A Belphegor osztrák banda lévén egészen gyakori vendég nálunk, ráadásul mindig patinás csomagban érkeznek. Ezúttal a kultikus Malevolent Creationnel társultak be, melléjük bemelegítés gyanánt két feltörekvő csapat, a Confess és a Monument of Misanthropy érkezett... volna, de ez a turné nem csak a Belphegor éjfekete rituáléja miatt volt elátkozva.
Történt ugyanis, hogy alig a turné kezdete után pár nappal, éppen Magyarországon áthaladva, a Monument of Misanthropy vokalistája rossz hírt kapott, a sürgős családi vészhelyzet miatt pedig ki is szálltak a turnéból. Később jött az ötlet, hogy bécsi banda lévén a közelben lévő koncertekre (Budapest és Zágráb) kiutazhatnának azért külön, hogy ne okozzanak csalódást a rajongóknak, ez azonban az osztrák árvízhelyzet miatt hiúsult meg teljesen. Szerencsénkre a turnébusz a másik 3 bandával máshol járt és a koncertet nem kellett törölni, este hétkor pedig a deszkákra lépett az iráni/norvég Confess.
Nem egy hétköznapi csapatról beszélünk, a szövegeik vallásellenessége az ő esetükben nem csak egy jól hangzó, magukra erőltetett pózolás eredménye vagy csupán üres lázadás, hanem a mindennapi szenvedéseik teremtménye. 2015-ben az énekes/gitáros/frontember Nikan Khosravi-t és a sampleres Arash Ilkhani-t le is tartóztatták emiatt Iránban, az óvadék kifizetése után pedig habozás nélkül menekültek el országukból. A választás Norvégiára esett, ahol pár évvel később újraformálták a zenekart helyi arcokkal kiegészülve.
A koncert előtt nem hallgattam bele a zenéjükbe, így teljesen a meglepetés erejére hagyatkoztam, de sajnos az egy cseppet sem volt egyedi vagy bármi több a szürke középszerűségnél. Groove/thrash a játék neve, annak minden sablonjával, ami persze jó dalokkal nem lenne probléma, de nem sok kapaszkodót találtam a koncertjükben. A turnéra a sampleres nélkül érkeztek, talán vele együtt más lett volna a számaik íze. Volt egy-egy bólogatásra invitáló riff a tarsolyukban, de kombinálva a gyengélkedő hangzással és a félig ürességtől kongó teremmel, ezt a csatát nem nyerhették meg. A végén azért sikerült egy páremberes pitet beindítani, aminek a basszeros állt az origójában, de mire talán emelkedett volna a hangulat, már le is telt az idejük.
Következett a Malevolent Creation, puritán színpadképpel, a nap legjobb hangosításával és irgalmatlan death metal pusztítással. Mindössze csak az első 2 lemezüket hallottam, szerencsére ezekről is felcsendült pár dal (Multiple Stab Wounds, Coronation of Our Domain, Eve of the Apocalypse), de a legnagyobb hangsúlyt az 1995-ös Eternal kapta. A terebélyes diszkográfia ellenére csak a 2000-es Envenomed-ig merészkedtek, talán ők sem tartják túl nagy becsben az újabb albumokat.
Egyetlen stabil oszlopként mára már csak Phil Fasciana gitáros maradt az alapítók közül, aki végig elég kimérten pengetett a színpad jobb oldalán, gyakran még a dobosnál is hátrébb volt húzódva. A többi zenész azért nagyobb showman volt, különösképpen Jesse Jolly basszusgitáros. A technika nem kímélte őket sem, egyszer teljesen elszállt a hang, de pont az egyik szám végénél jártak, és egy perc alatt megoldódott a probléma. A mészárlásra megjött a közönség hangja és kedve is, itt már kezdett koncerthangulat alakulgatni, de még mindig alulról súroltuk a szűk harmadházat, ami azért nem volt elég arra, hogy rendesen berúgjuk a Negra oldalát. 55 percet játszottak, gyanítom egy önálló koncerten sem tolnak sokkal többet, de ez tipikusan az a koncert volt, amibe nem igazán tudsz belekötni, valami viszont mégsem volt kerek.
Reméltem, hogy a Belphegor megmenti az estét, hiszen elsősorban miattuk érkeztem. Lehetne találgatni miért volt ennyire lagymatag az érdeklődés irántuk, de az tény, hogy minden héten brutális turnék érik el Budapestet, hatalmas a túlkínálat. Valószínűleg az sem segített, hogy a szokásukkal ellentétben nem volt most mellettük egy egyenrangú co-headliner, korábban azért nagyobb neveket hoztak magukkal, mint például a Suffocation, Melechesh vagy a Krysiuk-féle Batushka. És ha már Batushka, talán a korábbi közös turné eredménye, de abban biztos vagyok, hogy sosem volt még Belphegor show ennyire megkomponálva és ritualisztikussá véve. Már az átszerelés alatt is masszívan megcsapott a tömjén szaga, a színpadot pedig úgy telepakolták kellékekkel (fordított keresztek, kecskekoponyák, lángoló kelyhek), hogy szinte elvesztek a zenészek közöttük.
A The Procession-nel indítottak, ami valószínűleg már az új lemez előfutára, igazából csak egy rövid instrumentális szösszenet volt, ebből csaptak át a Baphomet-be. A probléma csak az volt, hogy borzalmasan szóltak, ami miatt azért jócskán csökkent a koncert élvezeti értéke is. A közepére már sikerült belőni egy elfogadható szintre, csak sajnos az összes kedvencemet az elejére tartogatták: The Devil's Son, Belphegor - Hell's Ambassador, Stigma Diabolicum. A belső magnó azért kisegített, és végre már a hangulatra sem lehetett panasz. Helmuth kifejezetten karizmatikus frontember, kivéve amikor megszólal, mert a "How's it going?"-tól stílusidegenebb kifejezést nem is választhatott volna, meglehetősen furcsán hangzott egy extrém metal koncerten. Még jó, hogy nem azt kérdezte, hogy ityeg a fityeg. Állandó társa, Serpenth, határozatlan ideig nem vesz részt a banda turnéin, helyét addig Julian David Guillen örökölte, aki nagyban kisegítette a főnököt a hörgésben. Helmuth érzésem szerint sokat fejlődött ebben a tekintetben a pozitív irányba, jóval erőteljesebb volt a hangja, mint pár évvel ezelőtt.
A setlist második fele a 2022-es The Devils-re koncentrált, köztük a Virtus Asinaria - Prayer-rel, ami az egyik legkülönlegesebb Belphegor szám, rettentően erős atmoszférával, kórussal és a bandától meglepő módon középtempóval. Előtte Helmuth kecskefejet ragadott, aminek égtek a szarvai, és nem maradtak el a tekintélyt parancsoló összeállások sem, mindig megvolt kinek hol a helye. Nem vagyok a 100%-ig megtervezett showk híve, de be kell ismernem, a Belphegornál nagyon működött, egészen más hangulatot teremtettek, mint akármelyik korábbi budapesti koncertjükön. Látszott, hogy élvezik is, a szigorú nézések közt Helmuth gyakran el is mosolyodott egy-egy másodpercre, nem zavarta hogy nem vagyunk sokan, a lelkesedés kárpótolta.
Bemutattak még egy új dalt a Der Lichtbringer képében, majd a Totentanz - Dance Macabre után véget is ért volna a koncert, de még sikerült őket rávenni egy ráadásra. A Conjuring the Dead-es Gasmask Terror-nak örültem, de itt valami hiba csúszhatott a gépezetbe, az egyik gitár teljesen eltűnt a hangképből és összességében is leromlott ismét a hangzás. Nem mondom, hogy a leghatásosabb koncertbefejezés volt emiatt. Ezután még Helmuth rendkívül szimpatikus módon kiosztott több maréknyi pengetőt és véget is ért a 70 perces szeánsz.
Egy Belphegor koncert sosem lehet rossz, jól éreztem magam most is, a banda teljesítményébe nem lehet belekötni, de az egész estének volt egy "körülmények áldozata" hangulata. Mindenesetre a bemutatott új dalok alapján várós a közelgő lemez, annak a turnéja pedig remélem gördülékenyebben fog folyni.
Fotó: Varga László. További képeket ITT, ITT és ITT találtok.
