A brit gyökerű, enyhén progos hard rockban utazó Nightingale, és a death metalos, a műfaj határait tágítgató Edge Of Sanity mögött egyaránt a svéd stúdiómágus, Dan Swanö áll. A tavaly indult sorozat darabjai közül már felhívtam a figyelmet az I és a Nightfall Overture albumok felturbózott változataira, illetve az Invisible-re is. A formáció 2000 és 2005 között megjelent nagylemezei közül – ideértve a speciális Nightfall Overture-t is – utolsóként a 2003 januárjában kiadott Alive Again került sorra. Aztán ha a teljesség a cél, már csak az első és az utolsó kettő Nightingale lemez vár(hat)ja a maga újrakiadásait.
Az egyelőre utolsó Retribution kivételével az összes Nightingale nagylemez a Quorthon édesapjához, Börje Forsberghez köthető Black Mark kiadónál jelent meg. A cégnek kiváló érzéke volt a jobbnál jobb északi zenekarok felkutatásához – Morgana Lefay, Lake Of Tears, Cemetary, Memento Mori, stb. -, a promóció terén azonban sosem jeleskedtek, sőt a kiadványaik példányszámait is sokszor alul kalkulálták. Így fordulhatott elő, hogy két évtizede a Nightingale: Nightfall Overture-je is mindössze ötszáz példányban jelent meg. A mostani újrakiadásoknak tehát több szempontból is megvan a létjogosultságuk.
A Havancsák Gyula-féle borítót magára öltő, 2002-ben íródott Alive Again tökéletesen belesimul a Swanö testvérek zenekarának diszkográfiájába. Dag, az idősebb Swanö fivér ezt a negyedik albumot egy köztes lemeznek tartja, mivel a testvérpár duójából a Nightingale a dobos Tom Björn, illetve a basszusgitáros Erik Oskarsson csatlakozásával ebben az időszakban vált valós zenekarrá. A felpörgetett tempó, és a dalok koncerteken való előzetes tesztelésének elmaradása miatt Dag ugyan nem nevezi hibátlannak az itteni tíz tétel mindegyikét, nagy gond azonban szerintem egyik dallal sincs.
Az álomszerű Recollections inkább egy sajátos intro, mintsem egy lemeznyitó dal, az 1986-ból exhumált Dag-riff köré felépített Shadowman viszont már tipikus Nightingale darab, karcos gitárokkal, Dan fátyolos énekdallamaival, lassú építkezésével. A The Glory Days-nek semmi köze az 1984-es Bruce Springsteen dalhoz, hacsaknem annyi, hogy mindkettő azonnal a fülbe ragadó sláger. A dal Nightfall Overture-re átdolgozott verziója ugyan közelebb áll hozzám, mint az itteni, billentyű-orientált, retro hard rockosabb, a hallgatót a ’70-es évek közepéig visszarepítő változat. Dan ebben az időszakban vendégeskedett Arjen Anthony Lucassen Space One projektjének első lemezén, mely nemcsak az ebben az időszakban íródott Nightingale dalokon hagyott nyomot, hanem egy visszahívást is eredményezett, lévén maga Lucassen játssza a Falling-beli gitárszólót. A dolog pikantériája, hogy épp ez a melodikus, mélyen a brit hard rockban gyökerező szerzemény az, ami a legtávolabb áll Arjen dolgaitól. Az Into the Light-ról Dan azt mondja, hogy a dalra a hammondos témái ellenére a Judas Priest: Killing Machine lemeze volt hatással, még Dag ugyanebben a körben Halfordék két korábbi lemezére hivatkozik. Nos, én a gitárszóló környékének kivételével semmiféle Priest hatást nem hallok a nótában, inkább érzem a Perfect Strangers korabeli Deep Purple befolyását. A tíz tételes korong legemlékezetesebb darabja részemről a lemez közepén helyet kapott, Eternal című epikus tétel, mely úgy tökéletes, ahogy van. A veterán Dag állítólag egy 1981-ben írt dalából bontotta ki ezt a témát. A zakatoló State of Shock, a himnikus The One, és a 2005-ben újravett Shadowland Serenade után a Forever and Never balladája zárja ezt a méltatlanul szűk körben ismert epikus hard rock lemezt.
Pár gondolat magáról az újrakiadásról is; egyrészt ugye adott a 2024-es remaster, másrészt meg kapunk közel kéttucatnyi bónuszdalt. Utóbbiak sorából számomra az utóbb lemezre nem került tételek az igazán érdekesek, másodlagosak a korai verziók, illetve esetenként a puszta helykitöltést szolgálják az innen-onnan előásott élő változatok. De távol álljon tőlem a károgás; az újrakiadások kapcsán ugyanis már megszokhattam Dan Swanö maximalizmusát, azt, hogy szó szerint mindent igyekszik a hallgató elé tárni, ami kapcsolódik a formáció adott időszakához.
Akik megelégednek az eredeti lemez felújított verziójával, azoknak elég a legnagyobb streaming felület, a gyűjtők pedig az LP változat mellett tehetik le a voksukat. Akik viszont mindent tudni akarnak az Alive Again-korszakról, és annak hátteréről is, azoknak a Swanö fivérek bőséges kommentárjával megpakolt dupla CD-s verziót kell célba venniük.
