Több mint két évtizedbe telt, mire Kátai mester a saját kis otthonos alkotóműhelyéből végre színpadra állította Thy Catafalque néven alakot öltött zenei vízióját, amellyel azóta underground legendából túlzás nélkül kulturális jelenséggé vált. A nemzetközi színtéren a nívós fesztiválokon való szereplés és az idén tavasszal lebonyolított Európa-turné igazolja ezt, idehaza pedig a rangosabbnál rangosabb helyeken szériában varázsolt teltház, na meg a Fonogram díj. /Fotó: Bryan Taylor/
Dupla koncertet már tartott a formáció, méghozzá tavaly az A38-on, ám akkor a két műsor merőben más volt. Ezúttal a Dürer Kertben mindkét este a Rengeteg albumot játszották végig, egyben itt került sor az idei XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek bemutatójára is. Mi a pénteki nap eseményeiről számolunk be.
A skóciai bázisú Saor, Andy Marshall (minden hangszer és ének) önkifejezési formája 2022-ben a Dürer kistermét már kipipálta, most látványosan szintet lépett. A basszusgitározó főnök és különböző európai országokból verbuvált session muzsikusai uralták a dermesztő északi atmoszférához illően hűvös színű fényekben úszó színpadot. Viszonylag kevés mozgással, de nagy átéléssel tolták a kaledón metalt. Ez lényegében epikus black metalt jelent, ahol szervesen kiegészítik egymást a szélvészgyors témák és a dallamos részek, és ahol elengedhetetlen a népi hangszerek használata. A főállásban az Ephemeralt erősítő Ella Zlotos fel is vonultatta ezeknek egy igen tekintélyes arzenálját (síppal, dudával, nádi hegedűvel) amellett, hogy kitűnően vokálozott.
A közel egy órás játékidőben a jövő év elején érkező hatodik album, az Amidst the Ruins három darabját is hallhattuk. A pár nappal azelőtt közzétett címadóval kezdtek Andyék, a The Sylvan Embrace és a Rebirth pedig nálunk debütált élőben, úgyhogy igazán kiváltságosnak érezhettük magunkat. Nem állítom, hogy utóbbiakra tökéletesen rá tudtam hangolódni, főleg mivel közvetlenül egymás után jöttek, de hát a kettő együtt a húsz percet is meghaladta, emésztenivaló tehát bőven akadt. A lemez megjelenését mindenesetre várom.
A Rengeteg volt a Thy Catafalque első kiadványa a Season Of Mistnél – a sorban az ötödik –, ahová a projekt jelenleg is tartozik. 2011-ben látott napvilágot, így nem beszélhetünk évfordulós retrózásról. Talán az alkotónak kiemelten fontos az anyag a gazdag életművön belül. Igaz, rajongói körökben is lehet az az általános nézet, hogy Kátai Tamás akkoriban élte egyik kreatív fénykorát, bár esetünkben én az eltérő tényezők szerencsés egybeesését látom, nem holmi vélt vagy valós igények kiszolgálásának a szándékát.
Akárhogy is, ha egy buli a death metalosan – ha ragaszkodunk a címkézéshez – őrlő riffeken alapuló, mégis lélekemelő Fekete mezőkkel indul, akkor eleve csakis mágikus erejű lehet. Az meg egyszerűen nem lehet véletlen, hogy a tizennégy perc feletti Vashegyek itt hangzott el legelőször! Ennek a szövevényes felépítésű, doomból kibontott, és egyenesen kozmikus magasságokig emelkedő csodának a színre viteléhez tényleg ez az alkalom és ez a légkör felelt meg a legjobban. Ahogy az ábrándos Az eső, az eső, az eső és a Tar gallyak végül élő bemutatása is okkal váratott ennyit magára. Ennek így kellett lennie és kész! Más kérdés, hogy a korong többi tétele már a Thy Catafalque rendszeresen koncertezős korszakának kezdete óta kézben van. Azt persze sajnálom, hogy a pszichedelikus elektronika vezérelte Holdkomp (ahol ugye, minden aktualizálás nélkül, Moszkva beszél és közvetít képet…) olyan kurtán-furcsán ért véget, és Tamás csupán annyival zárta le a malőrt, hogy “majd holnap”. Másnap nyilván nem is került homokszem a gépezetbe.
És azért a friss termésben sem akármilyen nyalánkságok vannak ám! A Piros kocsi, fekete éjt (stílszerűen) utaztató érzetet keltő zenei alapjai, csaknem Ady-mélységű szövege és hihetetlenül eltalált énekdallamai teszik zseniálissá; a Mindenevő nálam az avantgarde black metal netovábbja Kátai-módra; a Vasgyár intrója pedig akárcsak egy hét évtizeddel ezelőtti mozgalmi induló melódiája thrash metalba átültetve – vajon ezt egyedül én hallom bele? –, majd jön egy Slayeres kiállás, hogy utána folytatódjon a technikás thrash orgia – és ez valóban még csak a szám eleje! (A szövegben meg a jelenünkkel való mindennemű egyezés a véletlen műve, nemde?!..) Soroljam tovább?
Szóval a legkülönfélébb – elméletileg olykor teljességgel összeférhetetlen – hangulati, hangszerelési és stíluselemek találkozása ismét kivételes élő élményt nyújtott, csak most koncepciózus keretek között, már ami a program összeállítását illeti. A két blokkot elválasztó Babylon előtt Tamás a mókamesteri oldalát is felvillantotta a “sok-sok-sok-omegások” kiszólással, a szombati előadáson meg Árposz barátunk-kollégánk mint hiteles szem-és fültanú elmondása alapján még néhány lapáttal rátett, imígyen: “Aki hátulról Csepregi Éva, az elölről lehet Kóbor János”...
A hangszereseket és vokalistákat nem keveset méltattuk az eddigi tudósításainkban, önismétlésbe hadd ne bocsátkozzak. Feltétlenül meg kell viszont említeni a vonós részleget, tudniillik Bokodi Bálint hegedűt is bevetett, és több nótában Bos Michaela csellózott. Összeszokottan muzsikált a csapat, profi módon, de oldottan, és a jó légkör Tamás színpadi aktivitásán is lendített. Ha adódtak is ilyen-olyan bakik, tévesztések, ezeken lazán túllépett a társaság. Semmi gond, ahol emberek zenélnek, ott az ilyesmi mindig benne van a pakliban.
Komolyan kíváncsi vagyok, milyen, eddig be nem teljesült, gyönyörű álmok jönnek még ezután a Thy Catafalque életében.
FOTÓK: Bryan Taylor (Thy Catafalque), Bands Through The Lens (Saor)
További képek ITT és ITT.
