RockStation


Így hangzana, ha kereszteznéd a Lazarvs-t és az Omega Diatribe-ot

2024. március 20. - rockstation

groove_metal_jam_w_makai_hajer.jpgMakai Lászlót, a Lazarvs és Dungaree zenekarok bombabiztos dobosát, valamint Hájer Gergőt az Omega Diatribe és Vented zenekarok gitárosát, agyát aligha kell bemutatni a hazai underground metal szcéna követőinek. A két elfoglalt zenész a turnéból kiszakadva most egy közös zenéléssel szórakoztatja a nagyérdeműt! A dobfelvételek a Grenma Studio B stúdiójában lettek rögzítve Ivánfi Dániel (Stubborn) vezénylésével és Bodor Peti (Stubborn) segédkezésével, a gitár és basszusgitár felvételek, valamint a mix és maszter pedig az 515 Studióban készültek Hájer Gergő kezei alatt. A közös zenélésről készült videót alább láthatjátok.

Tovább

Magyar bandákkal erősít a Clutch a budapesti koncerten!

unnamed_85.jpgA nyári programdömping egyik kiemelkedő pillanata lesz a június 27-i CLUTCH koncert a Barba Nerában. A magyar közönség legutóbb a Sziget Fesztiválon találkozhatott a marylandi zenekarral. Az önálló budapesti dátumot a rajongók epekedve várták, és az eredendően színes programmal dolgozó csepeli szórakozóhely el is hozza őket. Ahogy az lenni szokott, egy ilyen banda ritkán tart support nélküli koncertet.

Tovább

Elder, Ancestors, The Tidial Sleep, Dungaree, Slowmesh @ Dürer Kert, 2018.10.12.

Nem vénnek való idők

img_5097.jpg

Az Elder nálam elég gyorsan bekerült a top 5 kedvenc közé. Viszont aránylag későn sikerült megismerni őket. A legutóbbi magyar koncertjükről még lemaradtam, kb azután a buli után ültem neki az életművüknek, és onnantól datálható, hogy számomra egy megkerülhetetlen bandává váltak. Élőben eddig viszont kimaradtak, úgyhogy elég nagy volt az öröm, hogy az idei, harmadik Desszert Feszt Budapest egyik húzóneveként ott volt a négy fősre duzzadt Elder.

Tovább

Munchausen - Itt az első dal a Dungaree új lemezéről

dungaree_press_2018_3_of_3.jpg

Electric Altar címmel október 19-én jelenik meg a Dungaree új nagylemeze. A felvételek a Grammy díjas Liam Watson producer saját stúdiójában készültek analóg módon rögzítve, "egybe feljátszással", masterelést a szintén Grammy díjas Noel Summerville készítette és bakelit formátumban is megjelenik majd az anyag. Alább az első dal Munchausen címmel meg is hallgatható róla egy videó kíséretében.

Tovább

MOSHING ON ORFŰ 2017 - A Rockstation színes-szagos, rajzos programajánlója, rockerilag! (+ letöltőlink)

1_o_borito_moshing_on_orfu_kiadvanyterv_png.png

Az elmúlt években annyi és annyi oldalról másként fogtuk meg a Fishing on Orfű témáját, ill. illusztráltuk a rajta ért élményeket, hogy idén valami egész mást találtunk ki: olyat, amit, magyar újságíró még nem csinált!

Készítettem egy online mobilon is végiggörgethető, csak képekből álló "alternatív programajánlót": rockra, metálra, hardcorera, gitárzenére fókuszált, színpadok helyett időrend szerinti, erősen szűrt bontásban, plusz egy rakat személyes kis cuki és kevésbé cuki bónuszanyag, ünneplendő a (szerintem) össz-vissz legjobb magyar nyári fesztivál 10. születésnapját.

Pár tucat fizikai példányt mi is széthintünk a táborban... Keresd holnaptól a Moshing on Orfű posztereket is - ahol szembejön egy, annak a környékén találhatsz még programfüzeteket is!

...A képsor végén pedig egy kis játékot mellékeltünk a Lovasibandibá' és a kézműves hobbik ősrajongóinak.

Görgöre föl!

4_o_kedd_moshing_on_orfu_kiadvanyterv_png.png6_o_szerda_moshing_on_orfu_kiadvanyterv_png.png7_o_kimaradtak_moshing_on_orfu_kiadvanyterv_png.png10_o_csutortok_moshing_on_orfu_kiadvanyterv_png.png12_o_pentek_moshing_on_orfu_kiadvanyterv_png.png14_o_szombat_moshing_on_orfu_kiadvanyterv_png.png5_o_bandiba_moshing_on_orfu_kiadvanyterv_png.png

***UPDATE: Ha bejön a cucc, TÖLTSD LE INNEN, nyomtasd ki (2 oldalasan: 1 lap 2 oldalára nyomtass), vágd ki, tűzd össze, és a végén 2 progifüzettel leszel gazdagabb!

Ezek a drágák itt lenn pedig limitált példányszámban kiosztásra kerültek/nek a kemping területén. A bejárati pólós standnál nézz körül, ha lecsapnál egyre! 50 db készült, sorszámozott mind.

Ilyet legjobb tudomásunk szerint magyar újság(író) még soha nem csinált, szóval marj be egyet TE is,  mert kultúrtörténeti jelentőségű, lehet majd mutogatni az unokáknak, ne csak a propag tankönyvekből tanuljanak.

moo_2017_finished_products_eff_small_cut.png

 Vagy csak oszd e szépeket, és mentsd le könyvjelzőnek, hogy bármikor elő tudd hívni a telóról, és végiggörgetni, mikor rászorultok egy jó menetrendre, és nagyon nincs kedvetek napirendet írni a buli sűrűjében!

Nnna. Orfűn tali.

~

Katt a névjegyekre további írásokért és fényképekért!

rs_nevjegy_nemesur_nemes_mark.pngrs_nevjegy_sir_tony_gabor_mate.png

15 állomásos közös országhódító turnéra indul a Dungaree és a Red Swamp

dungaree1_credit_szilagyi_frank.jpg

Akik figyelemmel kísérik a hazai rock/metál színtér aktuális történéseit, bizonyára találkoztak már egyenként is a két banda nevével. Most azonban egy közös 15 állomásos turné keretén belül egyesíti erejét a stoner rock-ot játszó szegedi Dungaree és a budapesti stoner-sludge metal Red Swamp. Ráadásul mindkét banda bemutatkozó nagylemezét viszi a nagyérdemű elé.

Tovább

Még mindig fennáll a kétpólusú világrend?

Megjelent a Dungaree bemutatkozó lemeze

dungaree1_credit_szilagyi_frank.jpg

A Dungaree szerint igen, ugyanis a szegedi zenekar Bipolar World névre keresztelte bemutatkozó albumát. Senki ne temesse úgy a hazai rockzenét, hogy ne hallgatta volna meg ezt a lemezt: sallangmentes stoner/grunge dalokat hallhatunk rajta, melyek – ahogy a cím is sejteti – a kettősségekről szólnak.

Tovább

Stoner Meeting a Showbarlangban

10402900_984674971612778_3088888495338199223_n.jpgStoner Meeting néven neveztetett el az a finom kis rendezvény, ami április 29-én fog lezajlani, feltehetőleg kéjesen lassan és ordenáré hangosan a Showbaralngban. A hazai mocsár underground öt jeles képviselője jegyzi a bulit egy színpadon, akik nem mások, mint a jól ismert Grizzly, az újvárosi Warchief, a budapesti Red Swamp, a szegedi Dungaree, és a szintén fővárosi Stabbed. Némi ízelítőt, a teljesség igénye nélkül pedig a hajtás után találtok az eseményhez. 

Tovább

Southern rock a magyar ugaron – itt a Dungaree első klipje

dungaree_1-1.jpg

Elkészítette első klipjét a szegedi southern rock/grunge formáció, a Dungaree. Bemutatkozó EP-jükhöz nyúltak vissza a kisfilmmel, melynek címadó dalához, a Climb out of the Riverhez forgott a videó. A felvételekért és az utómunkáért is Valach Márk és Szécsényi Dániel, azaz a No Total Films csapata felelt.

Tovább

Nyughatatlan southern rock Szegedről - megjelent a Dungaree második EP-je!

dungaree_1-1.jpg

Final Yell címmel jelenítette meg második EP-jét a négytagú szegedi southern rock formáció, a Dungaree. A blues-os alapokra fektetett, nyughatatlan gitárriffek továbbra is a zenekar védjegyei maradtak, a dalok mögötti életérzést pedig Horváth Zoltán gitáros az alábbi hívószavakkal fogalmazza meg: kamion, szakáll, kockás ing, sör.
Gyorsan történnek a dolgok az alig egyéves csapat körül; a korábban több zenekart megjárt tagok egy pillanat alatt megtalálták a közös hangot, gőzerővel kezdtek dalokat írni és koncertezni. Bemutatkozó EP-jük tavaly ősszel jelent meg, amelynek most érkezett meg a folytatása.

Tovább

EP-vel jelentkezett a Dungaree

Dungaree.jpg

Megjelent a szegedi Dungaree zenekar Climb Out of The River című EP-je. A southern rock/grunge stílus keretein belül mozgó banda a László Gergely - Ének, Horváth Zoltán - Gitár, Balogh Attila - Basszusgitár, Dencs Dominik - dob felállásban zenél 2014 év eleje óta. A felvételek az Our Sound Recording Stúdióban készültek, Szegeden. Alább az EP 3 dala.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum