Nem kell ahhoz különösebb apropó, hogy az ember egy kicsit számot vessen azzal, mivel csapta el drága idejét, milyen sikereket és kudarcokat élt meg élete bizonyos időszakában. Ilyenkor jön néhány izgalmas felismerés, hogy “azta kurva már 150 koncertről írtam beszámolót az oldalnak”. Gábor kollégánk szeptemberben jubilál és ha már szép kerek 10 éve püföli a billentyűzetet, elkötelezetten nyomogatja a record gombot a youtube csatornáján,  érdemesnek találtuk az időt és energiát arra, hogy közösen áttekintsük mi is történt több, mint egy dekád alatt a Rockstation háza táján. A filozofálgatáshoz betársult hozzánk Tomi is, akinek elhivatottsága nélkülözhetetlen motorja a csatornának és amúgy meg tök jó srác és együtt mégis jobban működik a kollektív emlékezet.

Így a fesztiválszezon végével talán lehet az olvasónak is jól esik egy kis különlegesség, hogy betekintést nyerjen parányi szerkesztőségünk dinamikájába. Nem utolsó sorban pedig maga a blog is 17 éves lesz, így duplán kijár egy kis öntömjénezés. 

Mikor vált egyértelművé számotokra, hogy a zene fontos szerepet tölt be az életetekben?

Gábor: Otthon mindig szólt valami kereskedelmi rádió de annyira nem tudtam értékelni a zenét, mint olyat, nem értettem miért jó úgy általában. Aztán általános iskolában a padtársam, a füzetébe írogatta, hogy KORN… Mivel ismertem, kedveltem a Cotton Eyed Joe-t, azt hittem, hogy akkor ez is valamilyen mezőgazdasági, paraszt zene, mert hogy kukorica és még hülyén is van írva. Aztán kértem a Zsoltit, hogy írjon már nekem egy cd-t KORN meg hasonló zenékkel, mert kíváncsi voltam, hogy ez micsoda. Aztán a végeredményen meglepődtem egy kicsit, mert hát egyáltalán nem arra számítottam. Voltak a CD-n zenék és klipek is nagy átfedéssel. A klipek között volt két Korn, Slipknot, két SOAD, Linkin Park, Limp Bizkit, Slayer, meg még ez-az, és így nézegetve meg rájöttem, hogy ez annyira nem is rossz dolog. Egy jó ideig ment az, hogy amit mások írtak nekem CD-re, abból éltem, majd amikor jött a net, már magamtól kezdtem el kutakodni jobbnál jobb zenék után.

Tomi: 3-4 éves voltam, amikor a szüleimmel egy tök kicsi lakásban laktunk és egy olyan emlék ugrik be, hogy a tévében éppen a Moneytalks AC/DC szám ment, aminek a refrénjét teli torokból ordítottam. A másik ilyen, amikor azt éreztem, hogy jó a zene, meg az úgy kell, a Patika című sorozat, ami akkor ment és a zenéjét nagyon szerettem. Meg is kaptam cd-n a szüleimtől, ami akkor kurva nagy dolog volt. Emlékszem postán érkezett és rohadt sokat kellett várni rá.  

Gábor: Emlékszem, hogy gyerekkoromban az Aqua-tól ment a Barbie Girl, azt nagyon imádtam. Egyszer egy vásárban kikönyörögtem, hogy vegyenek meg nekem egy VIVA válogatás kazettát, mert azon rajta volt. Meg volt Tekknő, Hip-Hop Boyz otthon, meg Republic. Ezekre zúztam akkoriban, a rockeresedésem előtt. 

Tomi: Beugrott még egy Prosectura lemezborító, kismalacok vannak rajta… Később Sub Bass Monster volt rám nagy hatással, akit mind a mai napig kedvelek. Ami a keményebb vonal volt az a Tankcsapda “Üljenek a fiúk ölébe a lányok”, imádtam a riffjeit. Aztán amik után már szándékosan mentem a P.O.D, Sum41 és Limp Bizkit.

Mikor jutott eszetekbe, hogy esetleg írhatnátok is zenei témában? A Rockstation volt az első blog, aminek írtatok vagy volt már korábbi tapasztalat is?

Gábor: Nem teljesen, mert volt egy oldal, ahol zenekari biográfiákat kellett lefordítani angolról magyarra. A Slayer-t meg talán még két másik zenekart el is készítettem nekik. De alapvetően mondhatjuk úgy, hogy nekem az RockStation volt az első és az egyetlen. Ide pedig úgy keveredtem, hogy az akkori barátnőm megunta, hogy folyamatosan a zenéről pofázok neki és rajta kívül is mindenki másnak is. Amikor rátalált a RS hirdetésére, miszerint szerkesztőt keresnek, azonnal elém tolta a lehetőséget. Láttam, hogy milyen lemezekből lehet válogatni és ott volt a Mayhem Esoteric Warfare a listán. Úgy gondoltam, hogy a Mayhem jó és menő, írok valamit, aztán meglátjuk mi lesz. Végül Apánk visszaírt, hogy Ön nyert és ennek már szeptemberben lesz a tizedik éve. 

Tomi: nekem egy óriási madness volt, hogy keveredtem ebbe az egészbe. Az érettségi előtti három napom úgy nézett ki, hogy első nap volt Black Sabbath Dio-val a Pecsában, második napom Bécs szintén Sabbath a Metallicával és a Bullet for my Valentine-nal, aztán a harmadik napon elmentem a Riders On The Storm egyetlen magyarországi koncertjére, Ray Manzarekkel és Robby Kriegerrel a színpadon.  Volt egy remek weboldal Soproni Rocks néven, kimondottan rock és metal zenével foglalkoztak. Itt lehetett kommentelni, voltak fórumok, chat szobák és én itt szívesen és gyakran osztottam az észt. A Riders On The Storm estéről írtak egy borzalmas beszámolót, de tényleg nagyon rosszat, nekem se kellett több, kommentbe szépen leírtam, hogy én hogy láttam az egészet, aminek az lett a vége, hogy az Admin rámírt, hogy ők ezt így teljes cikként ki is adnák, ha nem gond.. Duzzadt is a mellem, hogy ez milyen menő. Nem sokkal később, 2011-ben jöttem a Rockstation-höz… A haveromnak volt egy király stoner bandája, gondoltam írok róluk, hogy egy kicsit promótáljuk a srácokat és ezt az írást elküldtem több helyre is. Így akadtam össze Attilával és a bloggal.

Mit szóltak a környezetetekben, hogy írtok és ezek a cikkek megjelennek.

Gábor: Nagyon semmit, a baráti körömben néhányan értékelik, amit csinálok, meg természetesen az asszonykám is büszke rám. Néha megkérdezi egy-két ismerős, hogy szoktál-e még írogatni arra a zenei oldalra… Hát igen, szoktam így főszerkesztő helyettesként írogatok néha ezt-azt… 

A család úgy nem igazán tudott mit hozzáfűzni ehhez a dologhoz, csak apám kérdezte meg néha, hogy már megint koncertre mész?

Tomi: a környezetemben sokan elkönyvelték, hogy ez csak egy hóbort, meg hobbi és nem különösebben foglalkoztak vele. Aztán most, hogy volt a Tool interjú jött az elismerés, hogy mennyire büszke rám egy-két barátom, hogy továbbra is agilisen nyomom és még mindig kitartok emellett a hobbi mellett. A család nem igazán foglalkozott vele… bár néha megkérdezik, hogy ennek mi értelme, mi ebből a haszon… Az biztos, hogy előnye az, hogy az elmúlt 13 évben mennyit költöttem koncertjegyre és mennyi volt az, amit a szerkesztőség biztosított. Amikor szóltam, hogy milyen koncert érdekel szinte mindig el tudtuk intézni a jegyet és az, hogy ezt nem a fizuból kell kihozni, kurva nagy előnye.  A másik, hogy találkozunk az idolokkal. Az rohadt jó dolog, amikor beszélgethetsz olyan zenésszel, akire felnézel gyerekkorod óta. Persze a melót is beleteszed, hiszen beszámolót és interjút írsz, de még így is egy óriási dolog.

Gábor: amikor még Pesten dolgoztam, sokkal több koncertre eljutottam olyanokra is, amikre nem biztos, hogy magamtól mentem volna, mert csak kicsit vagy csak közepesen érdekelt. Mivel a szerkesztőség adta hozzá a lehetőséget, elmentem és tök jó bulik is voltak.

Volt olyan koncert, amire úgy mentetek, hogy utolsó pillanatban jött a lehetőség és nem is igazán ismertétek a zenekart?

Tomi: Hú nekem ilyen volt a Cancer Bats. Attila rám írt, hogy nincs senki az esti bulira, elmennék-e. A régi Dürerben volt, hát életem egyik legjobb koncertje volt, pedig alig voltunk 30-an és a zenekarról se sokat tudtam. Amíg Pesten laktam, nagy előnye volt, hogy szóltak a szerkesztőségből, hogy nincs, aki elmenjen mondjuk egy Parkway Drive-ra, beugranál-e még a régi Barba Negrába. Nem az én zeném, de rohadt jó koncert volt.

Gábor: Nagyon sok ilyen volt… Az egyik legfurcsább RS ajándék volt, hogy elmehettem Gorillaz koncertre, ami ugye nem is annyira blog-kompatibilis, kaptunk is sok furcsálló kommentet miatta. A Caligula’s Horse zenekart úgy fedeztem fel, hogy a például akkor már szerettem a norvég Shining-ot, nekik volt az előzenekaruk, a koncertről meg már egy CH bakelittel a kezemben jöttem el. De nagyon sok olyan bandát szedtem össze akár előzenekar vagy főzenekarként, akiket nem ismertem és baszki csodálkoztam, hogy ez hogy maradhatott ki eddig a radarról. 

Úgyhogy nekem a RS csak előnyöket adott eddig és fog is még sokáig. 

Ezen a ponton lamentálunk egy kicsit, hogy Gábornak vajon milyen zenekarok valók még a jövőben, illetve kitértünk a manikűr fontos kérdéskörére is, de ezt itt most nem jelenítjük meg mert nem GDPR kompatibilis. 

Mit gondoltok miben fejlődtetek a legtöbbet az elmúlt időszakban természetesen a blogos munka tekintetében?

Gábor: én például nem izgulok már azon, hogy minden az utolsó leütött karakterig stimmeljen. A már említett Mayhem lemezismertető, amikor fel kellett töltenem, kaptam hozzá egy kurva hosszú itinert pdf-ben. Az utolsó betűig átnéztem, hogy mi hogyan legyen félkövér vagy dőlt betűs, de ilyeneken már egyáltalán nem idegeskedek. Nem biztos, hogy a bloghoz köthető, de megtanultam, hogy a zenész is ember, nem egyfajta istenség, hanem egy nagyra nőtt gyerek és szimplán csak imádja, amit csinál. Ettől függetlenül azért ugyanúgy izgulok interjúk előtt még most is.

Tomi: miattam fogja Attila a fejét, mert van egy nagyon erős diszgráfiám. Viszonylag sokat tanultam arról, hogy mire kell odafigyelni, hogy kétszer és háromszor is át kell olvasni egy cikkemet, hogy ne legyen gebasz. Az angolom sokat fejlődött és már nem úgy van, hogy remegek, ha angolul kell beszélni, úgyis megoldom valahogy.  Illetve nem kell szarrá izgulni magam semmin… Rengeteg olyan szitu volt, amikor nem voltunk felírva egy koncertre, nem volt jó a jegy. Az elején még pánik, hogy úristen mi lesz, hívtuk Attilát… ilyen volt a legelső koncertem is. Nagyjából két hónapja írtam már a blognak, amikor jött a lehetőség elmenni Opeth-ra. Fú, tiszta lelkes voltam, örültem, majd közlik velem a bejáratnál, hogy nem vagyok rajta a listán. Végül bejutottam, de nem volt szívderítő eset. Másik amit megtanultam, hogy nincs lehetetlen. Ha valamit nagyon el akarsz érni és nagyon akarod össze fog jönni. Nekem összejött a High on Fire a Slipknot interjú, a Tool, ami kurva nagy bakancslistás volt. A Ghost-tal kétszer sikerült már interjúzni, egyszer telefonon egyszer pedig személyesen. A Tool interjúval kapcsolatban külön kerestek fel engem és mindenki azt hitte, hogy kamu. Ehhez hozzá tett az is, hogy a közvetítő csaj két hétre el is tűnt az éterből… Szóval rengeteget kutatok és járok utána egy-egy interjúnak vagy lehetőségnek. Minden hónapban írok a Rammstein-nek is, maximum lepattanok, hogy most nincs lehetőség. De nyomulok a Ministry-nél vagy legutóbb az Opeth management-je írt vissza, hogy most nincs lehetőség, de pár hét múlva majd jelentkeznek, ha lemegy a fesztivál szezon. Hajtom folyamatosan a Metallica-t, az Alice in Chains-t, előbb-utóbb csak bejön. 

A személyes fejlődés mellett, hogy látjátok a blog fejlődését?

Gábor: Amikor a blognak kezdtem dolgozni nagyjából 8500 like-ot tudhattunk magunkénak, most ez 40 ezer környéke. Úgyhogy ebben mindenképpen sokat léptünk előre. 

Abból a szempontból baj, hogy kevesen vagyunk, hogy a rock zenén belül nem minden irányzatot tudunk lefedni. Igény lenne rá, ha minden stílusra lenne egy arc, aki egy bizonyos stílusra tényleg rálát és úgy ír és fogalmaz meg dolgokat, ahogy az odaillő. Például én is voltam Tarja koncerten és a beszámolóba csak annyit írtam, hogy a “csellós srác” és jött a komment, hogy hát ő az Apocalyptica egyik tagja volt… Egyébként pedig tök jó közösség vagyunk, szóval a skálát ha ki tudjuk tolni kurva jó lenne.  

Tomi: volt amiben előre léptünk, volt amiben nem sikerült. Most már ha azt mondjuk, hogy a Rockstation-nak írunk az már egy név és garancia. Már nem nekünk kell házalni mondjuk a koncertjegyekért, hanem a szervezők keresnek meg minket. Ez egy hatalmas ugrás és fejlődés. 

Az viszont visszalépés, hogy kevesen vagyunk. Régen voltak hardrock-os arcok, metalcore-ban jártas kollégák. Hiába írok én egy Parkway Drive-ról, igazából nem sok közöm van ehhez a zenéhez, és nem leszek olyan hiteles, mintha a Limp Bizkit-ről írnék mondjuk. 

Esetleg azt lehet tudni, hogy milyen összetételű a törzsolvasó gárda? Nem túl divatos hosszú cikkeket olvasni, főleg a fiatalok körében. Hogy látjátok ezt a helyzetet?

Gábor: A youtube csatornámon például az dobja ki a statisztika, hogy a nézőközönség nagy része 30-45 év között faszi. A RS-nél nincs ilyen statisztikánk.

Tomi: Ahhoz, hogy növeljük a nézettséget lehetne videózni, de ez sem biztos, hogy bejön. Ugyanis a munkahelyen valószínű előbb olvasol el szünetben egy cikket, mint videót nézel. Lehet, hogy a zenekaroknak is jobb lenne, ha mondjuk nem olyan oldalakon próbálnának érvényesülni vagy premierezni, ahova nehéz bejutni és nem is az a célja annak a blognak, hogy a rock zenét népszerűsítse. Mi specifikusan a rock zenét, metál zenét szeretőket érjük el, míg mondjuk egy népszerű oldalon ez csak egy kis szelete a portfóliónak. 

Gábor: gyorsan is kell reagálni, koncertbejelentéseket, halálhíreket kvázi azonnal vagy gyorsan le kell hozni, mert ha nem, akkor később csak elveszik már az éterben a cikk. Akkor van olvasottsága, ha majdnem azonnal megírjuk. Az internet térnyerése egyszerre jó is meg rossz is. Jó, mert többen tudnak érvényesülni, viszont rossz is mert, pont emiatt eloszlik a figyelem. Rengeteg zenekar van, bár mondjuk underground szinten a 2000-es években többen nyomultak, ahhoz képest most csak töredékét látjuk… de más szegmensben ez már nem így van. 

Tomi: Ezzel nem feltétlen értek egyet… A sok kis oldalt nem fogod elolvasni, ha valami hírt szeretnél látni, hanem rákattintasz mondjuk a Rockstation-re vagy a Shockmagazinra, ahol több dolgot is találhatsz egy helyen. Az internet térnyerésével olyan underground bandákra fogsz bukkanni, mint amit régen sosem tudtál volna… Tavaly három olyan olasz stoner rock zenekarra találtam rá, hogy azonnal rendeltem is a vinyl-t. De argentín, chile-i rock bandákat is, akik kurva jót alkotnak, de ha az lenne, mint régen nem jutna el hozzád soha a büdös életbe. Ha felmegyek egy specifikus oldalra, mondjuk olyan, ami stoner rock-ban utazik, napi 10-15 megosztás van és tutit találok valami kedvemre valót. Amióta így pörög a youtube és a net kurva könnyű ismertté válni és befutni. 

Gábor: Tomi mindig meg tud győzni… bár ennek a nagy tömegnek az is hátránya, hogy a nagy zajban nehéz kiszűrni a jót. 

Tomi: ami jó, annak lesz hangja, az ki fog tűnni. Mindig lesznek jobbak és az igazán jó zenekar utat fog magának törni. 

Gábor: nem úgy, mint a sokadik finn zenekarok… régen ha jött valami északi banda mindig hoztak magukkal valami finn zenekart, amit meghallgattál, aztán vártad a főzenekart, mert mind ugyanolyan volt.

Ha a blogot nézzük ki lehet a fő konkurencia, ha van egyáltalán ilyen?

Gábor: Ez úgy működik, mint a KGST. Nem vagyunk túl szoros viszonyban egyik bloggal sem, de azért van összetartás. Ha megszorulunk és kell pár fotó egy-egy koncertről simán kérhetünk a másiktól, de mi is nyitottak vagyunk ezekre a megkeresésekre. Megyünk párhuzamosan, mint egy rendező pályaudvar, segítünk a másiknak. Nekem nincs annyi kontaktom, és nem is vagyok annyira szem előtt, mint Tomi, aki megy utána mindennek és ügyesen építi a kapcsolatokat. Nagyon tisztelem ezért a kollégát és össze is tartunk, kiegészítjük egymást, mint szar és a mackónadrág. 

Tomi: Nem lehet egymásra konkurenciaként tekinteni, mert ebbe nincs pénz, ez nem egy multi, nagy vállalkozás, hogy “jó” szokás szerint alá ássunk a másiknak. Rendszeresen tartom a kapcsolatot másokkal is, nincs ezzel semmi gond. Sokkal inkább segítjük egymást. Nézd meg a fotósokat, amikor egy-egy koncerten bemennek az árokba, tökre összetartanak, nincs az, hogy fellököm a másikat. Ez egy kicsi ország, összefogás kell. A zenekarok is ott basszák el, hogy egymás fikázása megy, ahelyett, hogy segítenék vagy felkarolnák a másikat. 

Hogy néz ki a blogon belül a napi meló leosztása? 

Gábor: nekem például úgy van, ha egy picit jobban ráérek, akkor sokat vadászok cikkeket, híreket, aminek egyszer-egyszer az lett az eredménye, hogy akár napi 8 cikk is megszületett. Ezeket aztán átküldtem Attilának majd közölte velem, hogy nem vagyok normális. Nagyon belejöttem és volt is miről írni… Általában Attila küldözgeti a cikkeket, ötleteket és akkor azokat megírom és ha találok mellé még valami izgalmasat, akkor azt is hozzácsapom. Persze előtte megnézem, hogy valaki írt-e már róla… 

Tomi: van egy RS hard core csoport. Ebben a négy legaktívabb tag van van benne, azok, akik napi szinten írnak. Ebből Gábor a legaktívabb, de én is ha megkapom a feladatot egy gyors utána nézést követően megírom a cikket, betolom a csoportba, hogy más már ezzel ne foglalkozzon. A hírekben Gábor a legerősebb, mert kevesebb albumsimogatót, lemezismertetőt ír, nekem idén már megvolt vagy 70 ajánló…

Gábor: tegyük azért hozzá, hogy én is lemezismertetőkkel kezdtem, aztán átnyargaltam a hírekre. Most a nagy cikkek leginkább azért maradnak ki nekem, mert meló, család mellett nem tudok annyi zenét meghallgatni, pláne elmélyülni egy-egy albumban, hogy írjak is róla. 

Tomi: egy albumot három-négyszer simán meghallgatok mielőtt írok róla. Utazás közben is megy a zene. Nyilván Attila az, aki kimondja a végső áment a dolgokra, de van, azért amit magunk is élesítünk, mondjuk gyorsan egy koncerthír vagy ilyesmi. Ha Attila nincs, akkor Gábor a jampi. 

Gábor: Attilát én helyettesítem, ha valamiért nem elérhető, én mondom ki az áment, illetve nyomom az időzítéseket is.

Mi a kedvenc tevékenységetek a blogon? Gábor, említetted, hogy szereted a lemezismertetőket is. Ha nem kellene ennyi hírt írni visszatérnél rá illetve a koncertbeszámolókra is?

Én imádnám ezt főállásban csinálni, és akkor tolnám ki magamból a cikkeket és videókat. Szeretem a lemezismertetőket is… De sajnos ebben az országban ebből nem tudunk megélni. Szerénytelenül hangzik, de ha visszaolvasom a régebbi cikkeimet, kurva jók. És valamilyen szinten hiányzik is nekem, de most így nem lenne kapacitásom, főleg, hogy van a video csatornám is. 

Tomi: rocknuggetseket nagyon szeretem, mert röviden és tömören össze lehet foglalni hogy miért érdemes egy-egy albumot meghallgatni. Nagyon örülök, hogy ezt behoztuk, mert gyors és hasznosak tudnak lenni, mint kedvcsinálók. Az albumsimogatókat szeretem még, annak ellenére, hogy sok meló van benne. De nagyon élvezem az utánajárást, hogy például milyen volt anno a fogadtatása egy-egy lemeznek, mit tudsz a felvételekről, miről szól stb. Az egyik nagy élményem ezzel Ghost-nak a második albuma, amiből nagyon hosszú cikk lett.

Gábor: meg ilyenkor jön egy-két jó felismerés is. Emlékszem amikor a Nightwish Once-ról csináltam egy albumsimogatót és elmerültem a témában, hogy miért is lett ilyen népszerű az a lemez. Rájöttem, hogy ez bizony egybe esik azzal az időszakkal, amikor az északi metal zene és bandák kezdtek visszatalálni és visszatérni a vérkeringésbe. 

Van példaképeteket, akinek az írásait nagyon szeretitek?

Tomi: Gábor… :)

Gábor: Az oldalon belül mindenkinek elolvasom az írását, mert mindegyik különleges. Tomi írásaiban annyiszor benne van a “marha”, mint szó, hogy amikor elolvasom egy-egy cikkét megkívánom a marhapörköltet. Ha kikacsintok akkor a Shock-ot szoktam olvasni, a nagyobb írásaikat, mert informatívak és összeszedett anyagot hoznak le egy-egy albumról vagy zenekarról, de több hazai oldalra rá szoktam nézni, ha olyan cikkeket hoznak le.

Tomi: Danev Gyuri írásait szeretem nagyon, informatív és jó, amiket ír, egyfajta példakép. 

Naponta mennyi időt tesztek bele a blogba melóba?

Tomi: attól függ, hogy a zenehallgatást belevesszük-e. Ha ez is számít, akkor napi 5-6 óra, ha nem számít akkor napi fél óra - óra. 

Gábor: szintén, bár régebben amikor tudtam, akkor több időt is beleraktam. Meg persze attól is függ, hogy mit írunk. Ha albumról, akkor az se mindegy, hogy egy grindcore banda lemezéről írsz vagy mondjuk egy Dream Theater-t kell végig hallgatnod. Szóval nettó fél óra, egy óra, de ha koncertbeszámolót is írok akkor nagyjából két óra. 

Van-e valami más hobbi, amit a blogolás mellett csináltok?

Tomi: Nem titok, hogy én zenélek… Régen volt egy zenekarom, amibe már a végére, a rosszabb időkre Gábor is csatlakozott hogy csak a szar jusson neki. Illetve van egy Babona nevű egyszemélyes projektem, amivel már három éve foglalkozom. Most fejeztem be az ötödik albumot, amiben lesznek meglepetés vendégek. Bandcampen, Spotify-on fent vagyok. Most arra várok, hogy a zenészek küldjék az éneket és készen is leszünk. De közben már dolgozom a hatodik anyagon is. Szerencsére olyan a melóm, hogyha van egy kis üresjárat, napközben is tudok foglalkozni a zenéléssel. 

Gábor: én is zenélnék, de Tomi a megmondhatója, hogy rohadt lusta vagyok, illetve szerinte hisztis picsa… és türelmetlen. Tizenéve ülök a dalaimon és egyszerűen lusta vagyok hozzá megírni a dobokat, meg normálisan felvenni őket. Ehelyett nekiláttam videókat csinálni, bár ott is hisztiztem az elején, hogy minek is csinálom az egészet, amikor tök para mert soha nem szerettem szem előtt lenni. Ehhez képest már három éve csinálom a csatornámat kisebb-nagyobb lendülettel. Emellett sok mindent nem tudok most a főállású gyerkőc mellett… ami tök jó egyébként. De reményeim szerint a következő tíz évben összerakom a zenéimet is. 

Milyen stílusban zenéltek?

Tomi: nekem totál kedv kérdése, most éppen egy punkosabb nótát írtam, de van stoner, psych-rock mikor éppen mi jön és milyen effektre költöm a zsetont.

Gabi: nekem is kedv függő, van egy dal, ami indie rock beütéssel indul, aztán átvált black metalba, de leginkább úgy tudnám aposztrofálni az ötleteimet, hogy egy haveromat idézzem, hogy postapokaliptikus metal. Nagyjából úgy lehetne leegyszerűsíteni, mintha a Katatonia jammelne a korai The Ocean-nel… A videóim elején már a zenéimből felhasználtam egy keveset, úgyhogy nagyjából lehet azért sejteni. 

Honnan ismeritek egymást illetve, hogy kerültél Tomi fenekére?

Gábor: Erre én válaszolnék… :) Még meglehetősen új hús voltam a blognál, amikor volt egy szerkesztőségi összejövetel Pesten, a régi Dürerben. Azt tudni kell, hogy itt a szerkesztőségben mi szana-szét vagyunk szórva az országban, ritkán tudunk személyesen találkozni. Szóval ácsorogtam kint az előtérben várva a többiekre és láttam, hogy van itt egy csávó, aki össze-vissza jön-megy a hülye hajával, mert akkor Tominak még volt haja. Azt hittem, hogy valami alkalmazott a Dürerben. Aztán megjött Apánk és Szabi, leültünk dumálni és ez a hosszú hajú hülyegyerek is velünk tartott. Akkor jöttem rá, hogy ő is szerkesztőségi tag lehet… Az élet úgy hozta, hogy nagyon egymásra találtunk. Azóta nem telik el nap úgy, hogy ne kontaktálnánk, testi-lelki jóbarátok vagyok. A szerkesztőségben is abszolút családias a hangulat. 

Tomi fenekére a legénybúcsúján kerültem. Tudni kell, hogy Tominak a kevés pia is sok és jött az ötlet, hogy szeretne egy szívecskét a legszebbik részére. Gyors telefon Veres Gábornak, mondta, ha húsz perc alatt ott vagyunk, még megcsinálja. Ott voltunk. A szívecskében én vagyok az egyik G, a másik Veres úr.

Tomi: Gábort néha lelkileg helyre kell rakni. Nekem nem sok emlékem van arról az estéről, de rémlik, hogy akkor Gábornak még rövidebb haja volt. Egyébként akkor találkoztunk szinte először a többiekkel is, de úgy ültünk le beszélgetni, mintha ezer éve ismernénk egymást. És ez azóta is tart, ha találkozunk szerkesztőségi tagokkal újakkal is elmondható, hogy tök közvetlen mindenki.

Köszönöm szépen srácok ezt a jó hangulatú beszélgetést és még aktív évet kívánok a oldalnak és magunknak is illetve, az összes szerkesztőségi kollégának.