetne már egy szóló turné is, nem csak a Hatebreed mindig. Merthogy ők jönnek, ráadásul a Crowbarral együtt.
