RockStation

Éjjeli Járat - Új dalszöveges videóval jelentkezett a Hortobágy Hardcore Crew

2021. december 22. - sunthatneversets

hhc.jpg

Még 2020 legelején jelent meg a Hortobágy Hardcore Crew első lemeze Kölcsönidő címmel. A 11 dalos albumról akkor egy klippel kísérve debütált az A Légy a fejemben című dal. Most, majd két év elteltével egy dalszöveges videóval jelentkezett a zenekar, amely ugyanezen album Éjjeli Járat című trackjére készült el.

Tovább

GRIFF - FELTÁMADÁS (e-Music Records, 2021)

Nem csak múltidézés

griff_feltamadas.jpg

Ha készülne lista - nálam ugyan létezik ilyen, igaz, hogy csak fejben - azokról a hazai felvételekről, melyek esetében elkerülhetetlen lenne a hivatalos újrakiadás, akkor azon a Griff 1000 szent ígéret című albuma a The Bedlam és a Barbed Wire demó felvételek, illetve a Senator és a Telegram lemezek mellett az élbolyban szerepelne.

Tovább

Metallica-örökzöldeket és karácsonyi dalokat játszott a Machine Head fele

mh2021.pngAz idén negyven éves Metallicát ünnepelte a már jól ismert ketten zenélős műsorában a Machine Head (azon belül is Robb Flynn és Jared MacEachern). A két arc Hetfieldék pár nótája és a saját örökzöldek mellé pár karácsonyi tételt is beszuszakolt, a teljes felvétel az alábbi.

Tovább

Jó ideje kórházban van a Primal Fear basszusgitárosa

primal_fear_barba_3.jpgNyolc hónap alatt nyolc kórházban feküdt a Primal Fear basszusgitárosa, Mat Sinner. Az ötvenhét éves zenész egy meg nem nevezett "súlyos egészségügyi probléma" miatt kénytelen lemondani az össze idei és 2022-re szervezett koncertet. A tervei szerint 2022. február 12-én mehet majd haza, a Karácsonyt még biztos az egészségügyi ellátásban tölti.

Tovább

Az Orion's Reign idén is készített egy karácsonyi feldolgozást

Ami egyben Minniva visszatérő dala is

 orionsreign_xmas2021.jpg

A görög power metal zenekar hagyományosan minden év végén bemutat egy karácsonyi feldolgozás-dalt. A recept nem bonyolult: fognak egy ismert ünnepi melódiát, és "rendesen" meghangszerelik, ami sok gitár és kétlábdob hozzáadását jelenti. 

Tovább

Tizenegy új név érkezett a Brutal Assault felhozatalába

ba25.jpgEgy focicsapatnyi új névvel bővítette a 2022-es névsort a Brutal Assault. A csehek többek között olyan csapatokat hoztak be a listára, mint a Cradle Of Filth, a Decapitated, Jinjer, vagy a Swallow The Sun, a fesztivál a tervek szerint augusztus 9-13 között kerül megrendezésre. A teljes "újneves" lista az alábbi.

Tovább

Miskolcon nyomult a Tankcsapda

Vendégük a Fatal Error zenekar volt

tankcsapda_2021.jpg

Az elmúlt két évet érezem én is. összesen talán három koncerten voltam mióta beütött ez a vacak. Ráadásul a háromból kettő egy azon napra esett. Ebből kifolyólag alap volt, hogyha a Tankcsapda Miskolcon játszik, akkor akármi is történik ott a helyem, és megnézem, hogy mit alkot a harmincat is elhagyó debreceni zenekar.

Tovább

Blondie And The Beast - Új dal a The Sick Unicorntól

Avagy, Shuey és a sznobalány

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Van az a kedves kis sztereotip elképzelés, hogy a Rock n’ Roll életforma alapból szabad belépőt jelent a csajok hálószobájába. Nos ez így ebben a formában - hacsak nem te voltál 1983-ban a komplett Mötley Crüe - nem igaz, és bizony megesik hogy a dolgok egyáltalán nem, vagy nem egészen úgy alakulnak ahogyan azt szeretnéd.

Tovább

20 év után új Strong Deformity-lemez jön

strongd2021-696x392.jpg

20 évvel a Magic Syrup lemez után egy új albummal jelentkezik majd a Strong Deformity. Az albumhoz már előzetes is van, a dal címe Manitou. A szombathelyi csapat felállása szinte ugyanaz, mint 2002-ben: Bertalan Balázs dobos testvére, Zsolt – hosszú kihagyás után ismét a Strong Deformityben gitározik. Muzzót (Fodor Szabolcs gitáros) pár éve Háni Szabolcs (ex-S.N.O.T.) váltotta. Hamarosan újabb dalok is jönnek majd, aztán pedig az album, melynek pontos megjelenési ideje még nincs. /Fotó: Riba Márió/

Tovább

Stúdiófelvételen is kiadta a The Beatles-feldolgozását az Evanescence

evanescence_2021.jpgKorábban már előkerült a Synthesis turnén, sőt élő verzióban a The Bitter Truth különleges kiadásán is ott volt, de most végre stúdiós verziót is készített a The Beatles-feldolgozásához az Evanescence. A nevezett dal az Across The Universe, ami a eredetileg a Fab Four utolsónak kiadott nagylemezén, a Let It Be-n jelent meg. Az átirat alábbiakban hallgatható meg.

Tovább

A 2021-es év 20 legjobb rock/metal albuma

... a RockStation szerkesztősége szerint

top2021.jpgBár szövegesen ténylegesen csak lista első 20 helyezettjét értékeltük, de idén annyira felhalmozódtak a lemezek és annyira szoros volt a képzeletbeli verseny, hogy végül rendhagyó módon azt is megmutatjuk, mi lett volna, ha harmincassá duzzad a sor. Az egyéni listákat a múlt héten már láthattátok, így sejthető volt, hogy mely korongok teljesítettek jobban a mi szemünkben (ITT tudjátok megnézni az erről készült írást), most pedig akkor bemutatnánk, kik is azok az előadók, akik úgy "nagy általában" közel álltak a szívünkhöz.

Tovább

Bemutatta a harmadik lemezelőzetesét az Arjen Lucassen-féle Star One

arjen2021.jpgFebruár 18-án fog megjelenni a Star One legújabb albuma, a Revel In Time. A több mint tíz év lemezcsend után kiadásra kerülő csomagról a Micheal Millsszel (Toehider) és Ross Jenningsszel (Haken) közösen felvett Prescient került bemutatásra (a kétlemezes anyag első korongján Lucassen, a másodikon több vendégzenész énekel majd), ezt lentebb, a lemez részletei után találjátok meg. A friss anyag előrendelésével egyidőben megindult a két előző album, a Victims Of The Modern Age és a Space Metal újrakiadásának előrendelése is, ha esetleg még hiányoznának a gyűjteményből.

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum