RockStation

„Sokkal egyszerűbb lett volna a könnyebbik utat választanom, de akkor talán nem lehetnék most itt”

Interjú Eric Wagnerrel, a The Skull énekesével

2018. október 16. - magnetic star

img_4996.jpg

A nevében is erősen Trouble kötődésű The Skull két lemez után végérvényesen önálló bandaként akar megragadni a köztudatban, s ennek megfelelően a The Endless Road Turns Dark turnéján, így annak budapesti állomásán is a saját dalokra helyezte a hangsúlyt. Hogy ezzel együtt el kíván-e szakadni Trouble-os múltjától Eric Wagner énekes, és hogy egyáltalán miként viszonyul ahhoz, kiderül – sok más, az anyazenekarral, illetve a jelenlegi formációval kapcsolatos részlet mellett – a vele folytatott beszélgetésből, amelyre a koncert előtt került sor.

Tovább

Joe Bonamassa - Redemption (Mascot Records, 2018)

Hajolj meg a blues rock királya előtt, majd táncolj!

joebonamassaredemption_0.jpgJoe Bonamassa egy kifejezést biztos nem vett még fel a szótárába, vagy ha mégis, akkor azt egyáltalán nem szereti alkalmazni: nyugodtan ülni a hátsóján. A bátran a blues rock királyának is nevezhető gitármester a nyári budapesti koncert után kiadta a legfrissebb nagylemezét, melynek pár dalát már Pesten is hallhattuk, így könnyen fel lehet vele idézni a buli dögös, seggrázós hangulatát.

Tovább

Szólóalbummal jelentkezik Danny Worsnop, itt egy dal róla

0askingalexandria2017_46_eredmeny.jpgShades Of Blue címen fog megjelenni az Asking Alexandria énekesének, Danny Worsnopnak az új szólólemeze. A virtuális formában már holnaptól mindenki által csekkolható anyagról Worsnop egy lassú, ballada jellegű tételt, az Angelt meg is filmesített, melyben a menyasszonyával közös filmecskéket sorakoztat fel.

Tovább

Tizenhat érdekes tény GG Allinról

ggallin.jpgAz 1993-ban elhunyt, fogalmazzunk úgy, hogy érdekes és megosztó személyiségű GG Allin a lemezei mellett jó pár érdekességet, legendát is hagyott maga után. Az egyébként is kemény színpadi jelenlétet biztosító frontember ha másról nem, az öngyötrő és szaros sztorijairól ismert marad, de lássuk, ki is bujkál ezek mögött a nem feltétlen jó ízlésű tények mögött. A Loudersound gyűjtése következik.

Tovább

Nézd meg a Billy Corgan-rendezte az új Smashing Pumpkins videót

sp2018.jpgSzinte pont egy hónap múlva, november 16-án érkezik a háromnegyed részben a klasszikus felállásban nyomuló The Smashing Pumpkins új nagylemeze, a Shiny And Oh So Bright, Vol. 1 / LP: No Past. No Future. No Sun.. A korongról a Silvery Sometimes (Ghosts), amit már egy jó ideje a koncerteken is játszanak, most egy videót is kapott, melyet nem mellesleg maga Billy Corgan rendezett.

Tovább

„Továbblépünk a Thundersteel korszakhoz képest, miközben még mindig power metal stílusban alkotunk”

Interjú Don Van Stavernnel, a Riot V basszusgitárosával

riot_v_barba_2.jpg

A szeptember végi Barba Negrás metal vasárnap komoly vonzerejét jelentette a nagy múltú amerikai Riot mai változatának, a Riot V-nak a fellépése. A buli, még ha csak egy órás is volt, a Mark Reale-hagyaték méltó továbbvitelének bizonyult, ami a gitáros halála óta, a kibővített néven készült két albumról szintén egyértelműen elmondható. A koncert előtt Don Van Stavernnel beszélgettünk hosszasan, s ennek során a zenekarvezetővé előlépett bőgős a bandához, illetve Markhoz fűződő régi emlékeit éppúgy felidézte, ahogy a jelenről és a jövőre vonatkozó tervekről is lelkesülten, készségesen nyilatkozott.

Tovább

Behemoth - I Loved You At Your Darkest (Nuclear Blast, 2018)

Az év black metal lemeze?

i-loved-you-at-your-darkest.jpgA Behemothnak sikerült az, ami a Dimmu Borgirnak sajnos nem feltétlenül: jó eséllyel leszállította az év black metal lemezét. Mind a két korongot elég nagy várakozás előzte meg és hiába békültem ki időközben már a norvégok művével is, Nergalék jobban vették a ziccert, aminek következtében egy olyan telitalálatot csaptak oda az I Loved You At Your Darkesttel, hogy csak zeng tőle a műfaj! És még fog is egy darabig!

Tovább

Elder, Ancestors, The Tidial Sleep, Dungaree, Slowmesh @ Dürer Kert, 2018.10.12.

Nem vénnek való idők

img_5097.jpg

Az Elder nálam elég gyorsan bekerült a top 5 kedvenc közé. Viszont aránylag későn sikerült megismerni őket. A legutóbbi magyar koncertjükről még lemaradtam, kb azután a buli után ültem neki az életművüknek, és onnantól datálható, hogy számomra egy megkerülhetetlen bandává váltak. Élőben eddig viszont kimaradtak, úgyhogy elég nagy volt az öröm, hogy az idei, harmadik Desszert Feszt Budapest egyik húzóneveként ott volt a négy fősre duzzadt Elder.

Tovább

Sinsaenum, Hatesphere, Critical Mess @ Dürer Kert, 2018.10.10.

sinsaenum_k2018_02rs.jpg

Amikor megtudtam, hogy lesz Sinsaenum koncert annyira nem pörögtem a dolgon, aztán jött az új album, a Repulsion for Humanity személyében. Innentől kezdve biztos voltam, hogy ott leszek a Dürerben azon az estén. Utólag úgy látom, hogy az év egyik legjobb döntését hoztam meg koncertlátogatás szempontjából.

Tovább

Ezt érdemes tudni az Ektomorf új EP-jéről

zotya18.jpgMár egy jó ideje tudni, hogy egy friss anyagon dolgozik az Ektomorf, sőt, azt is tudni lehetett már, hogy egy új dal mellett egy Metallica-feldolgozás, a Hardwired is helyet fog kapni rajta. Most újabb infószeletek érkeztek a kétszámos virtuális koronghoz, mégpedig a cím és a borító, valamint a megjelenési idő: az Eternal Mayhem (ez a saját dal címe is) október 24-én fog megjelenni az alábbi fronttal.

Tovább

Nézz be a Slipknot kísértetházába!

Slipknot 2014_1.jpgA Slipknot a zene mellett azért egy jól menő márkanév is lett az utóbbi években, melynek égisze alatt, de azért a csapattól elkülönülve a tagok egyedi projektjei is kiemelt figyelmet kapnak. A mindig a furcsa agymenéseiről ismert Shawn Crahan, a bohóc például most egy Slipknot-tematikájú kísértetházat adott át a csapat szülővárosában, Des Moinesban, aminek a falai közé egy rövid videóban be is nézhettek most.

Tovább

AWS, Down For Whatever, Tiansen @ Barba Negra, 2018. október 13.

Hálás arczúzás

44026452_1854698317941667_7088599808423755776_n.jpgÉrthető okokból most nagyon meglódult az AWS szekere. Én mondjuk egyáltalán nem sajnálom tőlük, az Eurovíziós Dalfesztiválnak nevezett valami előtt is már egy nagyon szimpatikus csapat voltak, azóta is tartják ezt a képet. A Barba Negrás lemezbemutatón, amin az új, Fekete Részem című korongot mozgatták kicsit meg, is vitték tovább az AWS-i tradíciót: azaz a baráti hangulatú, emberközeli, de emellett nagyon is intenzív zúzdát.

Tovább

Súlytalanság – Itt a Collisborn új dala

Dalpremier!!

collisbornbandphoto.jpg

Súlytalanság címen tette közzé első magyar nyelvű dalát, a miskolci modern-rock csapat, a Collisborn. A felvételek a Faminehilles Stefán Tamásnál készültek, a mixing/masteringért No Silence Studios munkatársa Simon István felelt. Az együttes 2015 decemberében alakult és azóta számos koncerten van túl.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum